Háriék simán kikaptak a svéd elsőtől

 

A Modo sokáig jól tartotta magát a Skelleftea otthonában, de az utolsó 20 perc nagyon nem sikerült. Vesztettek Sebőkék és Ládayék is, Fekete Dánielék viszont nyertek.

A svéd bajnokságban a Modo a bajnoki címvédő és aktuális listavezető Skelleftea otthonába látogatott. Nem várt tehát könnyű feladat Hári Jánosékra, ehhez képest a meccs felénél még 0-0, az első két harmad után 1-0 volt az állás. A záró játékrész elején azonban kinyílt a gólzsák. Bár a hazaiaknak összesen 9 kapura lövésük volt az egész harmadban, az első 10-12 percben öt gólt is szereztek és eldöntötték a meccset. A Modo ezek után tudott csak betalálni, beállítva a 6-1-es végeredményt. Hári pontot nem szerzett, a Modo utolsó a tabellán.

Sebőkék a LeKi otthonában szenvedtek vereséget. A hazaiak egyetlen góljukat a 35. percben, egy ötperces előny felén túl ütötték. Hiába lőtt háromszor annyit kapura a záró 20 percben a Hokki, mint ellenfele, egyenlíteni nem sikerült, maradt az 1-0. A Hokki negyedik a tabellán, de szerzett pontok tekintetében már az ötödik.

Nem volt gondjuk a góllövéssel Fekete Dánieléknek, akik az INL-ben a Bregenzerwald csapatát fogadták. Az 1400 néző nem kevesebb, mint hat hazai gólnak örülhetett és csak egy alkalommal kellett bánkódniuk, mivel a Feldkirch 6-1-re nyert. A győzelemben kulcsszerepet játszott a Feldkirch kanadai légiósa, Dylan Stanley, aki három gólja mellett három asszisztot szerzett, vagyis csapata minden találatából kivette a részét. Fekete pontot nem szerzett, a Feldkirch 4. helyen áll a bajnokságban.

A Swift Current Broncos ellen fejezte be keleti konferenciabeli ellenfelekkel vívott hatmeccses turnéját Láday Tamás csapata, a Spokane Chiefs. A meccs feléig tudott zárkózni a Spokane, ekkor még visszajött 3-2-re, ám a harmadik harmadban visszaállította a kétgólos különbséget a Broncos, majd az üres kapura is betalált, kialakítva az 5-2-es végeredményt. Láday pontot nem szerzett, a Spokane 16 meccsel az alapszakasz vége előtt továbbra is hetedik nyugaton.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 22 9 11 20
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 45 5 14 19
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 45 0 5 5
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 5. 28 6 14 20
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 4. 40 8 25 33
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 11. 41 7 8 15
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 26 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 45 8 6 14
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 5. 44 6 23 29

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC ÉLŐ
EWHL 17:30 SKPKMH ÉLŐ
KK 17:30 BRATXU ÉLŐ
U18 18:00 ETOKMH INFO
U18 18:30 MACMIS INFO
U18 19:00 UTEVAS INFO
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
   H I R D E T É S
Partnerünk