A Fehérvár oda-vissza verheti a Vienna Capitalst

   

Gólkülönbséggel a negyedik helyre lépett elő a Fehérvár a Vienna Capitals pénteki, idegenbeli legyőzésével, és vasárnap máris itt a kiváló alkalom ismét tudatosítani a bécsiekben, hogy jelenleg a kék-fehér a jobb csapat a kettő közül.

Egy esetleges győzelem a harmadik helyet is elérhető közelségbe hozhatná, és csak jobb lenne úgy pályaelőnyt szerezni a negyeddöntőkre, hogy valami kis választási lehetőség is maradna az ellenfeleket tekintve. Kis fantáziával és nagy szerencsével persze még a Linz pozíciója is megszerezhető, de az 5 fordulóval a vége előtt a Fehérvár előtt 10 ponttal vezető Salzburg megelőzéséről már nyilvánvalóan le kell mondanunk.

AVSVIC3

Az ambíciók megvalósításához az első lépést pénteken tette meg a csapat, a vasárnapi visszavágón pedig rá lehet erősíteni a legutóbb történtekre. Annál is inkább, mert a bécsiek négyes bukó szériában vannak, és ez így éppen kapóra is jönne Tokajiéknak az önbizalom erősítésére, amelyre a playoffhoz közeledve egyre nagyobb szükség van. Persze ehhez a Capitalsnak is lesz néhány szava, annál is inkább, mert idegenben még mindig ők a második legjobbak az egész ligában.

“Nagyon meg vagyok elégedve a hátsó alakzatainkkal, hiszen az elmúlt fordulókban csak kevés gólt kaptunk – mondta a hivatalos előzetesben Rob Pallin, a Fehérvár vezetőedzője. – Négy sorral játszottunk és ez döntőnek bizonyult, ahogy az is, hogy Sarauer, Banham és Kovács Csaba is meglőtte pénteken azt a gólját, amelyre általában oly nagy szükségünk van a meccseinken. Vasárnap újra csak az alapvető, egyszerű dolgokat kell jól csinálnunk. Nem mindig az a csapat nyer, amelyik a játékot irányítja, hanem sokszor az, amelyik kevesebb hibát követ el. Arra számítok, hogy a bécsi kapuban ezúttal Matt Zaba áll majd.”

“Nagyon fontos lenne, hogy megtaláljuk ismét a helyes utat. Talán az segít majd, hogy most kétszer egymás után idegenben játszunk, és ez kevésbé nyomasztja majd a játékosokat – érvelt némileg furcsa logikával Sven Klimbacher, a bécsiek játékosa.

A Volánba két hónap kihagyás után visszatér Tokaji Viktor, a kapuban minden bizonnyal Christian Engstrand kezd majd.

A mérkőzést a Sportklub Tv élőben közvetíti.

Fehérvár–Vienna Capitals 4-2

   

A Volán három nap alatt másodszor is megverte a Vienna Capitalst. Nagyon jól játszott Pallin együttese, 1-2-ről fordítva magabiztosan zúzta szét a bécsi reményeket.

Akik látták a pénteki mérkőzést, azt mondják, ez az edzőváltást követően sokkal jobban pörgött vasárnap a Vienna Capitals. Ennek ellenére az első 5-6 percben ennek ellenére az utóbbi hónapokban megszokott nyomást gyakorolta a vendégcsapatra Rob Pallin gárdája. A góltól sem álltunk távol, ezúttal azonban a bécsieknek kedvezett a szerencse. Legalábbis annyit, hogy nekik ítélt korábban emberelőnyt a zebraduó, ezt Sylvester egy gyönyörű lövéssel használta ki, a 9. percben szögről lőtte ki a jobb felsőt (0-1). Egy újabb hátrányt ügyesen kivédekezett a magyar csapat, majd a végén Wehrs erőszakossága és Bartalis kitartása gól eredményezett, így a 17. percben egalizált a Fehérvár, teljesen megszolgáltan (1-1). Az első sor ebben a harmadban nem tudott a párja fölé nőni, de a második triónk, a Marino helyett Sárpátkival felálló Kovács és Bartalis páros komoly gondot okozott. Látható, hogy Sárpátki Tamás minden cserében meg kívánja mutatni, helye van klubjában és a válogatott bő keretében egyaránt, magas fordulatszámon pörög és önfeláldozóan játszik, nagyon hasznos munkát végez.

AVSVIC 5

A második harmad igazán őrültre sikeredett. Kezdjük azzal, hogy Smetanáék 5 bécsi kiállítást ítéltek 20 perc alatt. Ebből az elején nem jöttünk ki jól, de ezért aligha szidhattuk a bírókat. A Capitals ugyanis emberhátrányban megugrott és Schiechl révén megszerezte a vezetésta 25. percben (1-2). Az emberelőnyből gyorsan kettős fór lett, és ezt villámgyorsan ki is használtuk, Ejdepalm bombázott Kickert kapujába (2-2). A bécsieket érzékeny vesztesé érte, a csapatkapitányt, Ferland saját társa rúgta fejbe keményen térddel, meg kellett állítani a játékot, a kiváló csatár nem tudta folytatni a játékot. Percekig állt a játék, de nem hűlt ki a Volán: a bulit Sarauer megnyerte, Banham pedig bevágta a jobb felsőbe. Hat perc alatt fordított a Fehérvár (3-2). És még nem volt végük az izgalmaknak. Folyamatosan szabálytalanságot láttak a zebrák a bécsieknél, így a hajrában ismét kettős előnyt kaptunk, elég hosszút. Az első felét a fiatalok kihasználatlanul hagyták, aztán jöttek Sarauerék, és Sikorcin gólja révén máris 4-2 állt a táblán. Mindez a 39. percben történt.

A harmadik harmadban nem lehetett lazítani, a Capitals nem adta fel a meccset. Más kérdés, hogy Bois és társai nem voltak eléggé összeszedettek, sokat szabálytalankodtak, és ilyen talán még tényleg nem volt, újabb két kiállítással már zsinórban hét kétperces hátránynál jártak. Ezt sajnos nem tudta kihasználni a magyar csapat. De nem okozott gondot, mert kifejezetten jól védekezett Rob Pallin gárdája, a bécsiek nem nagyon találtak fogást Engstrand kapuja előtt. Erőt sugárzó, egységes csapat képében mutatkozott ezen az estén is a Fehérvár AV19, jó volt látni, hogy a fiatalok is felnőnek a feladathoz, sokat is használta őket a két edző. A Varga, Vincze, Erdély, Németh sor Ejdepalmmal kiegészülve például az 57. percben is simán felállt a bécsiek harmadában. A hajrában csak meddő támadásokra futotta a vendégektől, még a kapus levitelekor is. Újabb szép és a sokadik értékes győzelmet aratta a Fehérvár.

A legfontosabb, hogy a hiányzó kulcsemberek, Boivin, Szirányi és Marino helyére ismét minőségromlás nélkül tudtak belépni a magyar fiatalok, és Tokaji Viktor is győzelemmel térhetett vissza két hónapos kényszerpihenője után.

Tokaji remekül tért vissza

   

A Volán edzője úgy látta, csapatából mindenki élt a számára adódó bizonyítási lehetőséggel.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Sikerült kihasználnunk a kettős emberelőnyöket, ez volt a győzelmünk kulcsa. Az elsőnél Orbán, a másodiknál Sarauer adott szenzációs passzt a gólszerzőinknek, ebből is látszik, hogy mindenki hozzátette a magáét, ismét csapatként küzdöttünk. Bár több kulcsjátékosunk is hiányzott sérülés miatt, Tokaji remekül tért vissza, és akik lehetőséget kaptak, mindannyian éltek vele.

Phil Horsky (megbízott edző, Vienna Capitals): A középső harmad volt a mérkőzés kulcsa. Ekkor sorra kaptuk a büntetéseket, ráadásul kétszer is kettős emberhátrányba kerültünk és ezeket gólra váltotta a Fehérvár. Az első és a harmadik harmadban viszont keményen küzdöttünk, ezt a játékot kell folytatnunk a későbbiekben. Valószínűleg hétfőre meglesz az új vezetőedzőnk, aki biztosan fog változtatni a játékon, de egy biztos, nem adhatunk alább a harcosságunkból.

Forrás: albavolanhockey.hu

EBEL, 3071 néző. Játékvezetők: Siegel, Smetana, Kaspar, Soos.
Engstrand: 93,9% (Rajna)
K
Kickert: 85,2% (Zaba)
Wehrs, Orbán, Németh, Erdély, Vincze
1
Iberer, Carson, Foucault, Watkins, Bois
Ejdepalm, Varga, Kovács, Bartalis, Sárpátki
2
Fraser, Lakos, Sylvester, Schiechl, Ferland
Tokaji, Hetényi P., Kóger, Sarauer, Banham
3
Klimbacher, Peter, Magowan, MacArthur, Nödl
Reiter, Nemes, Benk, Sikorcin, Magosi
4
Hackl, Puschnik, Hartl, Fischer, Rotter
Pallin Rob, Sille Tamás
E
Horsky Phil, Dolezal Christian
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 08:05 VIC PP Sylvester Fraser Ferland
1-1 16:58 AVS Bartalis Wehrs Tokaji
1-2 24:34 VIC SH Schiechl Ferland
2-2 25:09 AVS PP2 Ejdepalm Orbán Kovács
3-2 30:25 AVS Banham Sarauer
4-2 38:07 AVS PP2 Sikorcin Sarauer Wehrs
27 Kapura lövések száma 33
10 Kiállításpercek 18

A Fehérvár–Vienna Capitals albuma

   

A teljes fotótár ide kattintva nyílik meg.

A Fehérvár–Vienna Capitals góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
ROM 17:30 PROSCC 2-7VÉGE
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC 2-10VÉGE
U20 15:40 KMHZNO 2-6VÉGE
U18 16:00 PEFAVS 0-6VÉGE
U20 17:40 AVSETO 9-0VÉGE
U20 17:40 VASDHK 4-6VÉGE
U18 17:45 SZDKMH 2-8VÉGE
U18 18:00 ZEGMIS 2-3VÉGE
U20 18:30 UTEMAC 2-3VÉGE
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 
U18 15:40 VSVETO 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
U18 19:00 EHLMIS 
U18 19:00 ZASAVS 
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
szeptember 29., péntek
U20 15:40 VASRBS 
U20 17:10 MACVIC 
U20 18:00 UTEHCI 
U20 19:10 DHKEHL 
   H I R D E T É S
Partnerünk