Egyedülálló összefogás Jászberényben

 

Az ország számos városában, sőt akár más sportágak számára is példamutató lehet, ahogyan a jászberényi jeges sportágak, az országos szakszövetségek hathatós szakmai támogatásával, valamint a helyi önkormányzat és az oktatási ágazat összefogtak az utánpótlás fejlesztéséért.

Az együttműködés alapja az Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) utánpótlás programja, a ?Gyere korizni!? program, amelybe minden várakozást felülmúló létszámban jelentkeztek a gyerekek. Részben ezen felbuzdulva a három jeges sportág, a jégkorong, a gyorskorcsolya és a műkorcsolya országos és helyi vezetői, a helyi önkormányzat illetékesei, és az oktatási intézmények vezetői úgy döntöttek, hogy összehangolják erőfeszítéseiket és a rivalizálás helyett közös utánpótlás programot dolgoznak ki a három jeges sportág támogatására. A gyerekek így közös módszertan alapján együtt sajátíthatják el az alapokat, majd pár év után egyénileg döntenek, hogy a gyorskoriban, a műkoriban vagy a hokiban folytatják-e. Mint ismeretes Jászberényben sikeres volt a legújabb hazai szabványméretű pálya próbaüzeme, ami alaposan megmozgatta a helyiek fantáziáját.

Jaszbereny ofog

A koncepció egyik legfontosabb része a sportolás és a tanulás összehangolása, ezért a Szent István Egyetem Gyakorló Sport Általános Iskola és Gimnázium korcsolyatagozatos osztályt indít, amelybe együtt járnak majd a gyerekek és ahol lehetőséget biztosítanak arra, hogy az edzések és edzőtáborok ne menjenek a tanulás rovására a későbbiekben sem. Ez az első alkalom, hogy a három jeges sportág ilyen szorosan együttműködik, ami igaz szakmai és országos szövetségi szinten egyaránt. Előbbiben Darryl Easson, a Magyar Jégkorong Szövetség edzőmentora teszi bele saját tudását a közösbe, míg a szövetség részéről Kovács Zoltán főtitkár állt ki teljes mellszélességgel az együttműködés mellett.

Minderről bővebben itt olvashatnak.

Cimkék: ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 6-0VÉGE
EL 17:30 SCCGYE 4-5VÉGE
KK 17:30 RIGBRA 3-4 HVÉGE
EL 18:30 DABUTE 2-5VÉGE
EL 18:30 MISDEB 2-1VÉGE
EL 18:40 BJAFHA 5-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSPUS 6-1VÉGE
AL 21:00 WRMOHA 4-5 BVÉGE
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 5-6VÉGE
KK 17:30 FTCBRA 4-5 HVÉGE
AL 18:00 ETOZEG 14-0VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 2-5VÉGE
AL 20:30 VASSZG 8-10VÉGE
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 
október 24., csütörtök
AL 19:40 LHLIKO 
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FTCDEB 
ICEHL 19:15 KACAVS