Rotter és Polc példát mutatott
Néhány napon belül két komoly játékos is olyat tett, amire nem sűrűn akad példa.
Sokan nem szeretik a Vienna Capitals 27 éves csatárát, Rafael Rottert, ám a legutóbbi EBEL-fordulóban, a Znojmo ellen olyat tett, amire játékvezető nem emlékszik. Ugyancsak váratlant húzott Patrik Polc, a Brassó kapusa Miskolcon.
Bécsben a Gebei, Trilar, Loicht, Nagy négyes vezette a szóban forgó mérkőzést, amelyen Rotter nem mindennapi sportszerűségre ragadtatta magát. A meccs 11. percében az apró termetű csatárt a znojmóiak óriás termetű védője, Martin Baca ütközte le. Rotter a jégre került, alig bírt felállni, a játékvezetők pedig 5+20 percet adtak Bacának, fejre irányuló támadásért. A szabálytalanságot megtorló bécsi bunyója hamarosan véget ért, Baca bement az öltözőbe. A jégről feltápászkodó Rotter aztán a Gebeiékhez korcsolyázott, és elmagyarázta, hogy egyáltalán nem volt olyan durva ez az ütközés, csak a két játékos közti nagy magasságkülönbség miatt tűnt olyannak, igazából már nem is fáj neki, csak beszorult a levegő. “Nem fordult még elő hasonló eset pályafutásom során ? mondta az esetről Gebei Péter a Jégkorongblognak. ? Amikor 5+20-at adtunk a szabálytalan cseh játékosnak, a sértett jelezte, nem ért véglegest az ellenfele ütközése. Átbeszéltük a helyzetet, minden résztvevővel egyeztettünk, és megváltoztattuk az ítéletet 2 percre. Igazából a szabálykönyv nem említ ilyen esetet, de az első korongbedobásig lehetőségünk van megváltoztatni az ítéletet, a game manamement szempontjából ezt tartottuk helyes döntésnek. A mérkőzés után beszéltünk erről az ellenőrrel is, aki rendben lévőnek ítélte meg a döntésünket.” A végső játékvezetői döntés meg nem engedett testjátékért 2 perces kisbüntetés lett.
A meccs végi sajtókonferencián a znojmói edző, Jiri Reznar külön is kitért erre az esetre, mint elmondta, soha nem látott még ilyen korrekt játékost. Természetesen Rottert is megkérdezték a történtekről, aki csak annyit mondott, sportszerűen akarok játszani. Az ütközés a felvételen 1:25 körül látható.
Hasonlóan rendhagyó tettet vitt végbe Patrik Polc, a Brassó kapusa. A rendkívül kiélezett első miskolci MOL Liga-elődöntő meccsen a Miskolc nagyon nyomott. A játékvezetők az egyik akció végén kivitték a bulit a Brassó védőharmadából. Ekkor Polc jelezte, nem jó a döntés, a korong az ő fejvédőjét érintve hagyta el a játékteret. A zebra megveregette a szlovák kapus hátát, köszönetet mondva egyszersmind a segítségért, és a bulit Polc kapuja előtt dobta be.
Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)
További cikkek
- A Bolzano kapusa történelmet írt az ICEHL-ben
- Nincs már nyeretlen, de veretlen sem az ICEHL-ben
- Hydro Fehérvár AV19–Bolzano 0-3
- A Bolzano egy 8-2-es vereség után érkezik az Alba Arénába
- Nem tud hibázni a Graz az ICEHL-ben: ötből öt
- Vienna Capitals–Hydro Fehérvár AV19 1-4
- Ezúttal Bécsben arathat pénteki győzelmet a Fehérvár
- Még mindig három veretlen csapat van az ICEHL-ben
- Red Bull Salzburg–Hydro Fehérvár AV19 3-1