

Hári János máris 20 pontos
Hári hosszú idő után lőtt gólt, Nagy és Fekete asszisztos, Sebőkék nyertek, Ládayék kikaptak. Franciaországban már javában tart a rájátszás, Széligék az első körben 2-2-re állnak, a mindent eldöntő ötödik mérkőzést kedden játsszák.
A Modo a Bajnokok Ligája idei kiírásának győztesét fogadta a svéd elsőosztályban. A Lulea nem sok levegőt hagyott a hazaiaknak, az első két harmad mindegyikében két-két gólt szerzett, így a záró húsz percre nem sok kérdés maradt. Az 55. percben villant a Modo és azon belül is Hári Jánosék sora, a magyar csatár nagyon finom passzt kapott Dennis Perssontól, nem sokat teketóriázott és beverte a ziccert a felsőbe. A 2-4-es végeredmény hat másodperccel a dudaszó előtt alakult ki, amikor a Modo értékesített egy emberelőnyt. Hári a kevesebb jégidő ellenére is csapata negyedik legponterősebb játékosa, 48 meccsen 6 gólnál és 14 asszisztnál jár. A Modo az utolsó helyen áll. A meccs összefoglalója az alábbi linken tekinthető meg, Hári góljába torkolló akció két perc 30 másodpercnél kezdődik. Hári 20 pontnál jár, ezzel csapata egyik legeredményesebb játékosa, és felülmúlta a tavalyi teljesítményét, akkor a finn HIFK-ben 19 egységig jutott.
A Ligue Magnusben már a playoff első körében tartanak a csapatok. Kivételt ez alól az első négy csapat képez, amely a második körben csatlakozik a mezőnyhöz. A Briancon ötödik helyen végzett az alapszakaszban és így a 12. helyen végzett Bresttel került össze. Az első meccset kedden játszották a csapatok, Szélig Viktorék 9-5-re nyertek úgy, hogy a 44. percben már 9-3-ra is mentek. Másnap, a második meccsen hatalmas meglepetésre a vendégek nyertek 1-0-ra, a hazaiak 36 alkalommal próbálkoztak kapura lövéssel, ez is kevés volt a gólszerzéshez. Nem sok idejük maradt a csapatoknak pihenni, hiszen pénteken már 1200 km-rel odébb, Normandia csücskében volt jelenésük, itt 1-1-es hatvan perc után a hosszabbítás 8. percében harcolta ki a győzelmet a Briancon, visszavéve a pályaelőnyt. Szombaton nem sok esély termett a vendégeknek, akiknek továbbra is gondot okoz a ziccerek értékesítése, a Brest 4-1-re nyert. Összességében tehát 2-2-re állnak a csapatok, a mindent eldöntő ötödik mérkőzést kedden játsszák Brianconban.
Gólgazdag meccset hozott az Evansville IceMen vendégjátéka a Kalamazoo ellen az ECHL-ben. Ebből sajnos a hazaiak jöttek ki rosszabbul, mert bár az első harmad 2-2-es döntetlent hozott, ezt követően a vendégek négy alkalommal találtak a hálóba. A végeredmény 7-3 lett, Nagy Gergő csapata első góljánál adott gólpasszt. A Kalamazoo továbbra is negyedik helyen áll a keleti konferencia északi divíziójában.
Izgalmasan alakult Fekete Dánielék lustenaui vendégjátéka az INL-ben. Az utolsó 20 percre 3-2-es előnnyel korcsolyázott ki a Feldkirch, és mivel az eredmény nem változott, 58:43-nál lehozta kapusát a Lustenau. A húzás nem jött be, 10 másodperccel később kettőre növelték előnyüket a vendégek. Az utolsó húsz másodpercre emberhátrányba került a Feldkirch, a hazaiaknak 5 másodperc is elég volt ahhoz, hogy újra egyre csökkentsék a hátrányt. A fennmaradó 15 másodperc azonban már kevés volt az egyenlítéshez, 4-3-ra nyert a Feldkirch. Fekete egy pontot szerzett, a Feldkirch negyedik a tabellán.
Sebők Balázs ezúttal pont nélkül maradt, de csapata hazai pályán nyert 3-1-re a TUTO Hockey ellen. Végig a Hokki kezdeményezett, két periódusban is négy kaput eltaláló lövésen tartották az ellenfelet, ennek eredménye lett a hazai győzelem. A vége azért izgalmas lett, hiszen a harmadik találatot üres kapura szerezte a Hokki, 16 másodperccel a lefújás előtt. Ennél a gólnál Sebők jégen volt. A Hokki negyedik a bajnokságban.
Hazai pályán szenvedett 5-0-s vereséget a keleti konferenciában rájátszásért küzdő Kootenay Ice-tól Láday Tamás csapata, a Spokane Chiefs a WHL-ben. A vendégeknél pontszerző volt a franciák 21 éves tehetsége, Tim Bozon, aki tavaly márciusban súlyos agyhártyagyulladásos fertőzést kapott és kis híján életét vesztette. A Spokane továbbra is hetedik nyugaton.
Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:
Név | Csapat | Liga | H | M | G | A | P |
Fekete Dániel | VEU Feldkirch | INL (AUT-2.) | 4. | 23 | 9 | 12 | 21 |
Hári János | Modo | SHL (SWE-1.) | 12. | 48 | 6 | 14 | 20 |
Láday Tamás | Spokane Chiefs | WHL | 7. | 47 | 0 | 5 | 5 |
Nagy Gergő | Chicago Wolves | AHL | 5. | 6 | 0 | 3 | 3 |
Nagy Gergő | Kalamazoo Wings | ECHL | 4. | 32 | 6 | 18 | 24 |
Sebők Balázs | Hokki | Mestis (FIN-2.) | 4. | 42 | 8 | 28 | 36 |
Sofron István | Krefeld Pinguine | DEL (GER-1.) | 11. | 43 | 9 | 8 | 17 |
Szélig Viktor | Briancon | Ligue Magnus (FRA-1.) | 5. | 30 | 0 | 4 | 4 |
Briancon | Kupa és Ligakupa (FRA) | - | 10 | 0 | 3 | 3 | |
Vas János | Slavia Praha | Extraliga (CZE-1.) | 14. | 48 | 8 | 6 | 14 |
Vas Márton | Löwen Frankfurt | DEL2 (GER-2.) | 4. | 46 | 7 | 25 | 32 |
Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.