A Dab.Docler visszavenné a pályaelőnyt

   

Két egészen ellentétesen kezdődő meccset láthattak a szurkolók Dunaújvárosban. Végül mindkétszer a jobban kezdő csapat nyert. Úgy látszik, a kezdeti percek erősen meghatározzák a két csapat csatáját. A MOL Liga-elődöntők harmadik meccsei következnek szombaton.

Lehet persze az is, hogy ezek azok a pillanatok, ahol jobban megmutatkozik, ki állt hozzá jobban az aznapi mérkőzéshez, és ez ilyen kiegyenlített párharcban döntő lehet.

A MOL Liga legutóbbi két bajnokának csatájában apróságok fognak dönteni, ez máris világos. Kétszer lett 3-2 eddig, mindkétszer úgy, hogy 3-1 után zárkózott fel egy gólra a végül vesztes fél. Igaz, szerdán a DAB-nak még volt reális esélye az egyenlítésre, kedden az Érsekújvárnak kevésbé. A szerdai meccsen új arcukat mutatták a csapatok, folyamatosan ment a szurka-piszka, a többé-kevésbé alattomos megmozdulások. Ez az Érsekújvárt zavarta meg kevésbé, így ők a középső periódusban három gólt is tudtak lőni, míg a DAB a vezető találat után gólképtelennek bizonyult, bár a nézők több alkalommal is lendítették már a karjukat. A DAB-nak tehát mindenképpen fel kell készülnie erre a kellemetlen harcmodorra. Emellett pedig az emberelőnyös játékát teljesen új alapokra kell helyeznie, mert az eddig totálisan improduktívnak bizonyult, egy rájátszásban pedig egyetlen csapat sem jut messzire a speciális játékhelyzetek hatékony kihasználása nélkül.

3

Újváron egyelőre nyugodtabban várhatják a folytatást, hiszen a legfontosabb célt a játékosok teljesítették, a két idegenbeli mérkőzésből egyet megnyertek, ezzel pedig elvették a dunaújvárosiak pályaelőnyét. Nyolc emberhátrányt kellett kivédekezniük az eddigi két mérkőzésen és ezt a feladatot parádésan oldották meg, mindössze egyetlen gólt kaptak ezekből. A túloldalon ők maguk nem kaptak sok esélyt, de azt maximálishoz közeli hatékonysággal ragadták meg. Kétszer kerültek szimpla fórba, amelyekből egy gólt szereztek, egyszer pedig kettős előnyből voltak eredményesek. Ha ezt a két mutatót sikerül ehhez hasonló szinten tartani, akkor joggal bízhatnak abban, hogy idén a döntőben meccselhetnek a címvédésért. Szombaton újabb felvonás következik, ezúttal Érsekújváron, kíváncsian várjuk, hogy a két vezénylő tábornok, Lubomir Hurtaj és Don MacLean közül melyik tudja ismét valamivel meglepni a másikat. Érdekesség, hogy a Zámky még egy meccset játszik szombaton 19 órakor, a B keret a szlovák harmadosztályban, idegenben.

“Talán a Medvescak Zagreb csapatával készültem a Lev Praha ellen utoljára olyan keményen egy összecsapásra, mint most a Bikákkal – kezdte Donald MacLean, a Dab.Docler kanadai edzője. – Hihetetlen mennyiségű videóanyagot dolgoztunk fel az elmúlt időszakban, taktikai tervek garmadáját beszéltük át, tényleg olyan ez, mint egy háború. Mindkét félnek megvan a terepasztala, rajta a figurákkal, s minden azon múlik, hogy ki tudjuk-e találni a másik gondolatait és meg tudjuk-e őket akadályozni. Úgy érzem, hogy mindkét mérkőzésen jól tettük a dolgunkat, sebességgel, egyszerű játékkal és jó adag fizikai jelenléttel nehezítettük meg a vendégek életét, akiknek körülbelül 10-12 helyzetet ajándékoztunk csak oda a két mérkőzés alatt, ami rendkívül jó teljesítmény. Az már más kérdés, hogy egy olyan játékosnak, mint Marek Uram legutóbb elég volt három helyzet is a két gólhoz. Egyértelműen döntő lesz, hogy hogyan tudjuk feljavítani a speciális játékainkat, ha sikerül jobb emberelőnyös és -hátrányos hokit mutatni, akkor nem lehet gondunk idegenben sem, ezen dolgozunk a két mérkőzés közötti időszakban. Ha mindenki egy irányba húzza a hajónkat, akkor bárkit le tudunk győzni. Úgy gondolom, ha mi és ők is a legjobb formában játszunk, felénk billen a mérleg nyelve. Azt már mondanom sem kell, hogy mindenkitől azt várom, hogy szívét-lelkét tegye ki a jégre, akkor nem lehet baj.”

Érsekújvár–DAB 3-2

   

A két csapat harmadik elődöntője is 3-2-re végződött, az Érsekújvár megfordította a párharcot, és már 2-1-re vezet. Ezúttal sem lehet azt mondani, hogy a jobban játszó csapat nyert, viszont mindenképpen az, amelyik a feszültséget jobban bírta.

Nagy iramban és nagy érsekújvári nyomással kezdődött a játék, ezzel együtt a DAB védekezése jól működött, a korongbirtokláshoz képest viszonylag kevés igazán nagy helyzetet tudtak kidolgozni a hazaiak. 5-6 perc kellett a Dab.Docler csapatának ahhoz, hogy akklimatizálódjon, fokozatosan átvette az irányítást. Maradt a jó tempó és a megszokott nagy küzdelem, a pálya egyetlen négyzetcentiméterén sem volt biztonságban a korongot birtokló játékos. Nagy helyzetei a DAB-nak voltak, Pozsgai teljesen üresen találta magát a kapuval szemben, Croteau korcsolyájáról megpattanó korongnak a kapuvas belső része parancsolt megálljt, de Cikánek óriási formában kezdett és a szerencsével sem álltak hadilábon a felvidékiek. Olyannyira nem, hogy 12 másodperccel a harmad vége előtt egy ritkán látható góllal a vezetést is megszerezték. Caladi lövését fogta az egyébként szintén nagyokat fogó Kalnins, ám a második hullámban érkező Podstavek mellett jégre kerülő Hüffner a kapussal együtt a korongot is besodorta a kapuba. Podstavek nem bántotta Hüffnert, a játékvezetők némi videózás után megadták a gólt. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a harmad végén az újvári támadásokba is újra került erő, nem volt érdemtelen a vezetés megszerzése, a hoki pedig különben sem pontozásos sportág.

22

A második harmadot abban a tempóban kezdte a DAB, amelyben az első legnagyobb részét letudta. Az első három perc alatt két százszázalékos helyzetet alakítottak ki, ám Cikánek eszén nem tudtak túljárni. Croteau egész meccsen nagyon aktívan játszott, ebben a periódusban is veszélyesen játszott. Az Érsekújvár öt perc elteltével konstatálta, hogy ez kevés lesz az előny megőrzésére, feljebb is kapcsoltak, át is vették az irányítást. Számtalan helyzetet alakítottak ki az újvárosi kapu előtt, Kalnins bizonyította, miért is ő lett az alapszakasz legjobb százalékban védő kapusa. A hazaiak nagyon közel álltak a gólszerzéshez, de elragadta őket a hév, aminek következtében Caladi ült ki a büntetőpadra. A DAB nem mutatott eddig sokat emberelőnyben, de ezt a kulcsfontosságú szituációt sikerült értékesíteni, kiegyenlítve az állást. A gól után maradt a hazai fölény, ráadásul Galanisz is szabálytalan volt, így emberhátrányban is megmutathatták a vendégek, mennyire volt hasznos a videózás. Nos, sok helyzetet nem dolgoztak ki a hazaiak, majd Galanisz a visszatérését követő 30. másodpercben óriási passzt kapott Mestyántól és védhetetlenül lőtte ki a botos felsőt. Nem sokkal később Baron ütője szaladt fel Szepessy arcára, a jogosan megítélt 2+2 perc azonban Somogyi fegyelmezetlensége miatt két percre rövidült. Az előny a szokásos feszes újvári védekezést hozta, nagyobb helyzet nem volt, ráadásul a harmad végén Eskelinen is kiült, nehéz helyzetbe hozva csapatát.

A kétperces hátrányból megmaradt jelentős időt jól bekkelte ki. Néhány perccel később egy akció erejéig lazábbra vette a védekezést a DAB, és ez nagy hiba volt, egy klasszikusan szép Faith, Uram, Weissmann háromszögelés végén egyenlített a hazai csapat (2-2). A folytatásban is jó jégkorong folyt az újvári jégen, oda-vissza rohantak a csapatok, a kapusok jól dolgoztak, nagyon komoly helyzetekben is hárítottak. Kalnins hozta a tőle megszokottat, Cikánek messze felülteljesítette az alapszakaszátlagát. Az 53. percben egy jó távoli Kowalczyk-lövés eltolta az újvárosi védekezést, Uram passzolt vissza a palánktól keresztben, az érkező Rejzek a rendezetlen vendégek között belőtte a harmadik gólt, 3-2-re vezetett ezzel a HC Nové Zámky. A folytatásban esélyt sem adott magának az egyenlítésre a DAB, folyamatosan hátrányban játszott az utolsó hét percben. Többször kettős hátrányt is ki kellett bekkelniük, ezt sikerrel tették, amikor Martine elvesztette a türelmét, eldőlt a meccs. A kanadai bekk nagyot csapott Chrenko jobb kezére, a szlovák játékos fájdalmasan rogyott össze, a játékvezetők pedig a szenvedést látva véglegessel sújtották Martine-t. A végjátékban aztán előnyben az Újvár játszhatott hat emberrel, akaszthatta hátulról Pozsgait, már nem kapott kiállítást, csöndben lepergette a hátralévő időt.

Nagyon érdekes mérkőzésen nyert Lubomir Hurtaj csapata, és nagyon fontos győzelem ez a számukra. A Dab.Docler sokkal aktívabb volt a meccs nagy részében a támadásokban, de két lőtt góllal nem sokszor fogja ezt a Zámkyt megverni. Ezzel együtt minden dicséretet megérdemel a MacLean-legénység, egy zilált alapszakaszt követően a playoffra nagyon jól összeállt a játéka. Sok izgalmat tartogat még ez az elődöntő.

Lubomir Hurtaj (vezetőedző, Érsekújvár): Ma is beigazolódott, hogy nagyon kiegyenlített lesz ez a párharc, és apróságok döntenek majd a végén. Az első két harmadban nagyon görcsösek voltunk, nem tudtunk játékba lendülni. Szerencsére nagy csatában sikerült fordítanunk. Egy lépéssel előbbre vagyunk, de úgy érzem, hosszú lesz még ez a sorozat.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Az első két harmadban miénk volt a meccs, uraltuk a játékot. A harmadik harmadban saját hibáinkkal úgymond elástuk magunkat. Ilyen vereség után természetesen nagyon csalódott vagyok.

MOL Liga, Érsekújvár, 1358 néző. Játékvezetők: Halassy, Kincses, Soós, Vas.
Cikánek: 94,7% (Krajcovic)
K
Kalnins: 91,2% (Sevela)
Huba, Durco, Podstavek, Frolík, Faith
1
Pozsgai, Hüffner, Galanisz, Azari, Szappanos
Kowalczyk, Siska, Uram, Weissmann, Caladi
2
Martine, Mestyán, Croteau, Somogyi, Szepessy M.
Hrudík, Dubec Marek, Púchovsky, Stefanka O., Chrenko
3
Hruby, Nagy, Pavuk, Gröschl, Peterdi
Sucharda, Baron, Rejzek, Stefanka M., Tábi
4
Magosi, Eskelinen, Papp, Léránt
Lubomir Hurtaj, Peter Udvardy
E
Donald MacLean, Marc Lefebvre
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 19:49 NZÁ Caladi Kowalczyk
1-1 30:27 DAB PP2 Somogyi Croteau Gröschl
1-2 36:15 DAB Galanisz Mestyán Nagy
2-2 43:48 NZÁ Weissmann Uram Faith
3-2 52:55 NZÁ Rejzek Uram Kowalczyk
34 Kapura lövések száma 38
16 Kiállításpercek 39

A 3. Érsekújvár–DAB képei

 

Az Érsekújvár–DAB góljai

   

A harmadik MOL Liga-elődöntő öt találata a Digi Sport által tálalva.

Cimkék: , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
március 23., csütörtök
U18 16:40 KMHPEF 3-5VÉGE
március 24., péntek
ROM 17:30 BRASCC 5-4VÉGE
U16 19:40 MACAVS 1-4VÉGE
március 25., szombat
U20 12:15 DHKAVS 5-7VÉGE
U20 18:00 MACVAS 4-0VÉGE
március 26., vasárnap
NHL 04:30 LAKNYR 
    • SPÍLER TV
U16 18:00 AVSMAC 
NHL 23:00 NJDDAL 
    • SPÍLER TV
március 27., hétfő
U18 18:10 UTESCC 
március 28., kedd
U16*   MACAVS 
U18 18:40 SCCUTE 
március 29., szerda
U16*   AVSMAC 
KHL 18:00 LOKSZK 
    • SPORT 2
március 30., csütörtök
KHL 18:00 AKBMMG 
    • SPORT 2
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk