Söpréssel juthat döntőbe a Miskolc

   

Három meccs után három győzelemmel áll a borsodi csapat, Brassóban le is zárhatja a MOL Liga-döntőbe jutásért folytatott párharcot, míg a Brassó az első győzelméért küzd.

Mentálisan nagyon erős Majoross Gergely csapata, hiszen második alkalommal fordult elő, hogy a meccs hajrájában kellett gólt lőniük és mindkétszer sikerült. Az első meccsen ez a hosszabbítást jelentette számukra, a harmadik meccsen éppen a hosszabbítás elkerülését. Az első meccsen 53 másodperccel a vége előtt sikerült bevinni a találatot, szombaton 96 másodperccel a 60. perc letelte előtt. A Brassónak mindkétszer túl sok volt mindez, így bár az egyes meccsek nagyon szorosan alakultak, a párharc összességében nagyon sima 3-0-s miskolci vezetést hozott. Innen szinte lehetetlen már visszajönni, de ha van csapat, amely tudja, hogy ez mégis lehetséges, azok éppen Popovicsék.

BRAMIS fans

Fotó: Tamási Zoltán

Három évvel ezelőtt ők is nagyon csehül álltak, a Csíkszereda 2-0-ra vezetett összesítésben az akkor még három nyert meccsig tartó elődöntőben, és a harmadik meccsen közel a félidőhöz is vezetett már 2-0-ra, tehát minden veszni látszott a Népkertben, amikor a liga történetének legnagyobb fordítását produkálva nem csak azt az egy meccset, de az egész párharcot is megfordította a Miskolc.

Ahhoz, hogy ugyanez sikerüljön a Brassónak, tulajdonképpen csak mindent ugyanúgy kell csinálniuk, mint eddig, de mindent egy kicsit jobban. Nagyon nehéz feladat ez, amikor az ellenfél ennyire koncentráltan és hatékonyan játszik, mint teszik azt Beczéék, ugyanakkor ha a továbbiakban is ekkora nyomás alatt tudják tartani őket Salugáék, mint az első és a harmadik mérkőzésen, előbb-utóbb ők is hibázni fognak. Nagy kérdés, hogy a győzelmi kényszer miként hat a játékosokra, egyik oldalon már végképp nincs lehetőség hibázásra, másik oldalon természetesen az lenne a legjobb, ha mielőbb sikerülne lezárni a továbbjutással kapcsolatos kérdéseket, ugyanakkor a lehetséges négy meccsből, amelyből még kettőt játszanának hazai pályán, elég egyetlenegyet megnyerni.

Brassó–Miskolc 0-2

   

A Jegesmedvék 4-0-s söpréssel jutottak a MOL Liga döntőjébe.

A mérkőzés elején mindkét csapat sok hibát vétett, a 3. percben pedig Polc hibázott, Roczanov lövésénél valahogyan túljutott rajta a korong (0-1). A brassóiak próbákoztak az egyenlítéssel, de a miskolciak rendre elvették tőlük a korongot és kontrákat indítottak. A harmad közepén Láda Balázs egy indításnál gyönyörűen tette maga elé kézzel a korongot, amit Polcra rávezethetett, de a hazai kapus védett. A játékrész második felében inkább a Jegesmedvék akarata érvényesült. A 16. percben emerelőnybe került a Miskolc, János Imre bottal akasztotta Becze Tihamért, de a 2 perc során nem találtak be a vendégek.

A második húsz perc is sok hibát hozott. A 28. percben Metcalfe büntetése nyomán emberhátrányba kerültek a Jegsesmedvék, de kivédekezték. A középső harmadban is fokozatosan javult a játék, de így is sok eladott korongot láthattak a nézők. A 38. percben megszületett a második miskolci gól, Dansereau talált be Polc kapujába (0-2). A játékrész vége előtt 30 másodperccel Nagy Krisztiánt kiállították.

A harmadik harmad másfél percnyi Brassó-emberelőnnyel indult, de nem használták ki. A hazaiak hajtottak a szépítésért, a Miskolc leginkább tartotta a korongot. A 43. percben Dudas ült ki a büntetőpadra, a Jegesmedvék majdnem gólt lőttek emberhátrányban. A kiegészülés után két perccel Obsutot állították ki, a Miskolc nem törekedett mindenáron kihasználni az előnyt, óvatosan játszott. Az 53. percben Mihály Árpádnak leesett a kesztyűje, de beleért a korongba, ezért kiállították, a vendégek óvatosan járatták a korongot. Mihály visszatérése után a Brassó nyomott, az 57. percben Popovics palánkra lökte Zsókot, hazai emberelőny következett, Andersson időt kért, lehozta Polcot. A brassóiak 6 a 4 ellen támadtak, a miskolciak próbáltak betalálni az üres kapuba, ezt nyugodtan tehették, ugyanis nem fenyegette őket a tilos felszabadítás. A végjáték nem hozott gólt, a Miskolc 2-0-ra nyert.

Egy picivel jobbak voltunk

   

Edzői nyilatkozatok a Miskolc–Brassó negyeddöntő párharc végén.

Jerry Andersson, vezetőedző, Btassó: “Először is, gratulálni szeretnék a miskolcnak és sok szerencsét kívánpk nekik a döntőben. Ha megnézzük az elődöntő sorozatot meccsről meccsre, akkor azt látjuk, hogy minden alkalommal 1 vagy 2 gól volt a különbség. Ez azt jelenti, hogy szoros csata volt, de ha megnézzük a 2. és a 4. meccset, akkor azt kell mondanunk, hogy nehéz volt kétszer egymás utáni napon játszanuunk. Ha az erőt, a kondíciót és a technikai képességeket nézzük, akkor be kell ismerjük, a Miskolc egy, talán két szinttel felettünk van. Remélem, hogy a fiatal játékosaink tanultak ebből a sorozatból, például olyan alapvető dolgokat, mint az étkezés, a pihenés vagy a folyamatos készülés. A Miskolc nagyon jó csapat, de büszke vagyok arra, hogy a mi harcosaink folyamatosan próbálkoztak, és soha nem adták fel, hittek. Normálisan nem jó nyomás alatt játszani, és ha az ellenfél ráadásul még ennyire jó is, akkor különösen nehéz dolog. Mindent megtettünk, mindenki a legjobbját próbálta adni, de ma nem tudtunk gólt lőni. Általánosságban is, mindegyik meccsen voltak jó lehetőségeink, de a támadójátékunkat tekintve egyszerűen nem voltunk elég erősek.”

Majoross Gergely, vezetőedző, Miskolc: “Nagyon szoros csata volt, és egy ilyen sorozatban mindig az apró dolgokból lesz a nagy különbség. Az ellenfelünk nagyon keményen harcolt, és nagyon fegyelmezetten játszott, de mi egy picivel jobbak voltunk, és ez meghozta az eredményét. Ha a mai mérkőzésről beszélünk, nagyrészt képesek voltunk dominálni és ellenőrzésünk alatt tartani. Az, hogy mi tudtuk megszerezni az első gólt, nagy lendületet adott a mai 60 percre, a vezetés birtokában türelmesen játszhattunk, és ez segített megvalósítani mindazt a jégen, amit előzetesen elterveztünk. Általánosságban nagyon boldog vagyok, jó volt a védekezésünk, és ez segíthet nekünk a döntőben is. Gratulálok a Brassónak az egész szezonban nyújtott teljesítményéhez, és sok sikert kívánok a szezon hátralevő részéhez.”

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1500 néző. Játékvezetők: Bachurik, Butucel, Trandafir.
Polc: 94,9% (Fülöp)
K
Bálizs: 100% (Duschek)
Filip, Obsut, Saluga, Mihály, Zsók
1
Boyle, Dudas, Nagy K., Cohen, Becze
Piszarenko, Hietamaki, Molnár, Klouda, Petres
2
Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau
Imecs, Nagy Cs., Fodor, Virág, Péter Zs.
3
Vojtkó, Dósa, Metcalfe, Láda B., O'Donnell
Dumitru, János, Bálint, Márton, Mátyás
4
Popovics, Láda P., Roczanov, Miskolczi, Fliszár
Jerry Bjorn Andersson, Christer Dreberg
E
Majoross Gergely, Mart Eerme
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:58 MIS Roczanov Dudas Bálizs
0-2 37:45 MIS Dansereau Tóth Hajós
30 Kapura lövések száma 39
6 Kiállításpercek 8

A Brassó–Miskolc képei

   

A 4. Brassó–Miskolc góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
november 17., péntek
U20 15:40 EHLETO 4-3 HVÉGE
U20 15:40 RBSAVS 3-5VÉGE
KK 16:00 NOMMIS 1-2 BVÉGE
EL 17:30 BRASCC 3-2VÉGE
EL 18:00 UTEMAC 3-2VÉGE
EL 18:30 TITVC2 4-1VÉGE
U20 18:55 KMHUTE 8-4VÉGE
EBEL 19:15 VICAVS 0-1VÉGE
KK 20:00 RITGRN 2-0VÉGE
november 18., szombat
U20 12:40 RBSETO 3-0VÉGE
EWHL 13:00 KMHSAV 2-0VÉGE
U18 13:40 AVSUTE 3-6VÉGE
KK 16:00 GRNMIS 1-2 HVÉGE
U20 16:00 HCIAVS 1-2 HVÉGE
U18 16:10 VASZNO 2-10VÉGE
U18 16:40 KMHMAC 1-10VÉGE
U18 17:20 ETOMIS 8-5VÉGE
KK 20:00 NOMRIT 3-1VÉGE
november 19., vasárnap
U20 09:40 EHLAVS ÉLŐ
U20 09:40 HCIETO ÉLŐ
DEBL 12:30 KMHGEP 
U20 14:40 VASG99 
U20 15:00 ZNODHK 
KK 16:00 GRNNOM 
EBEL 17:30 VSVAVS 
EL 17:30 SCCBRA INFO
EL 18:00 FTCVC2 INFO
U20 19:00 VICUTE 
KK 20:00 MISRIT 
november 20., hétfő
U20   OHCUTE 
EL 20:00 TITDAB 
    • M4 SPORT
november 21., kedd
EBEL 18:45 AVSKAC 
november 22., szerda
U18   ETOOKR 
U20   PEFETO 
U20 15:00 DHKKMH 
MK 18:00 DABMAC 
MK 18:00 FTCVAS 
MK 18:30 MISKMH 
MK 18:30 TITUTE 
november 23., csütörtök
U18   DHKAVS 
U18   GEPMAC 
U18   PEFUTE 
U18   SZDVAS 
U20   KMHETO 
U20   ZNOAVS 
U18 18:00 ZEGKMH 
U20 18:40 MACUTE 
november 24., péntek
EL 17:50 VC2SCC 
EL 18:00 DABFTC 
EL 18:30 MISBRA 
EBEL 18:45 AVSMZA 
EL 19:00 MACTIT 
   H I R D E T É S
Partnerünk