Szombaton az elődöntőért játszik az UTE
Kevesen gondolták volna az elvesztett első meccs után, hogy a liláknak sikerül véghezvinni a bravúrt, és otthonában győzik le a MOL Liga címvédőjét. Ez megvalósult, a szombati mindent eldöntő mérkőzés lesz, komoly izgalmakat ígér.
Lassan elfogynak a jelzők az UTE idei teljesítményére, különösen arra, amit eddig a rájátszásban láttunk tőlük. Kezdődött azzal, hogy az elődöntőbe jutásért az Érsekújvárral vívott párharc első meccsét az első harmadban elvesztették, majd a második és harmadban a sírból hozták azt vissza, háromgólos hátrányt dolgozva le, teljesen átvéve az irányítást, abszolút mértékben dominálva esélyesebb ellenfele ellen. A playoffrutin hiánya összességében oda vezetett, hogy ezt az első mérkőzést a hosszabbítás 15. percében elvesztették. Az ilyen párharcokban mindig kulcsfontosságú, hogy a csapatok miképpen tudnak tanulni az előző meccsek tapasztalataiból, illetve mennyire képesek a gyakorlatban is átalakítani a játékukat a levont tanulságoknak megfelelően. Nos, azt lehet mondani, hogy ez tökéletesen sikerült Szilassy Zoltánnak és tanítványainak.
Az első perctől kezdve sikerült stabilizálni hátul a védelmet, a várható kezdeti hazai fölény ellenére elkerülték a korai gólokat, miközben ők maguk a 13. percben a vezetést is megszerezték. Ezt követően még kiegyenlítettebbé vált a játék, a második harmadban például eggyel több kaput eltaláló lövésük volt, mint a hazaiaknak, majd a záró húsz perc elején jól használtak ki egy rövid érsekújvári megingást és eldöntötték a meccset. Mindez nem sikerült volna Pleszkán József kiváló teljesítménye nélkül. A fiatal kapus az első meccs első harmadának végén váltotta Silát a kapuban, azóta 116 perc alatt 71 lövést kapott, ezekből pedig csak két gólt engedélyezett, ami 97%-nál is jobb teljesítmény. Emellett szükség van olyan kiemelkedő egyéni teljesítményekre, amilyet az egy gólnál és két asszisztnál járó Tóth Gergőtől vagy a 26 alapszakaszmeccsen 9 pontig jutó, ám a rájátszás két meccsén 1+1-et produkáló Victor Lindgrentől látunk.
Mindezek alapján gyakorlatilag tökéletesen megjósolhatatlan, mire számíthatunk szombaton, a mindent eldöntő mérkőzésen. Egyrészt az esélyek továbbra is egyértelműen az Érsekújvár mellett szólnak. Hosszabb és rutinosabb a kispadjuk, míg a túloldalon a fiatalság-faktor kiszámíthatatlanná teszi a teljesítményt, a tét növekedésével ez csak fokozódhat. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy az UTE fiatal játékosai csak most éreznek rá igazán a kőkemény küzdelemben megszerzett győzelem ízére, elszántságuk és harci kedvük ennek megfelelően tovább nőhet. Ez annál is fontosabb tényező, mivel az Újvár továbbra is hatékonyan veszi ki a játékból a lilák és a liga legveszélyesebb első sorát, Elomóék mindkét meccsen csak egy gólig jutottak eddig. Lehet, hogy az utolsó meccset éppen ők fogják eldönteni? Vagy a még mindig brutális erős első két Érsekújvár-sor dönt a maguk javára?
Érsekújvár–UTE 5-1
Régi-új fiúval a soraiban meggyőző 60 percet mutatott az Érsekújvár, és kiejtette a becsülettel küzdő újpestieket.
Nagyot húzott az Érsekújvár vezetése a két szoros mérkőzést követően, és visszahozta Zsolnáról Marek Uramot, aki egyből a második sorban kapott helyet. Ahogy pénteken, úgy most is óvatos játékkal indult a mérkőzés, amely a 8. percben vett először fordulatot, amikor egy kapu elé betett korongot Weissmann passzolt a kapuba. A kiegyenlített meccsben a csapatok igyekeztek megtalálni egymás gyenge pontját. Ez a harmad vége felé inkább az újpestieknek sikerült, Faith kiállítása alatt számtalan ziccert dolgoztak ki és puskáztak el, bár ehhez köze volt a remekül védő Cikanek kapusnak is, ahogy a másik oldalon Pleszkán is fogott óriási ziccereket.
Ahogy befejeződött az első harmad, úgy kezdődött a második is, az UTE nekiugrott az Újvárnak. Azonban hamar, mintegy másfél perc elteltével érkezett az első pofon, amikor Frolik nagy lövése állította megoldhatatlan feladat elé Pleszkánt. Nem sokkal később Uram zavarta meg az újpesti próbálkozásokat, akciója nyomán a hálóba került a korong, ám a játékvezetők belefújtak a támadásba. Próbálkoztak a lilák, ám nem tudta kibontakozni, az Újvár okosan pörgette az órát. A szlovák rutinrókák csak a biztos heyzetebe mentek bele, viszont olyankor nem ismertek kegyelmet. Így esett, hogy a harmad derekán egy emberelőnyt pillanatok alatt kihasználtak Lubomir Hurtaj tanítványai, Frolik immáron második gólját szerezte. Mi több, a játékot is ők irányították, a hátralevő időben jóval meggyőzőbb játékot mutattak a vendégeknél.
A harmadik harmadban tehát háromgólos hátrányt kellett volna ledolgoznia az Újpestnek. Ehhez képest a bedobás után azonnal a hazaiak értek el újabb emberelőnyös gólt, a mezőny egyik legsúlyosabb egyénisége, Kowalczyk egy rá jellemző iszonyatos erejű bombát eresztett el a kék vonalról, ami védhetetlenül vágódott a hálóba. Kisvártatva újabb hazai előny és abból újabb gól született, Ezúttal Faith volt eredményes. Szilassy Zoltán időt kért és kapust cserélt. Eldőlni látszott a meccs, komoly csodának kellett volna történnie ahhoz, hogy az UTE legalább túlórára mentse. Ez nem sikerült, egyedülKiss Dániel lövése talált ugyanis utat Cikánek hálójába az 55. percben. Az újpestiek minden ziccerüket kihagyták ezen az estén.
Mindenki nagyon akarta a továbbjutást
Lubomir Hurtaj (vezetőedző, Érsekújvár): “Nagyon nehéz ellenféllel küzdöttünk meg az elődöntőbe jutásért. A héten sok bajunk volt a csapattal, mivel a keddi mérkőzés után a fél csapat egészségi problémákkal küszködött. Szerencsére sikerült helyrehozni őket. Pénteken még érződött a csapaton a betegség, a harmadik meccsre viszont óriási elszántsággal álltunk oda, mindenki nagyon akarta a továbbjutást.”
Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): “A pénteki mérkőzés sokkal jobban sikerült, mint a harmadik. Sajnos nagyon sok kiállításunk volt, és ezeket az ellenfél kihasználta. Ráadásul sokkal jobban élt a ziccereivel is. Megyünk tovább, mivel készülünk a Magyar Kupára. Szeretnénk ott is bizonyítani.”
Erste Liga, Érsekújvár, 1027 néző. Játékvezetők: Halassy, Kincses, Soós, Vas. |
Cikánek: 96,6% (Krajcovic) | K |
Pleszkán: 81,5% (Ágoston: 100%) |
Huba, Král, Brandis, Tábi, Chrenko | 1 |
Durák, Kiss, Mihálik, Tapio, Elomo |
Kowalczyk, Weissmann, Rejzek, Stefanka M., Uram | 2 |
Lindgren, Hegyi, Virág Cs., Tóth, Csányi |
Hrudík, Siska, Podstavek, Dubec Marek, Frolík | 3 |
Zalavári, Garbacz, Reiter, Coleman, Pichler |
Baron, Durco, Dubec Martin, Stefanka O., Faith | 4 |
Sommer, Fekti, Turbucz |
Lubomir Hurtaj, Peter Udvardy | E |
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 07:40 | NZÁ | Weissmann | Kowalczyk | Chrenko | |
2-0 | 21:28 | NZÁ | Frolík | Faith | Podstavek | |
3-0 | 31:29 | NZÁ | PP | Frolík | Faith | Podstavek |
4-0 | 40:10 | NZÁ | PP | Kowalczyk | Siska | Weissmann |
5-0 | 42:50 | NZÁ | PP | Faith | Podstavek | Durco |
5-1 | 54:17 | UTE | PP | Kiss | Elomo | Mihálik |
44 | Kapura lövések száma | 29 |
8 | Kiállításpercek | 28 |
Az Érsekújvár–UTE góljai
További cikkek
- A szezonban most volt először két kiugrási lehetőségünk, ezeket be kell lőni
- Töketlenek voltunk, ez a legjobb kifejezés a teljesítményünkre
- Egy tökéletes lövéssel többek voltak nálunk, így elvitték a három pontot
- Azt gondolom, hogy minden alapja megvolt a győzelemnek
- DVTK Jegesmedvék – Gyergyói HK 4-6
- Dunaújvárosi Acélbikák–BJAHC 2-5
- FEHA19–SC Csíkszereda 0-1
- UTE–Corona Brasov 1-4
- A két derbit nyerő Újpestre megy a címvédő