Linzben nyújtható tovább a győzelmi széria

   

Két győzelemmel a tarsolyában indul Linzbe a Fehérvár, hogy a hosszú hétvégén két vereséget begyűjtő, a második helyet 3 pontos előnnyel őrző Linz ellen folytassa az EBEL-középszakaszbeli szereplését.

Visszafelé göngyölítve játsszák le a csapatok az első 5 fordulót, és meg kell hagyni, nagyot változott a világ a Linz fehérvári vendégjátéka óta. A Fehérvár kétszer győzte le az EBEL legjobb csapatai közé sorolt, ám formán kívül játszó Vienna Capitalst, ezzel munkanélkülivé téve Tom Pokel vezetőedzőt, a Linz pedig kétszer kapott ki a szezont végig magabiztosan uraló Salzburgtól. A Linz a CHL-részvételre hajt, ám 3 pontnyira tőle ott a cseh Znojmo is, így mindenképpen egy győzelem lehetne az, ami megnyugtathatná az osztrák klub vezetőit.

Azonban a Fehérvárnak is van miért küzdenie. Jelenleg 1 pont előnnyel áll Rob Pallin csapata a negyedik helyen, amely pályaelőnyt jelenthetne a negyeddöntőben. Ugyanakkor a hátrány a 3. helyen álló Znojmóval szemben mindössze 2 pont, a Linzcel szemben pedig 5 pont, ez a még hátralevő 4 fordulóban akár be is hozható. A legfontosabb persze mégis az lenne, hogy a legjobb 4 közé tartozzon a Volán a középszakasz végén, de érdemes előre tekinteni és mindig olyan célokat kitűzni, amelyek felfelé vezethetnek.

A két csapat meglehetősen kiegyenlített csatákat vív eddig egymással, az alapszakaszban mindketten egyszer-egyszer nyertek otthon és idegenben. Három meccsel ezelőtti fehérvári győzelmével a Linz időlegesen átvette a vezetést, így most a Fehérváron a sor, hogy ismét egálra hozza a párharcot. Ez remekül illeszkedne abba tervbe is, hogy a csapat pályaelőnyt szerezzen a negyeddöntőkre, és netán esetleg még választania is lehessen az ellenfelek közül. Persze mindezt leírni könnyebb, mint megvalósítani.

“Újfent egyszerű játékot kell játszanunk, és Rajna kapusnak is ki kell hoznia magából mindent – kezdte a ligahonlapnak adott előzetesében Rob Pallin, a Volán edzője. – Miután néhány kulcsjátékosunk hiányozni fog, ismét fiatal kerettel állunk ki. Ez azonban egyszersmind remek alkalom is a fiatal tehetségeinknek arra, hogy megmutassák magukat.”

AVSEHL3

“Elkövettünk egy pár hibát, és ezeket a Salzburg megbüntette – mondta Christian Perthaler, a Linz menedzsere. – Így aztán most a következő meccseken mindenképpen pontokat kell szereznünk, mert eltökéltük, hogy meg akarjuk tartani a második helyet.”

Robert Lukas és Daniel Oberkofler betegséggel küzd a linzieknél, a szereplésük kérdéses. Rob Pallin minden valószínűség szerint ugyanazokat a játékosokat írja fel a meccslapra, akiket legutóbb a Vienna Capitals ellen, csak a kapusposzton cserél, a középszakaszban megszokott módon.

Linz–Fehérvár 2-0

   

Nagyon vagány csapatot állított össze Rob Pallin a Linz ellen. Sok meghatározó és néhány sérült játékos pihent ezúttal, ennek köszönhetően a heteken belül honosításra kerülő Sarauer mellett csak két hátvéd, Ejdepalm és Wehrs alkotta a légióskontingenst.

11 magyar csatárral talán még sosem játszott a Volán az EBEL-ben. A magyar csapat kiválóan kezdte a mérkőzést Linzben, az első harmadban irányította a játékot, egyenlő létszám mellett is több lehetőséget teremtett, mint ellenfele. Sajnos azonban gól nem esett ebben a 20 percben.

A másodikban magára talált a Linz, a Fehérvárnak jobbára emberelőnyben voltak lehetőségei, de ezúttal nem volt elég hatékony a fórjáték. A teljes képhez tartozik, hogy a hazaiak kiválóan védekeztek és Ouzas is nagyszerű napot fogott ki. Itt kell megemlíteni Rajna Miklóst is, akinek ebben a harmadban nagyon sokat köszönhetett a csapat, kiválóan védett. 40 perc után 0-0 állt a táblán, ami ilyen összetételben dicséretes a liga egyik legjobbjánál.

A csapat szinte végig négy sorral játszott, a fiatalok nagyot hajtottak, igyekeztek bizonyítani, hogy akár még nagyobb feladattal is megbízhatóak majd az egyenes kieséses szakaszban. Sokat kezdeményeztek és jól támadtak.

A harmadik harmad elején három magyar előny után jött az első osztrák, és ezt Kozek révén ki is használta a Linz. Mi továbbra is képtelenek voltunk gólt lőni, pedig ajtó-ablak helyzetek is akadtak. Sajnos a harmadik harmadban feleslegesnek tűnő kiállításokkal neezítettük boldogulásunkat, és a végére össze is omlott, amit a csapat a meccs során épített, Lebler is előnyből talált a kapunkba az 59. percben, így 2-0-val végződött ez az eredménytől függetlenül sok szempontból reményt keltő találkozó.

Gond egy szál se, van még három meccs a középszakaszból, pénteken a Znojmót fogadja a Volán.

Nagyon örülök a fiatalok teljesítményének

   

Ez egy jó idegenbeli mérkőzés volt egy nagyon jó csapat ellen, mondta Pallin.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): A Linz nagyon szorosan védekezett, nem adott sok lehetőséget nekünk, és a kapusa is nagyon jól védett. Úgy érzem, két alkalommal is nagyot hibáztak a játékvezetők a kárunkra, Sárpátki például csak felemelte ellenfele ütőjét, és bottal akasztásért kiküldték ezért. Kovács Csabát pedig akadályozásért küldték ki másfél perccel a vége előtt.  De összességében azt hiszem, ez egy jó idegenbeli mérkőzés volt egy nagyon jó csapat ellen.

Legközelebb a Znojmóval játszunk, az sem lesz egyszerű, ahogy soha nincsenek egyszerű meccsek ebben a ligában, ne feledjük, most a ligaalapszakasz legerősebb 6 csapata játszik egymással. Ezért az apróságok döntenek majd, ahogy ez történt Linzben is.

Nagyon örülök a fiatalok teljesítményének, bár meg kell mondjam, számomra ebben az időszakban már nem léteznek fiatalok. Február van. Nincsenek már fiatal gyerekek. Nekem olyan srácokra van szükségem, akikkel játszani tudok. Karácsony után már nem nézem, ki 28 éves, ki pedig 38. Ha valaki tud játszani, bekerül a csapatba.

EBEL, 3650 néző. Játékvezetők: Kincses, Hofstätter, Soós.
Ouzas: 100% (Dechel)
K
Rajna: 93,9% (Engstrand)
Murphy, MacDonald, Lebler, Moran, Ulmer
1
Orbán, Tokaji, Benk, Sikorcin, Magosi
Dorion, Piché, Kozek, Hisey, Ouellette
2
Ejdepalm, Varga, Kovács, Bartalis, Sárpátki
Mitterdorfer, Fechtig, Spannring, Lukas P., Iberer
3
Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Vincze
Mayrhauser, Kirchschlager, Macierzynski, Gaffal S., Pirmann
4
Reiter, Hetényi P., Németh, Nemes, Erdély
Rob Daum, Mark Szücs
E
Rob Pallin, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 43:11 EHL PP Kozek MacDonald
2-0 58:25 EHL PP Lebler Piché Ulmer
33 Kapura lövések száma 24
10 Kiállításpercek 10

A Linz–Volán 2 hazai gólja

   

Itt látható az összefoglaló.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 19., szombat
PRE 15:00 DABKOS 1-6VÉGE
U16 19:00 HUNEBB 11-0VÉGE
augusztus 20., vasárnap
PRE 11:00 DABBAY 2-6VÉGE
U16 15:00 HUNMAN 1-0VÉGE
augusztus 22., kedd
VIS 18:00 MISPOP 4-3 HVÉGE
VIS 18:00 NITMAC 5-1VÉGE
VIS 18:00 UTEZIL 1-2 HVÉGE
VIS 18:30 NZÁAVS 4-3 HVÉGE
augusztus 23., szerda
U20 19:15 HUNGSE 
augusztus 24., csütörtök
PRE 17:00 SKADAB 
U17 17:10 HUNNOR 
BL 18:00 KLPMIF 
    • SPORT 2
PRE 18:00 TITFTC 
U20 19:30 HUNAUT 
augusztus 25., péntek
VIS 17:00 ZILMAC 
U17 17:40 HUNNOR 
PRE 18:00 TOPDAB 
VIS 18:00 MISNZÁ 
BL 19:00 MÜNCRA 
    • SPORT 2
U18 19:00 POLHUN 
VIS 19:00 AVSNIT 
VIS 19:00 POPUTE 
U20 19:15 HUNBIE 
PRE 20:00 AMIBRA 
augusztus 26., szombat
U20 12:00 HUNFBK 
BL 15:00 FRÖKAC 
    • SPORT 2
U17 15:40 HUNNOR 
U18 16:00 MORHUN 
PRE 19:30 VC2KL2 
PRE 20:00 ROUBRA 
augusztus 27., vasárnap
U18 11:00 SVKHUN 
U20 11:00 HUNNOR 
BL 14:30 H71ESB 
    • SPORT 2
VIS 17:00 NZÁUTE 
VIS 18:00 MACPOP 
VIS 18:00 NITMIS 
PRE 19:00 KL2VC2 
VIS 19:00 AVSZIL 
augusztus 29., kedd
VIS 17:00 ZILMIS 
VIS 18:00 UTENIT 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk