Derek Ryan után több NHL-klub érdeklődik

   

Az amerikai csatár számára Székesfehérvárról vezethet az út a világelitbe. Svédországban a kanadai táblázat 2. helyén áll.

Derek Ryan a tengerentúlon nem jutott tovább a kanadai egyetemi ligánál, ezért 2011-ben, 25 évesen gondolkodott azon, hogy abbahagyja a versenyszerű jégkorongozást. Úgy döntött, ad még egy esélyt magának, szerencsét próbál Európában. Az Alba Volán ajánlatát fogadta el, Székesfehérvárra igazolt. A magyar EBEL-csapatban megközelítőleg hozta a pont per meccs átlagot, de a Sofron, Vas M., Ladányi sor mindhárom tagja túlszárnyalta pont/meccsben az amerikai játékos teljesítményét, aki a rájátszásban aztán le is fagyott, mindössze egy gólt lőtt az Olimpija Ljubljanának. Ezzel együtt is előrelépett, a Villach kaparintotta meg, ahol előbb egy 77, majd egy 100 pontos szezont produkált. Bár korábban a magyar és az osztrák válogatottsággal is szóba hozták, az előző szezonban bekerült az Európában játszó amerikai játékosok szelekciójába.

2014 nyarán élete lehetőségéhez jutott, a svéd élvonalbeli Örebróhoz igazolt. Ahol mostanra nemhogy a csapat legjobbja, hanem az SHL második legtöbb pontot szerzett játékosává nőtte ki magát. 50 meccs után 53 pontnál jár, 13 gólt lőtt és 40 passzt adott. Stabilan első soros, +18-cal áll a 18,5 perces átlag játékidőnek köszönhetően. Csapata az 5. helyen áll.

Nem véletlen, hogy teljesítményére felfigyeltek a tengerentúlon is. Osztrák források szerint már több NHL-csapat is konkrét ajánlatot tett számára a következő szezonra. Bár Derek Ryan szerződése 2016-ig szól Örebróban, de szerepel benne egy olyan kitétel, mely szerint az NHL-be és a KHL-be bármikor távozhat. Ryan számára az amerikai út járhatatlannak bizonyult, de példája megmutathatja, hogy semmi sem lehetetlen, továbbá hogy az amerikai álom Európából is elérhető.

Derek Ryan Orebro

 

Ryan Orebro

Cimkék: , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum