Sebők folytatta a pontgyártást

   

Akárcsak az egy meccs pihenő után visszatérő Vas Márton, asszisztos volt Láday Tamás is, utóbbi szűken egy ökölpárbajt is megnyert, amit megmutatunk.

Légiósaink csapatainak azonban már nem ment ennyire jól, a pénteken külföldön pályára lépő hét magyar játékos közül csak Vas Márton tudott nyerni.

Harminc perc alatt két mérkőzés megnyerésére is elegendő gólt szerzett Vas Márton csapata, a Löwen Frankfurt az Eispiraten Crimmitschau ellen a DEL2-ben. A meccs felénél már 8-0-t mutatott az eredményjelző, érthető tehát, ha a továbbiakban a hazaiak már nem szakadtak meg az újabb gólokért. A vendégek ezt követően kétszer voltak eredményesek, így alakult ki a 8-2-es végeredmény. Vas Márton legutóbb az utolsó helyezett Kaufbeuren elleni mérkőzésre pihenőt kapott, ezt követően most gólpasszal tért vissza, rögtön csapata első, emberelőnyben lőtt góljánál adta ő az egyik passzt. A Löwen ötödik helyen áll a tabellán.

Továbbra is jó formában játszik Sebők Balázs a finn másodosztályban. A Hokki pénteken közvetlen riválisa, a negyedik helyen álló TUTO Hockey otthonába látogatott és már a 4. percben megszerezte a vezetést. A gólnál Sebők első asszisztos volt. Az előnyt sajnos nem sikerült megtartani, a 26. percben emberelőnyből egyenlítettek a hazaiak. A pontszerzéshez is nagyon kevés hiányzott, de végül ez sem jött össze, a TUTO a 60. percben a meccset eldöntő találatot is bevitte és 2-1-re nyert. Veresége ellenére a Hokki maradt a harmadik helyen a tabellán, előnye azonban már csak egy pont és két meccsel többet játszott, mint pénteki ellenfele.

Szintén 2-1-es vereséget szenvedtek Vas Jánosék hazai pályán a Karlovy Vary csapatától. Itt is a magyar légiós csapata szerezte meg a vezetést az első harmadban, szintén a második játékrészben jött az egyenlítő találat, és hihetetlen, de szintén az utolsó percben szerezték a meccset eldöntő gólt a vendégek. Pedig mindössze hét másodperc volt vissza a találkozóból. Vas János pontot nem szerzett, ezúttal 20 percnél is több jégidőt kapott. A Slavia utolsó a bajnokságban és most már minden valószínűség szerint ott is marad, hiszen hat fordulóval a vége előtt hátránya 13 pont.

Jól játszotta meg az emberelőnyeit a Krefeld, hiszen három fórból kettőt értékesített, ráadásul az egyik ezek közül kettős előny volt. Azonban ez is kevés volt a győzelemhez, hiszen a hazai pályán játszó Thomas Sabo Ice Tigers hat gólt, köztük három emberelőnyös találatot szerzett, így 6-3-ra nyert. Sofron István pontot nem szerzett, a Krefeld a 11. helyen áll a tabellán.

Hatalmas meglepetéseket hozott a francia bajnokság 26. játéknapja. Az egyik ezek közül sajnos a Briancon veresége volt Chamonix-ban. Szélig Viktor csapata 1-1-es első harmad után a középső játékrészt 4-2-re vesztette el és bár a záró húsz percet 2-1-re megnyerte, ez összességében csak egy 6-5-ös vereséghez volt elég. A győzelem nem a kiváló magyar hátvéden múlt, aki pontot ugyan nem szerzett, de +2-vel jött le a jégről. A Briancon ötödik a Ligue Magnusben.

Láday Tamásék az egész WHL második legtöbb pontot gyűjtött csapatát, a Brandon Wheat Kingshez látogattak. A hazaiak az első két harmadban valósággal lelőtték ellenfelüket a pályáról, 40 perc alatt harminc kaput eltaláló lövésük volt, a 38. percben már 4-1-re vezettek. Innen azonban meg tudott újulni a Spokane, még a középső periódusban egy góllal csökkentette a hátrányt, majd a harmadik játékrészben egyértelműen átvette az irányítást, többet lőtt kapura, mint az első két harmadban összesen, amelyekből két gólt is szerzett kiegyenlítve az állást. Jöhetett a hosszabbítás, amelyben megmaradt a lendület és amelynek a 27. másodpercében a maga javára döntötte el a meccset a Spokane, 5-4-re nyert. Láday a második találatnál asszisztos volt, ez volt csapata egyetlen öt mezőnyjátékos ellen elért gólja, +1-gyel zárta a meccset. Az 52. percben az egyik ütközését térdelésnek látták, amiért kétperces kisbüntetést, az azt követő bunyóért pedig ötperces nagybüntetést kapott. A Spokane továbbra is hetedik nyugaton, ami szabadkártyát érő helynek számít.

A Kalamazoo Wings Floridába látogatott az ECHL pénteki játéknapján. Az Everblades az egész keleti konferencia jelenleg legjobban álló csapata, ennek megfelelően végig irányították a mérkőzést. Az első harmadban megszerezték a vezetést, majd amikor a középső játékrész második felében a Kalamazoo egyenlített, másfél percen belül visszavették azt. A 44. percben kétgólosra növelték az előnyt, amiből Nagy Gergőék már csak egyet tudtak faragni, 69 másodperccel a lefújás előtt, emberelőnyből, így a hazaiak nyertek 3-2-re. A Kalamazoo ötödik helyen áll a keleti konferencia északi csoportjában.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 21 9 11 20
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 44 5 14 19
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 44 0 5 5
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 5. 28 6 14 20
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 39 8 25 33
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 11. 41 7 8 15
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 26 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 45 8 6 14
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 5. 44 6 23 29

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 13., péntek
U18 15:00 SCCAVS 3-7VÉGE
MOL 18:00 DHKBEO 5-3VÉGE
MOL 18:00 SCCMAC 0-7VÉGE
MOL 18:00 UTEFTC 4-5VÉGE
MOL 18:30 TITMIS 1-7VÉGE
EBEL 19:30 VSVAVS 5-3VÉGE
január 14., szombat
EBJL 13:00 DMJVIC 5-2VÉGE
EBYSL 13:15 G99AVS 1-9VÉGE
EBJL 14:00 HKBEHL 5-1VÉGE
EBJL 14:40 AVSKAC 7-6 HVÉGE
EBJL 15:10 UTEOHC 5-1VÉGE
EBJL 15:45 ZASETO 1-4VÉGE
EBJL 15:50 MACMRB 16-0VÉGE
EBYSL 16:10 VASDMJ 6-3VÉGE
MOL 18:30 MISBEO 9-1VÉGE
EBYSL 18:40 ZNOHKB 4-3 HVÉGE
EBYSL 18:50 MACRBS 3-2VÉGE
NU18 19:00 HUNAUT 3-0VÉGE
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC 
MOL 18:30 MISFTC 
január 18., szerda
U20   KMHMIS 
U20   MACZEG 
NHL 00:55 BOSNYI 
    • SPÍLER TV
NHL 04:05 ANATBL 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
január 19., csütörtök
EBYSL   AVSVIC 
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
EBYSL   SLLAVS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk