

Sofronék a 78. percben bukták el a rájátszás első meccsét
A Krefeld hiába szerzett háromszor is vezetést a Wolfsburg otthonában a rendes játékidőben, a hosszabbításban a hazaiak találták az első gólt. Nagy Gergő ezúttal három ponttal járult hozzá csapata sikeréhez, ismét a legjobb három játékos közé választották.
Nagyon jól kezdte a Krefeld a DEL negyeddöntőjére kvalifikáló párharcot az alapszakaszban előkelőbb helyen végzett Wolfsburggal szemben. A 12. percben a vezetést is sikerült megszerezni, és bár a hazaiak egy emberelőnyt kihasználva egy percen belül egyenlítettek, a harmad végén másodszor is bevették ellenfelük kapuját Sofron Istvánék. A 32. percben ismét egyenlített a Wolfsburg, ezúttal azonban a Krefeld állította vissza demoralizáló gyorsasággal a különbséget, 14 másodperccel a második hazai egyenlítés után már ismét a vendégek vezettek. A záró húsz percben azután ismét egy emberhátrány okozta a krefeldiek vesztét, harmadszor egyenlített a Wolfsburg. Jöhetett a hosszabbítás, amelynek elején közel négy percig emberelőnyben játszhatott a Krefeld, ám ezt sem sikerült kihasználni és ez döntőnek bizonyult, ugyanis a 78. percben gólt szerzett az EBEL-ből is ismerős Tyler Scofield, így nyertek a hazaiak, akik egyszer, de a legjobbkor vezettek az egész mérkőzés folyamán. Folytatás pénteken Krefeldben.
Éppen ellentétes meccset játszottak Nagy Gergőék az ECHL-ben az Evansville IceMen otthonában. Mindig a hazaiak szereztek vezetést, harmadjára kétgólos előnyre is szert tettek. Azonban ez is kevés volt a Kalamazoo ellen, akik innen is vissza tudtak jönni. Nagy Gergő az első egyenlítésnél gólpasszt adott, a második egyenlítő gólt ő maga szerezte, a harmadik egyenlítésnél ismét előkészített. Jöhetett a hosszabbítás, amelyben az első perc végén a Kalamazoo ötödször is betalált és megnyerte a mérkőzést 5-4-re. Nagy Gergő három pontot szerzett, 38 meccsen már 34-nél jár, a meccs legjobb három játékosa közé választották. A Kalamazoo Wings továbbra is harmadik a keleti konferencia északi csoportjában.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 4. | 25 | 9 | 12 | 21 |
Hári János | Modo | SHL (SWE-1.) | 12. | 52 | 6 | 15 | 21 |
Láday Tamás | Spokane Chiefs | WHL | 7. | 51 | 0 | 5 | 5 |
Nagy Gergő | Chicago Wolves | AHL | 5. | 6 | 0 | 3 | 3 |
Nagy Gergő | Kalamazoo Wings | ECHL | 3. | 38 | 10 | 24 | 34 |
Sebők Balázs | Hokki | Mestis (FIN-2.) | 4. | 44 | 8 | 29 | 37 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 10. | 48 | 10 | 13 | 23 |
Szélig Viktor | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 5. | 34 | 0 | 4 | 4 |
Briancon | Kupa és Ligakupa (FRA) | - | 10 | 0 | 3 | 3 | |
Vas János | Slavia Praha | Extraliga (CZE-1.) | 14. | 50 | 8 | 6 | 14 |
Vas Márton | Löwen Frankfurt | DEL2 (GER-2.) | 4. | 51 | 7 | 27 | 34 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.
A magyar légiósok rájátszása:
Fekete Dániel (VEU Feldkirch, AUT-2.):
Negyeddöntő: 2015. február 28.?március 18. Feldkirch?Kapfenberg
Elődöntő: 2015. március 21.?április 1.
Döntő: 2015. április 4.?április 12.
Hári János (Modo Örnsköldsvik, SWE):
Osztályozó: 2015. március 16.?április 4.
Láday Tamás (Spokane Chiefs, WHL):
Alapszakasz vége: 2015. március 22.
Nagy Gergő (Kalamazoo Wings, ECHL):
Alapszakasz vége: 2015. április 12.
Nagy Gergő (Chicago Wolves, AHL):
Alapszakasz vége: 2015. április 19.
Sebők Balázs (Hokki, FIN-2.):
Negyeddöntő: 2015. március 11.?március 21.
Elődöntő: 2015. március 23.?április 4.
Döntő: 2015. április 7.?április 21.
Sofron István (Krefeld Pinguine, DEL, GER):
A negyeddöntőért: 2015. március 4?8. Wolfsburg Grizzly Adams?Krefeld Pinguine
Negyeddöntő: 2015. március 11.?március 24.
Elődöntő: 2015. március 27.?április 8.
Döntő: 2015. április 10?24.
Szélig Viktor (Briancon, FRA):
Negyeddöntő: 2015. február 27.?március 7., Angers?Briancon 3-0 (Széligék kiestek)
Vas János (Slavia Praha, CZE):
Alsóházi csoportkör: 2015. március 6.?március 22.
Osztályozó: ? (Az előző két évben április 19-én, illetve 20-án ért véget.)
Vas Márton (Löwen Frankfurt, GER-2.):
Negyeddöntő: 2015. március 13?27., Löwen Frankfurt?Ravensburg Towerstars
Elődöntő: 2015. április 2.?14.
Döntő: 2015. április 17?30.