Vas Jánoséknál ismét új a vezetőedző

   

A Slavia Praha új edzőpárossal kezdi meg a küzdelmet a kiesés ellen, az eddigi másodedző, Josef Beranek veszi át a vezetőedzői posztot, helyettese pedig Jan Srdínko lesz.

Vaséknak négy meccsük maradt a cseh Extraliga alapszakaszából, az utolsó helyen állnak, és minden bizonnyal osztályozót fognak játszani a kiesés elkerüléséért. A feladatra azonban új szakmai felállásban készülnek a klubnál, az új vezetőedző a klub egyik ikonja, a közel 600 NHL-meccs tapasztalatával rendelkező Josef Beránek lesz, aki emellett 2002 és 2010 között nyolc éven keresztül viselte a Slaviánál a C betűt. Beráneknek ez a harmadik szezonja másodedzőként, de volt az U20-as és az U16-os csapat vezetőedzője is. Segítője az a Jan Srdínko lesz, aki játékosként hétszeres cseh és kétszeres szlovák bajnoknak mondhatja magát, de játszott Svédországban és Oroszországban is. A prágai csapat szakvezetése élén ez a második váltás a szezonban.

A cél egyértelmű: bent tartani a Slaviát a cseh élvonalban. Az új edzőpáros pénteken mutatkozhat be a hazai közönségnek, amikor a 10. helyen álló BK Mladá Boleslavot fogadják.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 6-1VÉGE
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum