

15 év után győzött az Edmonton a Boston ellen
A sikert egy maratoni büntetőpárbaj hozta meg. Egy harmad elég volt a Boltsnak, parádésan mutatkozott be Hammond, már playoffhelyen a Los Angeles.
Parádés mérkőzést hozott Edmontonban az Oilers?Bruins mérkőzés. A hazaiak kétszer is két góllal vezettek, de a vendégek kiharcolták a hosszabbítást és a büntetőket. A rávezetések első 11 körében egyik játékos sem talált a kapuba, Scrivens és Rask minden kísérletet hárított. A 12. körben Zdeno Chára hibázott, Martin Marincin azonban nem, aki igazán pimasz módon verte át a Bruins kapusát, pluszponthoz juttatva ezzel csapatát. Az Oilers ezt megelőzően 2000. október 17-én győzte le a Bostont.
A Honda Centerben a Lightning játékosai a második játékrészben többet lőttek kapura, mint a másik két harmadban összesen, így 15 perc jó játék elég volt a Tampának ahhoz, hogy elhozza a pontokat az Anaheim otthonából. A Tampa 20 lövésből négyszer talált be a Ducks kapujába, amiből Steven Stamkos egy találattal vette ki a részét. A vendégek kapitánya 31. gólját szerezte és ezzel feljött a góllövőlista harmadik helyére Joe Pavelski mellé.
A bajnok másolta a Tampát, hiszen ugyanúgy 4-1-re győzött idegenben. A Kings a Colorado otthonából hozta el a pontokat és ezzel zsinórban hatodik győzelmét szerezte. Jeff Carter egy duplával, Jonathan Quick pedig 42 védéssel járult hozzá a sikerhez.
Andrew Hammond először volt kezdő pályafutása során és 42 védéssel segítette győzelemhez a Senatorst a Montreal ellen. Az Ottawa egyaránt 2-1-re nyerte a második és a harmadik harmadot. Hammond mellett a hazaiak legjobbja Mark Stone volt, aki két gólpassz mellett győztes gólt szerzett.
Büntetőkkel dőlt el a szeles városban a Chicago?Detroit örökrangadó a vendégek javára. A második és a harmadik harmadban volt egy gyors gólváltás, a Red Wings góljára 39 és 43 másodperc különbséggel válaszolt a Hawks. 65 perc után jöttek a büntetők amelyet 2-1 arányban nyertek a vendégek, a győztes találatot Tomas Tatar szerezte.
Utolsó 15 meccsén 24 pontot szerzett a Wild, így sikerült magát felküzdenie egy pont távolságra a playoffvonaltól. A Minnesota hosszabbítás után győzött Calgaryban Mikko Koivu találatával. A hazai jégen játszó Flames is megérdemli a dicséretet, hiszen kétgólos hátrányból mentették meg az egyik pontot.
NHL, 2015. február 18.:
Ottawa?Montreal 4-2 (videó)
G.: Michálek, Pageau, Stone, Turris ill. Pacioretty, Beaulieu
Chicago?Detroit 2-3 (videó)
G.: Saad, Versteeg ill. Tatar, Helm
Calgary?Minnesota 2-3 (videó)
G.: Hudler, Bouma ill. Fontaine, Dumba, Koivu
Colorado?Los Angeles 1-4 (videó)
G.: Landeskog ill. Carter (2), Toffoli, Brown
Edmonton?Boston 4-3 (videó)
G.: Jakupov, Nugent-Hopkins, Purcell ill. Eriksson, Smith, Pastrnak
Anaheim?Tampa Bay 1-4 (videó)
G.: Maroon ill. Stralman, Johnson, Kucserov, Stamkos
Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat
További cikkek
- Jesper Bratt-triplával győzött a New Jersey
- Szürreális anaheimi siker vezéráldozattal
- Brock Boeser 4 gólpasszt adott
- Zuccarello még két évre a Minnesotáé
- Hosszabb kihagyás vár Andrej Vasziljevszkijre
- Connor Bedard két gólpasszal debütált az előszezonban
- Bouchard álompasszát McDavid verte be
- Torontóban isszák a legtöbb sört
- Akil Thomas triplájával győzött a Los Angeles