Elhunyt Steve Montador

 

A több mint félezer NHL-meccset játszó védő mindössze 35 éves volt.

A rendőrségi jelentések szerint vasárnap hajnalban Montador barátnője felébredt hajnali kettőkor, és észrevette, hogy párja mozdulatlan. Értesítette a rendőrséget és a mentőket, akik azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani a játékos Mississaugában lévő otthonában. A rendőrség első jelentése szerint az idegenkezűség kizárható, de ezt csak a boncolás után lehet megerősíteni.

Ám vannak, akik már most találgatásokba bonyolódnak és úgy gondolják, hogy a 35 éves játékos halála nem egyszerű természetes folyamat volt. Montador ugyanis a 2011/12-es szezonban 52 meccset játszott a Hawksban, majd egy súlyos fejsérülést szenvedett, ami miatt majdnem ki kellett hagynia a következő teljes évadot is. Ekkoriban Montador sokat beszélt szorongásairól, depressziójáról és jövőbeli bizonytalanságról.

A fájdalmasan fiatalon elhunyt bekk 1979. december 21-én született. A Calgary, a Florida, az Anaheim, a Boston, a Buffalo és Chicago csapatában szerepelt, összesen 571 meccsen lépett jégre, amelyeken 33 gólt szerzett és 131 pontot gyűjtött. Legnagyobb sikerét 2004-ben érte el, amikor a Flames tagjaként Stanley-kupa döntőt játszhatott. Visszavonulása előtt az utolsó csapata a KHL-es Medvescak Zagreb volt a 2013/14-es szezonban.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 6-0VÉGE
EL 17:30 SCCGYE 4-5VÉGE
KK 17:30 RIGBRA 3-4 HVÉGE
EL 18:30 DABUTE 2-5VÉGE
EL 18:30 MISDEB 2-1VÉGE
EL 18:40 BJAFHA 5-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSPUS 6-1VÉGE
AL 21:00 WRMOHA 4-5 BVÉGE
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 5-6VÉGE
KK 17:30 FTCBRA 4-5 HVÉGE
AL 18:00 ETOZEG 14-0VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 2-5VÉGE
AL 20:30 VASSZG 8-10VÉGE
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 
október 24., csütörtök
AL 19:40 LHLIKO 
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FTCDEB 
ICEHL 19:15 KACAVS