Háromgólos hátrányból nyert a Calgary

 

Nemcsak a Flames, de a Rangers is nagy feltámadást produkált, Price ismét villogott, ugyanaz volt a forgatókönyv Vancouverben és Los Angelesben.

Megérdemelte a két pontot a Calgary, amely háromgólos hátrányból győzött a Boston ellen a hosszabbításban. A Bruins már a 21. percben hárommal ment a Saddledome-ban, akkor kezdte meg a felzárkózást a Flames Jirí Hudler vezetésével. 3-3 után jöhetett a ráadás, amelynek vége előtt kettő másodperccel T.J. Brodie gólja döntött a hazaiak javára.

Hatalmas mérkőzést, gólzáport és Rangers-feltámadást hozott New Yorkban a városi rangadó. A Rangers már a 11. másodpercben hátrányba került, kétszer volt kétgólos és  egyszer egygólos hátrányban, a hajrát azonban jobban bírta, kilenc perc alatt hármat ütött, ez pedig elég volt a sikerhez. A Rangers három vesztes mérkőzés után először győzte le az Islanderts a szezonban.

Majdnem gól nélküli mérkőzést hozott a Detroit?Montreal örökrangadó. Az utolsó három percben azonban a Canadiens kétszer is betalált, ez pedig döntőnek bizonyult. Price kapuja érintetlen maradt az Original Six-derbin, ezzel a szezonban ötödik shutoutját szerezte.

Két harmadig és 3-3-ig bírta az Ottawa a Carolina tempóját. A Canes háromszor vezetett a kanadai fővárosban, a Senators háromszor egyenlített, utána azonban már csak a vendégek voltak a jégen. A vendégek öt emberelőnyből hármat értékesítettek.

A játéknap egyetlen szétlövését az Edmonton-Winnipeg meccs hozta, ahol a vendégek örülhettek a plusz pontnak. Az Oilers háromszor is vezetett a találkozón, de képtelen volt lerázni ellenfelét, a Jets pedig kiharcolta a ráadást Andrew Ladd révén. A plusz öt perc nem hozott gólt, a rávezetések is csak egyet Blake Wheeler révén, ami a Winnipeg sikerét jelentette.

Simán hozta a Colorado az Arizona elleni meccset, köszönhetően annak, hogy a mérkőzés legelején kilenc másodperc alatt kétszer is betalált. A Coyotes gyakorlatilag semmi ellenállást nem tanúsított a mérkőzésen, fele annyit lőtt kapura, mint a hazaiak, sőt a második harmadban nem volt kaput eltaláló lövése.

Nino Niederreiter két gólja keretbe foglalta a Canucks három találatát, ez pedig kevésnek bizonyult a Wild számára a pontszerzéshez Vancouverben. A hazaiaknál az élete első NHL-meccsét játszó hátvéd Alex Biega győztes gólt szerzett. A Minnesota majdnem egy hónap után kapott ki ismét a rendes játékidőben.

Los Angelesben ugyanúgy alakultak az események, mint a kanadai városban, a Tampa két gólja keretbe foglalta a bajnok három találatát. Az eddig remeklő Bolts megtorpant az utóbbi időben, az utolsó hat meccséből négyet elbukott, a Kings ellenben megnyerte az utolsó ötöt és kettő pontra került a playoffvonaltól.

NHL, 2015. február 16.:

NY Islanders?NY Rangers 5-6 (videó)
G.: Strome (2), Tavares, Nielsen, Boychuk ill. McDonagh (2), Kreider, Stepan, St. Louis, Klein

Ottawa?Carolina 3-6 (videó)
G.: Condra, Hoffman, Ceci ill. Nestrasil, Skinner, Gerbe, McClement, Jordan, Terry

Detroit?Montreal 0-2 (videó)
G.: ? ill. Plekanec, Pacioretty

Winnipeg?Edmonton 5-4 (videó)
G.: Little (2), Myers, Ladd ill. Jakupov (2), Lander, Nugent-Hopkins

Colorado?Arizona 5-2 (videó)
G.: MacLeod, Duchene, Holden, Barrie, Landeskog ill. Ekman-Larsson, Arcobello

Calgary?Boston 4-3 (videó)
G.: Hudler (2), Jones, Brodie ill. Marchand, Chára, Krug

Vancouver?Minnesota 3-2 (videó)
G.: H. Sedin, Horvat, Biega ill. Niederreiter (2)

Los Angeles?Tampa Bay 3-2 (videó)
G.: Kopitar, Nolan, Carter ill. Nyesztyerov, T. Johnson

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum