Szőrmentén a Keszthelyi Rianásról

   

Magyarországon vállalati jégkorongcsapat csak a mesében létezik? Igen, az utóbbi évek legjobb magyar felnőtt mesefilmjében, a Liza, a rókatündérben.

A blog közeli csapatból először kovacsistvan látta Ujj Mészáros Károly nemrég bemutatott első nagyjátékfilmjét, majd a magyar filmekkel két évtizede kapcsolódást vesztett Gazda Albert, született D. Gromov írt felettébb lelkesen róla. Nem állhattam ellent, megnéztem hát az új magyar mozit. A tényleg vicces és szép filmben ? bővebb kritikát nem írok, a mozihoz ugyanúgy nem értek, mint a jégkoronghoz, csak nézem és élvezem, ha épp olyan, hogy lehet ? háromszor is felbukkan kedvenc sportágunk.

Először a rádió sporthírei között olvassák fel, hogy Tóth Benedek mesterhármast lőtt a Keszthelyi Rianás jégkorongcsapatában. A legtöbb néző persze vagy meg sem hallja, vagy nem foglalkozik a hírrel, de a filmkritikus blogos szakma felkapta a fejét erre, és több kör után kiderült számukra is, hogy bizony Tóth Benedek létező személy és valóban lőtt mesterhármast nevezett csapat színeiben annak idején, tán ötször is.

keszthelyi rianas

Másodszor egy bárbeli intim párbeszéd során kiderül, hogy a reklámfilmrendező-szerető státuszban jelen lévő hölgy férje napokra elutazott a távolba a vállalati hokicsapattal.

Végezetül pedig tán egy jégkorongedzésre igyekvő fiatalember pillantja meg az ablakban párját félreérthetetlen testhelyzetben ? de az is lehet, hogy a vállalati hokitúra idő előtt ért véget ?, nincs más választása, mint telefonon azonnal bérgyilkost fogadni.

Ebben az életben semmi sem véletlen. Mindezen elemek a szórakoztató összhatás mellett azért kerülhettek a Lizába, mert a fényesemlékű Rianás spílere ? aki jelenleg az AHL-ben, azaz az Amatőr Hoki Ligában szereplő Zuglói Piranhák oszlopos tagja ? a rendező, Ujj Mészáros Károly barátja, együtt koptatták az egyik keszthelyi gimnázium tanárainak idegrendszerét s padjait.

Aki úgy dönt, hogy megnézi a Liza, a rókatündért, jól dönt. Ha megbánja, szívesen beszélgetek vele a finn countryzenéről Krakkóban néhány sör mellett.

A végén pedig jégkorongos mellékszálként emlékezzünk meg az első komolyabb amatőrliga, a MAJL első éveiben szereplő kiváló csapatneveiről:

Balassagyarmati Bástya
Váci Darazsak (Ennek a csapatnak az UTE túléléshez is rengeteg köze van. Volt egy év az ezredforduló környékén amikor az UTE nem tudott felnőttcsapatot indítani, akkor a Váci Darazsak bázisán maradt életben a szakosztály.)
Nagykőrösi Farkasok
Keszthelyi Rianás
Balatonfenyvesi Küszök
Zuglói Piranhák
Péti Jégmadarak
Szegedi Fekete Legyek (Családi kötődésből kifolyólag KHL Pistinél megtekinthető az autentikus mezük.)
Pipacsok HK Debrecen
Szigeti Bikák
Hevület SE Székesfehérvár
Fehérvári Jegesmedvék (Náluk csak a Ligeti Jegesmedvék az idősebb Jegesmedvék idehaza.)
BVSC (Belőlük lett az UTE Amatőr, miután a BVSC úgy döntött, megvonja a névhasználat engedélyét a hajdani legendás BVSC hokicsapatra emlékező amatőrcsapattól.)
Rock’n Roll Cannibalz (Később CSZKA Cannibalz, Ganxsta Zolee egykori csapata.)
Balassagyarmat környékén rengeteg falusi csapat létezett, amelyből néhány még ma is fut, közöttük minden idők legkirályabb nevű csapata, a Hugyagi Kiöntés. De van csapat Kishartyánban is. A Kiöntés és a Kishartyán viszont sosem játszott országos amatőrligában.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum