A szurkolók most visszakapják szeretett csapatukat

   

A Fehérvár és a Villach is vereséggel kezdte a középszakaszt, ezzel a karintiaiak egyből a negyedik helyen találták magukat. A Volán egy győzelemmel könnyen helyet cserélhet a VSV-vel.

A következő 9 forduló egyetlen komoly kérdése, hogy a felsőház 6 csapatából melyik lesz az első 4, a 4. hely ugyanis még nagyon jó pozíció, pályaelőnyt jelent az egyenes kieséses szakaszban, a negyeddöntőben. Ennél tovább egyelőre ne tekintsünk. A Fehérvár lemaradása 2 pont a Villach mögött, ami egyetlen meccsen ledolgozható. Nyilvánvalóan ez is a legnagyobb tétje az aktuális mérkőzésnek. Ahogy Rob Pallin korábban elmondta, a Fehérvár a legjobb négy közé vágyik, ehhez pedig minden segítséget meg kell ragadjon, így a pályaelőnyt is meg kellene szerezze a középszakaszban, ezért nem lazsálással vagy felkészüléssel telik ez a 10 meccses etap. A salzburgi rajt ugyan nem sikerült fényesen, de ott számtalan magyarázat volt a gyengébb eredményre, engedjük el azt az élményt. Reményt ad a Volánnak, hogy több mint egy éve bevehetetlen vár az ifj. Ocskay Gábor-jégcsarnok a VSV számára.

AVSVSV 2

Három vereséggel érkezik a Villach Fehérvárra, a Volán salzburgi kudarca pedig öt győzelmet követett. Ebben az idényben eddig minden meccset a hazai csapat nyert ebben a párharcban, érdemes lenne folytatni a hagyományt. 4-4 pontot szereztek a felek, tehát egyetlen alkalommal sem csúszott túlórába a meccsük, a Villach az eddigi 4 összecsapáson 4 góllal többet lőtt. A Fehérvárnak a játékoskeretben a fejét felütő influenzával kell megbirkóznia, a Villachban Cole Jarrett nem utazhat a csapattal.

“A Salzburg ellen nem voltunk elég jól felkészültek – mondta Rob Pallin, a Fehérvár vezetőedzője. – Egyszer sem tudtunk teljes létszámmal edzeni, és a fiúk fáradtak is voltak. De a szurkolók most visszakapják szeretett csapatukat. Újra azt a gyors átmenetet akarjuk játszani, ami az alapszakasz végén oly eredményessé tett bennünket. A villachiakból különösen Jason Krogra és Darren Haydarra kell odafigyelnünk, és nagyon észnél kell lennünk emberhátrányban, hiszen a Villach előnyben a legjobb az egész ligában. Mindenképpen ki kell használnunk a hazai pálya előnyét.”

“A Fehérvár nagyon erős csapat, keményen dolgoznak a játékosok, és hátul nagyon kompaktak. Többet, jobban és keményebben kell dolgoznunk náluk, ha azt akarjuk, hogy a mi akaratunk érvényesüljön. Uralnunk kell a játékot, rá kell kényszerítenünk akaratunkat a fehérváriakra a győzelemhez” – mondta Philipp Siutz villachi védő.

Fehérvár–Villach 2-1

   

A mérkőzés nagy részében az ellenfelénél sokkal jobban játszó magyar EBEL-csapat gyenge helyzetkihasználása miatt nem nyert fölényesen, de kemény munkával, végül büntetőkkel megszerezte a két pontot. A fiatalok kiválóak voltak, a rendes játékidős gólunkat is ők lőtték.

A válogatottban jó teljesítményt nyújtó Sárpátki Benk és Erdély mellett a harmadik sorban kapott helyet, és ennek még jelentősége lett a meccsen. Hosszú idő után játéklehetőséget kapott Nemes, Magosi és Németh társaként. Rajna, Tokaji, Sikorciné és Vincze nem volt harcképes ezen a meccsen.

Rob Pallin ígéretének megfelelően atom kezdést produkált a csapat, így a közönség néhány perc alatt visszakapta az ő kedvenc gárdáját. Sárpátki harcolt hosszan és eredményesen a korongért a palánk mellett, Benk pedig Erdélyhez tolta, a fiatal center nagy erővel meglőtte, a korong Lamoureux lába között a kapuban kötött ki. 18 éves csatárunk 4. gólja volt ez a szezonban (1-0). Támadásban maradt a Volán az egész harmadban, a Villachnak momentuma nem volt, míg a magyar csapat számtalan helyzetet és több ziccert is kialakított. Az első vendéglehetőségre a 8. percig kellett várni, később kiderült, hogy az első harmadban 15:2 volt a kapura lövések aránya, ez szinte példátlan fölényt mutat, és ránézésre is benne maradt 2 magyar gól ebben a ciklusban. Öröm volt nézni a 2. sor játékát, Bartalis, Marino és Kovács nagyon fürgén tették-vették, a villachi védelem sokszor szemmel sem tudta követni, mi történik a kapujuk előtt.

AVSVSV 4

Az első harmad káprázata folytatódni látszott a második húsz perc elején is. Sajnos jött néhány fegyelmezetlenség, és gyors egymás utánban két kiállítást ítéltek ellenünk a játékvezetők. Azt nem érték el ezzel, hogy a vendégek egyenlítsenek, de kétségtelen, hogy visszajött a meccsbe játékban is a Villach. Engstrandnak sokat köszönhettünk ekkor, tartotta a csapatot. Sokszor hátrányban is támadott a Fehérvár, Boivin kapuvasa, Kovács Csaba szólója és Sarauer lövése jelezte, bármikor képesek vagyunk gólt lőni. De a 10 perc kiállítást, ebben az 1:52 kettős hátrányt – túl sok játékos, majd korongkilövés miatt ítéltek ellenünk – nem bírhatta ki a Fehérvár a liga egyik legjobb emberelőnyös játékát tudó VSV-vel szemben. A 37. percben Haydar szépen lőtte el a korongot a jobb felsőbe, Altmann takarása mellett (1-1). Még az 5:1-es kiállítási arány mellett is iksz szagú volt ez a harmad, nem tűnt igazságosnak, hogy a Villach ugyanúgy állt negyven perc után, mint a Fehérvár. De az eredményjelző természetesen sosem hazudik.

A Volán lerázta magáról a második harmad eseményeit, a záró 20 percre úgy jött ki, mint az elsőre. És erre ismét nem volt válasza a Villachnak. Sokszor csak egy jó passz, netán egy pontos lövés hiányzott ahhoz, hogy eldőljön a meccs, de a befejezésre nem maradt energia vagy koncentráció. Még egy közel másfél perces kettős előnyből sem találtunk a kapuba. Az 52. perc táján fogyni kezdett a fölényünk, úgy tűnt, az energia csökkent, így a vége meleg lett, a hajrá egyértelműen a Villaché volt. De megúsztuk a nehéz helyzeteket, jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban a szokásos rohanás zajlott, kevert sorokkal. Egyre több védőharmadbeli hiba és hatalmas küzdelem jellemezte a játékunkat, ennek köszönhetően nem esett gól ebben az 5 percben. A büntetőlövések egy extra pontot tartogattak a már meglévő 1-1 mellé, és mivel Kovács, Bartalis, Haydar, Pewal és Santorelli is hibázott, Sarauer fantasztikus büntetője a győzelmet jelentette. A honosított csatár kicsalogatta a kapuból Lamoureux-t, aki a bárddal akarta elkotorni a korongot, de Sarauer elhúzta mellette és az üres kapuba csorgatta a pakkot.

Megérdemelt győzelem volt, talán megérdemelt lett volna 60 perc alatt is, de az igaz, hogy egy lőtt góllal nem sokszor lehet jégkorongmeccset nyerni. A Volán megszerezte az első győzelmet a középszakaszban. A fiatalok sokat és jól játszottak, ez külön öröm. Rob Pallin csapata egy pontra megközelítette a dobogót. Ne felejtsük el Engstrand kapust sem, aki nagy tartást adott hátul, a végén pedig három büntetőt hárított.

A bulielhozatalok és a fiatalok jó teljesítménye

   

Edzői és játékosnyilakozatok, élőkép, Kovács Csaba az alapszakasz legjobb fehérvárija és Varga Arnold az EBEL januári legjobb fiatalja.

Rob Pallin (vezetőedző, Fehérvár): Két nagyon jó csapat játszott egymással egy roppant izgalmas mérkőzést. Biztató a jövőre nézve, hogy a bulikat jó százalékban hoztuk el és a fiataljaink is éltek a kapott lehetőséggel, Sárpátki különösen jól játszott. Az első harmadban többgólos előnyt is szerezhettünk volna, de a helyzetkihasználásunk nem volt megfelelő. Küzdelmes összecsapás volt, a srácok végig bíztak magukban és egymásban. Fontos két pontot szereztünk.

Hannu Jarvenpaa (vezetőedző, Villach): Az első harmaddal egyáltalán nem voltam kibékülve, de utána már jobban teljesítettünk, sikerült is kiegyenlítenünk. Nagyon jó kis mérkőzés volt, a csapatom javuló formát mutat, az elmúlt pár meccsünket tekintve most játszottunk a legjobban. A büntetőlövéseknél rossz megoldásokat választottunk, ilyen kásás jégfelületen mindig kockázatos lövés helyett csellel próbálkozni. Végeredményben egy ponttal térhetünk haza, amivel elégedett vagyok.

Forrás: albavolanhockey.hu

EBEL, 3231 néző. Játékvezetők: Dremelj, Loicht, Rakovic.
Engstrand: 95,5% (Rajna)
K
Lamoureux: 93,9% (Herzog)
Orbán, Boivin, Benk, Erdély, Sárpátki
1
Altmann, Unterluggauer, Lammers, Krog, Haydar
Ejdepalm, Varga, Kovács, Bartalis, Marino
2
Brunner, Pretnar, Platzer, McBride, Santorelli
Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Banham
3
Bacher, Waugh, Nageler, Hunter, Petrik
Reiter, Hetényi P., Németh, Nemes, Magosi
4
Siutz, Gelfanov, Pewal, Alagic, Göhringer
Rob Pallin, Sille Tamás
E
Hannu Jarvenpaa, Markus Peintner
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 02:28 AVS Erdély Sárpátki
1-1 36:03 VSV PP2 Haydar Unterluggauer Krog
2-1 65:00 AVS GWS Sarauer
33 Kapura lövések száma 22
10 Kiállításpercek 8

A Fehérvár–Villach góljai

   

A Fehérvár–Villach képei

   

A teljes galériáért kattintsanak ide.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 18., szerda
U20 16:50 KMHMIS 5-1VÉGE
U20 19:30 MACZEG 10-1VÉGE
január 19., csütörtök
U18 15:30 DHKPEF 6-1VÉGE
U18 16:00 AVSUTE 3-4 HVÉGE
U18 16:00 ETOMIS 2-3 HVÉGE
EBYSL 18:00 AVSVIC 5-1VÉGE
MOL 18:00 DABBRA 3-4 HVÉGE
U18 18:10 VASMAC 1-4VÉGE
január 20., péntek
U20 14:40 DHKAVS 6-5VÉGE
MOL 18:00 UTEBRA 6-2VÉGE
MOL 18:30 TITSCC 3-4 BVÉGE
EBJL 18:40 HKBMAC 0-6VÉGE
MOL 19:00 FTCGAL 9-0VÉGE
EBEL 19:15 G99AVS 5-2VÉGE
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 17:10 VASMZA 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
EBJL 18:55 VSVAVS 
MOL 19:00 MACGAL 
MOL 19:00 MISSCC 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
EBYSL 17:30 SLLAVS 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
EBEL 18:15 AVSVSV 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
január 25., szerda
MK   MACDHK 
MK   MISDAB 
U20   DHKMAC 
U20 18:40 KMHVAS 
január 26., csütörtök
EBJL   UTEMAC 
U18   DHKTVS 
U18   KMHMIS 
U18   PEFAVS 
U18   VASETO 
EBYSL 18:10 AVSDMJ 
január 27., péntek
U20   MACMIS 
MOL 18:00 SCCBEO 
EBEL 19:15 AVSOLL 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk