Tisza Volán?Vitez 10-2

   

A mérkőzés elejétől kezdve szinte az volt a kérdés, hogy a szegedi csapat mekkora gólkülönbséggel nyeri meg a 150 néző előtt megrendezett találkozót.

A mérkőzés elejétől érződött, hogy a Vitez számára szokatlan a hétközi vendégszereplés, a szegediek sokkal aktívabbak voltak. A 4. percben emberelőnybe került a Tisza Volán, amit Bosnyák passzából Ambrus révén kihasznált (1-0). Három percre rá szerb emberelőny következett, Molnár Zsolt szabálytalankodott ellenfelével. A belgrádiak nagyon enerváltak voltak, ez arra vezetett, hogy alig egy perccel később az egyik szerb szabálytalankodott egy kiugró szegedi ellen. A 10. percben Egyed megindult és a rá jellemző rutinnal kicselezte a Vitez védelmét és bevágta a korongot (2-0). A 15. percben gáncsolták Pápa Mártont, viszont tetézte a szerbek problémáját, hogy az egyik védő ráesett Aleksandar Fatra, de a kapus tudta folytatni a játékot. A szegediek hiába lőttek, nem hasznáták ki második emberelőnyüket. A 17. percben 11 kapuvasat lőtt, fél perccel később pedig egy újabb hazai emberelőny következett, ami 25 másodpercig tartott, miután Vígh Balázst kiállították 2+10 percre hátulról palánkra lökésért. A 4 a 4 elleni játék során Pápa Márton kapuvasat lőtt.

A második harmadnak 5 az 5 ellen vágtak neki a felek, a szerbek aktívabban kezdtek, ennek eredményeképpen Orlov góljával szépítettek (2-1). Néhány másodperccel később viszont eberhátrányba kerültek, az szegediek kihasználták a lehetőséget, Borbás talált be közelről, a találatnál Pápa és Bontovics jegyzett asszisztot (3-1). A 27. percben Borbás passzát Pápa a kapu fölé lőtte, a visszaérkező korongot viszont bepofozta Egyed (4-1). Nem sokkal később Varga Dávid kiült botfogásért, az emberelőnyben a Vitez kapuvasat lőtt, a kiegészülés után pedig a Volán találta el a másik oldali vasat. A 31. percben Borbás megkerülte a kaput, ráhúzta a korongot, az pedig túlcsúszott Faton (5-1). Kb. 15 másodperccel később Fülöp László passzára Ambrus érkezett remek ütemben (6-1). Idő kérdése volt, mikor születik meg a hetedik szegedi gól, ez a 38. percben jött el, sokáig tartotta magát Fat Pápa és Egyed lövésénél, aztán viszont Borbás bombájánál már tehetetlen volt (7-1). Fél perccel a játékrész vége előtt emberelőnybe került a Tisza Volán.

A záró húsz percben Fat helyét Dukic vette át a vendégek kapujában. Úgy tűnt, 49 másodpercig bírja ki kapott gól nélkül, ám végül nem adták meg a találatot magas bottal való játék miatt, így az áthúzódó emberelőnyt nem használta ki a Szeged. A kiegészülés után 25 másodperccel viszont hivatalosan is felavatták Dukicot, Fülöp lövését még védte, Bosnyák duplázását nem (8-1). A 45. percben Pápa Mártont a kapu előtt megakasztották, a korongra viszont lecsapott Egyed és belőtte (9-1). A 48. percben Dragan Dokic kézsérülést szenvedett, egyből az öltözőbe vonult. Nem sokkal később Nikolas Denic rálökte a kapura Annus Dömét, ezért kiült 2 percre, a vendégek kivédekezték a hátrányt. Az 52. percben Molnár Zsolt kiült 2 percre akadályozásért, a Vitez csak kapuvasig jutott. A szegedi emberhátrány közel három percig tartott, mivel Molnár elfelejtett időben visszatérni a jégre. Az 56. percben hasonlóan komikus módon született meg a tizedik szegedi gól, Vígh Balázs lövése irányt változtatott egy védőn, Dukic pedig állva kereste a korongot (10-1). Egy perccel később a vendégek játékos-edzője, Bogdan Jankovic megindult, zavartalanul átment a szegedi védelmen és Szőke kapujába bevágta a pakkot (10-2). A végén nem született meg a 11. szegedi gól, Dukic több nagy védést is bemutatott.

Tisza Volán: Szőke Attila (Balázs Csongor) ? Bontovics MártonSzabó DávidEgyed MátéBorbás GergelyPápa Márton ? Varga DávidFülöp LászlóBosnyák MárkóAmbrus AndrásVígh Balázs ? Molnár ZsoltNagy Márk, Annus DömeMajor Tamás.

Vitez Beograd: Aleksandar Fat (Vojislav Dukic) ? Nikola DundaDragan DjokicBogdan JankovicBojan JankovicIvan Bogdanovic ? Nemanja NikolicIgor TrifunovicElvis TominovicAlexandar MiticAleksandar Orlov ? Goran RadovicMilos TesicNikolas Denic, Igor GligorijevicNikola Vrastanovic.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum