A Fehérvár 2010 óta nem nyert Bécsben

   

Lassan vége az EBEL középszakasz első körének, amelyben a Fehérvár eddig egy győzelemmel, két megszerzett ponttal áll a felsőház hatodik helyén. Bár a lemaradás nagynak tűnik, szerencsére mégsem az, hiszen a Znojmo, a Vienna Capitals és a Villach is egyaránt 4-4 ponttal áll a fehérváriak előtt, azaz egy meccs alatt be lehet hozni a ponthátrányt.

Az első két helyre ez a kvartett nagyjából már keresztet vethet, a 12 pontos Salzburg és a 11 pontos Linz előnye óriási, hiszen már legfeljebb csak 12 pontot szerezhet minden egylet, de nyilvánvalóan az sem sikerülhet mindegyiknek.

Hogy a Volán legyen az, aki 12 ponttal gazdagodhat a következő fordulóval kezdődően, ahhoz kisebbfajta csodának kellene történnie. A Vienna legutóbbi kilenc hazai meccsét megnyerte a Fehérvár ellen, így több mint négy éve, egészen pontosan 2010. december 23. óta várnak a fehérvári hívek arra, hogy kedvenceik elverjék a bécsieket otthonukban. Erre legközelebb pénteken nyílik lehetőség, amikor is a hétvégi oda-vissza párharcok első felvonásaira kerül sor az EBEL középszakaszában. Lehet azt mondani, hogy talán rég volt ekkora esély a négy éve várt győzelemre, mint most, hiszen a bécsiek nincsenek életük formájában, három vereséggel és a középszakasz legtöbb kapott góljával érkeznek a csatába. Ugyanakkor az elcsépelt közhelyek szótárából azt is tudjuk, hogy minden sorozat megszakad egyszer, reméljük, hogy ez most a Fehérváré lesz. A bécsi vereségek miatt azonban alighanem egy rendkívül motivált sárga-fekete sereg vár majd a fehérváriakra, így mi mégis inkább arra hajlunk, hogy hiába nem jó az ellenfél formája, mégsem lesz olyan egyszerű győzni az Albert Schultz Halléban.

VICAVS

“A Linz ellen Michael Ouzas jelentette a különbséget – mondta a ligahonlapnak Rob Pallin, a Fehérvár edzője. – Nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, majdnem végig 1-0 volt az állás. A Vienna ellen ismét jó védőmunkára lesz szükségünk, de sokkal jobban kell kihasználnunk a helyzeteinket. Ki tudja, lehet, hogy a Capitals lesz az ellenfelünk a negyeddöntőben is. Sikorcin Ladislav visszatérhet a csapatban, vele egy tapasztalt játékossal leszünk többen. Vincze Péter is csatlakozhat hozzánk, az ő gyorsasága is a segítségünkre lesz.”

“Itt az idő önbizalmat gyűjteni a rájátszásra – kezdte Michael Schiechl, a Vienna Capitals csatára. – A bekapott gólok után megremegtünk, túl sok óriási ziccert ajándékoztunk az ellenfeleknek. Ráadásul mostanában a szerencse is elpártolt tőlünk.”

Hosszú hetek után visszatér Tokaji Viktor is a magyar védelembe, de két légiós sérülés miatt hiányzik, Boivin és Marino a Linz ellen megsérült, kihagyják a bécsi kirándulást.

Vienna Capitals–Fehérvár 2-3

   

Meglepő módon a mérkőzés nagy részében a Fehérvár irányította a játékot, de a győzelmet csak 5 másodperccel a játékidő letelte előtt szerezte meg, Kovács Csaba révén.

Hiába tért vissza Sikorcin és Vincze, ismét jelentős hiányzók voltak a Fehérvárban, mivel Tokaji, Boivin és Marino be sem öltözött, Szirányi pedig a meccs felénél megsérült. Az első harmadban sokkal többet támadott a magyar csapat, és ennek szerencsére meg is lett az eredménye. A 18. percben Frank Banham megszerezte a vezetést. Bécsben ritkán nyer a Volán, ahogy írtuk is, legutóbb 2010-ben volt erre példa, izgatottan vártuk tehát a folytatást.

AVSKAC

Sajnos nem jó hírek érkeztek a meccsről, mivel a Capitals alig több mint öt perc alatt fordított. Sylvester a 25., Carson a 31. percben volt eredményes. 2-1 állt a táblán, ráadásul a hátvédkontingens tovább fogyatkozott. Szirányi Bence könyökére kapott egy ütést, ezért nem tudta folytatni a játékot. Szépíteni egy újabb előny ellenére sem sikerült. Megdöbbentő módon 40 perc alatt 14:30 volt a kapura lövések aránya. Ám ez is kevésnek bizonyult az előnyhöz.

A harmadik harmad nem indult olyan intenzíven, a bécsiek igyekeztek ölni az időt. A magyar csapat kevésbé volt kapura veszélyes, ráadásul a Pokel-csapat közel állt a harmadik gólhoz, azzal pedig véget ért volna a meccs. A kritikus időszakban Rajna kiváló védésekkel tartotta meccsben a Fehérvárt. Szerencsénkre még egy kiállítást kapott a hazai csapat, így emberelőnyben is próbálkozhattunk, és bár az idő éppen lejárt, de a második magyar gól Kickert kapujában táncolt, Sarauer vágta a hálóba a korongot. Az 53. percben egyenlítettünk. A folytatásban a Vienna némileg aktivizálta magát, két cserében is komolyan beszorították Ejdepalmékat, de helyt állt a védelem, megúsztuk kapott gól nélkül. A végén már mindenki a hosszabbításra várt, amikor a Volán azért még egyszer megindult. Kovács Csaba úgy döntött, érdemes megpróbálkozni éles szögből is, és igaza volt, meglepte a kapust, a korong eljutott a hálóig. Öt másodperccel a vége előtt meglőtte a győztes gólt a 21-es, akinek ez volt a 6. győzelmet jelentő találata a szezonban, csak a znojmói Tomas tud többet felmutatni a ligában.

A Fehérvár tehát több mint négy év után újra nyert Bécsben, szenzációs diadalt aratott a Vienna Capitals felett, és így máris a negyedik helyre repült előre.

EBEL, 3550 néző. Játékvezetők: Kincses, Johnston, Nagy.
Kickert: 92,1% (Zopf)
K
Rajna: 91,3% (Engstrand)
Fraser, Carson, Foucault, MacArthur, Ferland
1
Orbán, Reiter, Benk, Sikorcin, Magosi
Iberer, Lakos, Nödl, Watkins, Rotter
2
Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Banham
Klimbacher, Peter, Sylvester, Schiechl, Magowan
3
Hetényi P., Nemes, Németh, Erdély, Vincze
Bauer, Hartl, Puschnik, Bois, Fischer
4
Ejdepalm, Varga, Kovács, Bartalis, Sárpátki
Tom Pokel, Phil Horsky
E
Rob Pallin, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 17:43 FHA Banham Kóger Wehrs
1-1 24:35 VIC Sylvester Schiechl Peter
2-1 30:32 VIC Carson Rotter Fraser
2-2 52:14 FHA Sarauer Kóger Sikorcin
2-3 59:55 FHA Kovács Bartalis Orbán
23 Kapura lövések száma 38
6 Kiállításpercek 2

A Vienna Capitals–Fehérvár képei

   

A teljes galériát itt nézhetik meg.

A bécsi Volán-győzelem videón

   

Ide kattintva láthatók a gólok.

VICAVS 2

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
szeptember 27., péntek
EL 14:30 FHAMIS 2-1 HVÉGE
EL 17:30 GYEDEB 7-3VÉGE
EL 17:30 SCCUTE 0-4VÉGE
EL 18:30 DABBRA 4-2VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-4 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 4-0VÉGE
szeptember 29., vasárnap
EL 14:30 FTCBRA 3-5VÉGE
ICEHL 15:00 RBSAVS 3-1VÉGE
EL 17:30 FHABJA 2-7VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2 HVÉGE
EL 17:30 SCCDEB 0-8VÉGE
EL 18:00 MISDAB 5-3VÉGE
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS INFO
AL 21:00 WRMFTC INFO
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 
AL 19:00 SZGETO 
AL 19:30 SPCLHL 
AL 20:30 IKOVAS 
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 
EL 16:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEFHA 
EL 18:00 MISSCC 
EL 18:30 DEBBJA