Három meccsből két győzelem kell

   

Az első és a második hely már elúszott, a harmadik azonban még meglehet a Fehérvárnak az EBEL középszakaszának végén. Ehhez az első lépést a jelenleg 4 pontos előnnyel a dobogó legalsó fokán tartózkodó Znojmo legyőzésével teheti meg.

A Fehérvár péntek este a cseh riválist fogadja tehát. Annál is inkább fontos lenne ez a győzelem, mert mind a Villach, mind a Vienna Capitals a mieink nyakában liheg, bár előbbit legyőzte a Linz csütörtökön a tévés meccsen. Hátrányuk mindössze 1-1 pont, így már csak az ő negyedik helytől való távol tartásuk érdekében is üdvös lenne a két pont megszerzése.

A Znojmo is a dobogós helyért küzd, és ezt akár már Fehérváron is megszerezheti, hiszen ha övé lesz a 2 pont, akkor behozhatatlan előnyre tesz szert. Erre az esetre azonban ne is gondoljunk, de fentiekből is látható, ez egy nagyon éles középszakaszmeccs lesz. Eddig ötször találkozott egymással a két csapat a szezonban. A három znojmói meccs mindegyikét egy góllal nyerte a cseh csapat, míg a két fehérvári meccs 3 Volán- és 2 Znojmo-pontot eredményezett: a Fehérvár egy góllal nyert rendes játékidőben, a Znojmo pedig a ráadásban.

AVSZNO

Három forduló van hátra a középszakaszból, most dől e, ki melyik helyen végez. Pénteken a Znojmo, vasárnap a Salzburg érkezik, kedden pedig Villachban zárja ezt az etapot a Fehérvár. Rob Pallin vezetőedző a címben olvasható módon egyszerűsítette le a hátralévő időszak célmeghatározását, hozzátéve, nem érdekli, hogyan és melyik meccseken szerzi meg a két győzelmet csapata.

“Kulcsmérkőzést játszunk a Znojmo ellen – mondta Rob Pallin, a Fehérvár vezetőedzője. – Már az alapszakasz első etapjának végén is a legjobb 4 közé szerettünk volna kerülni. Eddig 5 meccset játszottunk a Znojmo ellen, mind az 5 nagyon szoros volt. A cseh csapat támadásban nagyon erős, ezért a saját harmadunkban nagyon odafigyelve kell játszanunk. Aztán pedig meg kell próbálni a speciális helyzeteket jól megoldani és az előnyünkre fordítani.”

“Az a határozott célunk, hogy a legjobb 4 között zárjuk a középszakaszt – mondja Ondrej Sedivy, a Znojmo csatára. – Minden, ami ennél feljebb lenne, ajándék a számunkra. Mostanában jól megy nekünk a játék, igyekszünk több hangsúlyt fektetni a védekezésre, ami elsősorban az egyenes kieséses szakaszban nagyon fontos lehet majd. Szeretnénk a középszakasz végén tovább javítani a formánkon, pénteken a következő győzelem megszerzése a cél.”

A Fehérvárba a hiányzók közül egyedül Frank Banham tér vissza pénteken. A 19.15-kor kezdődő mérkőzést élőben közvetíti a Sportklub Tv.

Fehérvár–Znojmo 5-1

   

Újabb fontos és komoly csatát nyert a Volán. A negyedik sor jelentette a különbséget, Németh Attila duplájával a harmadik harmadban a Fehérvár legyőzte a nagyon jó Znojmót. Csúnyán szakadt meg a Znojmo ötmeccses győzelmi szériája.

Banham érkezésével visszaállt az első sor, de továbbra is hiányzott Marino a másodikból, helyét továbbra is Vincze Péter foglalta el Bartalis és Kovács mellett.

Nagyon nagy iramban kezdődött a mérkőzés. A Znojmo hozta a megszokott játékát, talán a legtöbbet dolgozó csapat a cseh az egész ligában. Komoly erőfeszítés ellenük játszani, viszont nézőként nagyon élvezetesek a meccseik. Az első tíz percben többször is nagy helyzetet alakítottak ki Engstrand kapuja előtt, de kapusunk jól dolgozott. Nagyon motivált volt mindkét csapat, Rob Pallin továbbra is folyamatosan forgatta a négy sort, ez lényeges is volt ezen az estén, valahogy bírni kellett végig az iramot. Fordulatot hozott az első kiállítás, Baca ült le. Az emberelőnyből Bartalis István csodaszép gólt lőtt a 11. percben (1-0). Kovács passzából Vincze már majdnem betalált, de a korong elzúgott a kapu felett, viszont a plexiről jól jött vissza, Bartalis pedig a levegőből húzta be. A játékvezetőknek ennyire nem tetszett, csak hosszú videózás után adták meg a teljes tiszta találatot. Szinte azonnal egyenlített a Znojmo, de Engstrand kiválóan dolgozott. A második előnyünk nem sikerült ilyen jól. Nem mondhatni, hogy a miénk volt az első harmad, a döntetlen jobban megfelelt volna az összképnek.

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A szlovák világbajnok Pucher kiállítása nyitotta a második harmadot, ez is kihasználatlanul maradt. A második harmadra a Volán nemhogy felvette a ritmust, de meg is haladta a Znojmóét. A fiatalok üde színfoltot jelentettek, a többiek is hozták a tőlük megszokott tökös hokit. Többször is tökéletes magyar shifteket láttunk. Nem foglalkozott a csapat a helyenként provokatív cseh megmozdulásokkal, törekedett arra, hogy minél kevesebb kiállítást kapjon. De a harmad második felében ismér fordulat várt ránk, előbb az első, majd a második hátrányt kaptuk, és utóbbit nem bírtuk ki, egy rossz váltás után Tomas maradt egyedül, le is lőtte a kulacsot a jobb felsőből (1-1). A 39. percben egyenlített a Znojmo.

A végig nagyon magabiztos Holt kapus tartotta meccsben az első öt percben a Znojmót. Szirányi Bence szólója a 43. percben csak egy volt a sok lehetőség közül, ekkor egyértelműen dominált a magyar csapat. De szerencsére Holt sem mindenható, ezt alaposan bizonyította a harmadik harmad. Ekkor ugyanis jégbe döngölte a Volán a cseheket. Előbb Erdély passzából Ejdepalm lőtt, a lepattanót Németh Attila kőkemény centermunkával háttal állva kanalazta a kapus lába között a kapuba a korongot (2-1). A 48. percben érkezett ez a találat, mint később kiderült, a győztes. Sárpátki kitartása eredményezte a harmadik gólunkat. Ismét a negyedik sor harcolt tökéletesen, a 88-as nem hagyta, hogy egy egyértelmű tilost befújjanak, rárajtolt az elalvó védők mellett, így a hibdir szabály miatt nem kellett befújni az esetet. A visszatett korongra Németh Attila érkezett, lövése mellément volna, de egy znojmói korcsolyáról a kapuba vágódott (3-1). Nem sokkal később Banham tette kilátástalanná a továbbiakat a Znojmo számára, Sarauer tanári passzát bombázta a kapuba, emberelőnyben (4-1). Vincze Péter pedig teljessé a kiütést, egy gyors kontrát fejezett be mesterien, a védő közbeavatkozása után lőtt a hórihorgas Holt válla fölé (5-1). Vincze élete első EBEL-gólját lőtte, nem kapta ezt ingyen, keményen megdolgozott érte az előző 27 meccsen is. Sokat elárul, hogy a döntetlenről induló záró 20 percben 15:2 volt a kapura lövési arány.

A Fehérvár AV19 hokicsapat csapatfotózása.

Hatalmas győzelem ez, egy kiváló, éles Znojmóval szemben állt helyt a Fehérvár. Óriási melót végzett mind a négy sor, újabb komoly hokiélménnyel ajándékozta meg a csapat fehérvári és a magyar szurkolókat.

Nem állhatunk meg

   

A Fehérvár célja egyértelmű, vasárnap a középszakaszban 8-ból 8 meccset nyerő Salzburg skalpját akarja megszerezni.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Az egész szezon során szoros meccseket játszottunk a Znojmóval, és negyven percig így volt ez most is. Az utolsó harmadban aztán már egyértelműen domináltunk és jöttek a gólok is. Az volt a taktikánk, hogy sűrűn cserélünk, és akik épp a jégen vannak, mindent kiadnak magukból. A srácok tökéletesen végrehajtották a megbeszélteket, külön öröm a negyedik sor jó játéka. Gyakran elmondom az öltözőben a fiúknak, hogy februártól nálunk nincsenek fiatalok, csak játékosok, és ennek megfelelő energiával és önbizalommal teszik a dolgukat. De még nem állhatunk meg, vasárnap a szenzációs formában játszó Salzburg ellen is győzni akarunk.

Jiri Reznar (vezetőedző, Znojmo): Az első két harmadban szoros meccset játszottunk a Fehérvárral, mindkét csapat beleadott apait-anyait. A záró játékrészben viszont fegyelmezetlenek voltunk, túl sok kiállítást gyűjtöttünk be, ez pedig megpecsételte a sorsunkat, és a hazaiak pillanatok alatt eldöntötték a mérkőzést.

Forrás: albavolanhockey.hu

EBEL, 3289 néző. Játékvezetők: Erd, Loicht, Rakovic.
Engstrand: 94,4% (Rajna)
K
Holt: 86,1% (Nechvátal)
Orbán, Tokaji, Benk, Sikorcin, Magosi
1
Boruta, Klimicek, Tomas, Podesva, Cip
Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Banham
2
Pavlikovsky, Nemcik, Sedivy, Bartos, Novak
Ejdepalm, Varga, Kovács, Bartalis, Vincze
3
Sova, Grof, Lattner, Pucher, Fiala
Reiter, Hetényi P., Németh, Erdély, Sárpátki
4
Havel, Baca, Spacek, Klhufek, Jass
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Jiri Reznar, Rostislav Docekal
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 10:27 FHA PP Bartalis Kovács Vincze
1-1 38:17 ZNO PP Tomas Pucher Boruta
2-1 47:25 FHA Németh Erdély Ejdepalm
3-1 52:32 FHA Németh Sárpátki Erdély
4-1 54:07 FHA PP Banham Sarauer Sikorcin
5-1 55:07 FHA Vincze Bartalis Kovács
36 Kapura lövések száma 18
8 Kiállításpercek 14

A Fehérvár–Znojmo képes összefoglalója

 

Az összes képet itt találják.

A Fehérvár–Znojmo góljai

   

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum