Sofron bombagólja és asszisztja rájátszást ért a Krefeldnek

   

A DEL magyar csatára zsinórban harmadik meccsén szerzett két pontot. Nagy Gergő szintén 1+1-et csinált. Nyertek Sebők Balázsék és Vas Jánosék is, a Slaviában nem játszott a magyar csatár. Vas Mártonék megnyerték, Szélig Viktorék elbukták a hosszabbítást.

Sofron Istvánék a 12. helyezett Augsburg ellen biztosíthatták be a rájátszásba kerüléseket. A magyar csatár ismét az első sorban kezdett és újra meghálálta a bizalmat, gólt és gólpasszt szerzett, a Krefeld pedig 3-2-re nyert. A győzelem egyben azt is jelentette, hogy a Krefeld egy fordulóval az alapszakasz vége előtt megőrizte ötpontos előnyét a Köln előtt, amelyet az így már semmiképpen sem tud behozni. A mérkőzés gólösszefoglalója az alábbi linken tekinthető meg. Sofron mindkét gólban aktív szerepet vállalt, az elsőnél korongot szerzett a palánk mellett, majd jól takart a kapu előtt, a másodiknál szintén jó helyen volt, jó időben, így bele tudott érni csatártársa lövésébe.

Sofron DEL PO

Sofronhoz hasonlóan jó formában van a tengerentúlon Nagy Gergő is, aki a Kalamazoo színeiben a Toledo ellen lépett pályára pénteken hazai pályán. A Toledo egy hellyel előzi a Kalamazoot a keleti konferencia északi csoportjának második helyén állva, íígy nem várt egyszerű feladat Nagyékre. Ám ezt tökéletesen oldották meg. A mérkőzés felénél ugyan még 2-2-es döntetlent mutatott az eredményjelző, de innen rendszeresen megtalálta az utat az ellenfél kapujába a hazai csapat és végül 8-3-ra győzött. Nagy Gergő csapata második góljánál asszisztos volt, a hatodik találatot pedig ő maga szerezte. A Kalamazoo harmadik a divíziójában. Az Echl-ben az alapszakasz április 12-én ér véget, addig még 21 meccset játszanak a csapatok.

Sebők Balázs csapata, a Hokki a LeKi-t fogadta a finn másodosztályban. Góltalan első harmad után a vendégek 2-1-es vezetésre tettek szert a második húsz percben, azonban a záró periódus a Hokkié volt. Sorozatban lőtt három góljuknak köszönhetően megfordították a meccset és 4-2-re nyertek. Sebők pontot nem szerzett, a Hokkinak két meccse maradt az alapszakaszból, a negyedik helyen áll.

Vas János csapatának egyre jobban megy a játék az új edzőpáros keze alatt. Pénteken a harmadik helyen álló Kometa Brnót fogadták és 5-2-re nyertek. Vas János ezt a meccset kihagyta, a Slavia már az osztályozóra készül.

A DEL2 alapszakaszának utolsó előtti fordulójában a Löwen Frankfurt a Riessersee otthonába látogatott. A rendes játékidő 2-2-es döntetlent hozott, a hosszabbítás azonban nem tartott sokáig, a Löwennek 48 másodperc is elég volt ahhoz, hogy eldöntse a mérkőzést és 3-2-re nyerjen. Vas Márton ezúttal nem szerzett pontot, a Löwen negyedik helyen áll a tabellán.

A Ligue Magnusben a negyeddöntők első mérkőzését rendezték, és minden párharcban az esélyesebb csapat nyert. Legközelebb Széligék álltak a bravúrhoz, a Kontinentális Kupa négyes döntőjének francia résztvevőjének, az Angers-nak az otthonában sikerült kiharcolni a hosszabbítást. A meccsen végig az Angers irányított, kétszer szerzett vezetést a hazai csapat, kétszer egyenlített a Briancon. Végül a hosszabbítás 9. percében a harmadik hazai gól is megszületett, 3-2-re nyertek. Szélig pontot nem szerzett, az első harmadban 5+20 perces kiállítást kapott. A párharcban 1-0-ra vezet az Angers, folytatás szombaton ugyanott.

Láday Tamásék fontos meccset játszottak divízióbeli ellenfelükkel, a TriCity Americans otthonában. A négyezer néző előtt lejátszott rangadó végül sima, 4-0-s vendégsikert hozott. Láday pontot nem szerzett, de +1-gyel zárt. A Spokane hetedik, vagyis rájátszást érő helyen áll a tabellán, előnye 5 pontra nőtt a nyolcadik Americansszel szemben, de vesztett pontok tekintetében már 9 a különbség. A WHL-ben még 12 van vissza a március 22-én véget érő, 72 meccses alapszakaszból.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 23 9 12 21
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 50 6 14 20
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 49 0 5 5
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 3. 35 8 19 27
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. 44 8 29 37
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 46 10 13 23
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 32 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 49 8 6 14
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 4. 48 7 25 32

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum