Az UTE a szombati mérkőzésért küzd

   

Az Érsekújvár ellenben már pénteken lezárhatja az elődöntőbe jutásért folytatott párharcot az UTE ellen. A liláktól igazi bravúr kell a győzelemhez.

A pénteki lehet az idei utolsó meccs a lilák számára a MOL Ligában, és a papírforma is bizony hazai győzelmet ígér. A negyeddöntők két nyert mérkőzésig tartó sorozatának első összecsapását, ha nehezen is, de a 75. percben végül behúzták Lubomir Hurtaj tanítványai, ezzel egy újabb győzelemre kerültek attól, hogy továbblépjenek az elődöntőbe. Egyrészt hazai pályán játszanak, amely még a kétfrontos küzdelem és az edzőcserék miatt csetlő-botló alapszakaszban is nagyon erős várnak bizonyult. A megszerezhető pontok 77%-át húzták be az újváriak, egy ponttal maradtak el a második legerősebb DAB-tól. Különösen kevés babér termett eddig Érsekújváron a liláknak, akik egyszer tudták megszorongatni szlovák ellenfelüket, október 17-én büntetőkkel kaptak ki Szilassy Zoltán tanítványai. A másik két találkozó viszonylag sima hazai győzelmet hozott, egyszer 6-3-ra, egyszer 9-3-ra nyertek Podstavekék. Hozzá kell tenni ugyanakkor, hogy a 6-3-mal végződő mérkőzésen két harmadon keresztül fej-fej mellett haladtak a csapatok.

dsc_0040

Más kérdés, hogy ez már a rájátszás, ami egészen más játékot hoz, mint az alapszakasz. Ez hatványozottan igaz az UTE-ra, hiszen a csapat év közben is folyamatosan formálódott, egyre masszívabb játékosállományt hoztak össze, amely egyre karakteresebb formát mutatott. Olyannyira, hogy az alapszakasz végére a Fradival együtt nagyon kemény menetelésre voltak képesek, még ha a betegségek miatt a legvégére kissé meg is tört a lendület. Mindennek fényes bizonyítéka volt a negyeddöntő első meccse is, amely igazán érdekes és fordulatos meccset hozott, nagy feszültségekkel és tele izgalmakkal. Az első harmadban az Érsekújvárra nem lehetett ráismerni, szinte űrhokit játszottak, nagy sebességgel, kombinatív játékkal, rengeteg ütközéssel, aminek a kissé megilletődött UTE egyáltalán nem találta az ellenszerét. Nem is bírta fizikálisan a saját maga által diktált tempót a felvidéki csapat.

Bár a második harmadban feltehetően inkább a háromgólos előny miatt vettek vissza a tempóból, a harmadik harmadra és különösen a hosszabbításra látványos erőfölénybe kerültek a lilák. Ez az egyik olyan tényező, amely a vendégek számára lehetőséget jelenthet. A másik tényező a rengeteg fegyelmezetlenség, amivel végigjátszották a mérkőzést. Összesen hét alkalommal kerültek hátrányba, amelyből az egyik kettős előny volt. Csak a valamivel pontatlanabb napot kifogó légiósokon múlt, hogy az UTE ezekből egyetlenegyet sem tudott kihasználni.

Az UTE ellen, egyben a hazaiak mellett szól ugyanakkor, hogy az Érsekújvár bevethető kispadja sokkal hosszabb és rutinosabb. Az első összecsapás egyik legfontosabb tapasztalata ugyanakkor, hogy az UTE harmadik sora is képes lehet felnőni a feladathoz, fontos momentumokat nyertek meg az Újvár támadóharmadában. Ehhez viszont az kell, hogy az első perctől az utolsóig felvegyék a kesztyűt. Akárcsak az egész csapat, amelytől még egy olyan első harmad nem fér bele, mint amit a Megyeri úton produkált, az első perctől jelezni kell a hazaiak számára, hogy nyerni jöttek, kemény ütközésekkel, koncentrált védekezéssel és sokkal hatékonyabb helyzetkihasználással, még egyszer nem engedhetik el három góllal Hurtajékat. Ha ezt sikerül elkerülni, akkor ugyanolyan izgalmas mérkőzést láthatunk, mint kedden, aminek a végén ugyanúgy apróságok fognak dönteni. De összességében hatalmas bravúr kell ahhoz, hogy kiharcolják a szombati mérkőzést.

A mérkőzés este hat órakor kezdődik, a jegyeket azonban már délután háromtól meg lehet vásárolni a téli stadion pénztáraiban. Fontos tudnivaló a kilátogató vendégszurkolók számára, hogy Érsekújváron a szlovákiai törvényeket kell betartani a MOL Liga mérkőzésein. A fő szabály nagyon egyszerű: aki jégkorongmérkőzést szeretne nézni, azt továbbra is nagy-nagy vendégszeretettel látják Érsekújváron. Aki ennél több részletre kíváncsi, olvassa el az UTE honlapja által összeszedett legfontosabb tudnivalókat.

“Nagyon örülünk a keddi győzelemnek  – mondta blogunknak Lubomir Hurtaj, az Érsekújvár vezetőedzője. – Szerdán pihenőt kaptak a játékosok, csütörtökön pedig újult erővel edzettünk. Nagyon jó a hangulat a győztes csata után, természetesen szeretnénk pénteken eldönteni a párharcot.”

“Nem lehettem elégedetlen a csapatom keddi teljesítményével – kezdte az értékelést Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Természetesen voltak hibák, amiket javítanunk kell. Nem álltunk bele jól a meccsbe az elején, és elengedtük az ellenfelet. Aztán nagyon kemény munkával visszajöttünk, egyenlítettünk, és úgy érzem, a második és harmadik harmadban, illetve a hosszabbításban jobbára az történt a jégen, amit mi akartunk. Sajnos azonban a helyzeteinket sorra elpuskáztuk. Tulajdonképpen törvényszerű volt, hogy a végén a sok kihagyott helyzetünk után az Érsekújvár lőtt egy gólt. Szerdán a játékosok számára a pihenés következett, a stábunk pedig videóelemzéseket készített. Csütörtökön edzettünk, videóztunk, megbeszéltük mindenki feladatát. A csapatunk tulajdonképpen már egész januárban playoff üzemmódban működött, de pénteken az életünkért kell játszanunk, ez azért újdonság lesz. Annyit megígérhetek, hogy mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy ne fejeződjön be pénteken a MOL Liga-szezon a számunkra. A csapatban egy fontosabb változás lesz. Ales Sila lovaglóizom-sérülése kiújult, így őt nem nevezzük pénteken, hatodik légiósként visszakerül David Coleman.”

Érsekújvár–UTE 1-3

   

Már kedden, Újpesten is az UTE állt közelebb a győzelemhez, de akkor az Újvár nyert. Ezúttal viszont sikerült is érvényesíteniük fölényüket a liláknak, és egyenlíteniük a MOL Liga negyeddöntőjében.

Igazi playoff-meccset láthatott az Érsekújvári közönség. Mindkét csapat zártan védekezett, igyekezett kevés helyet hagyni az ellenfél csatárainak a helyzetek kialakítására. Ennek megfelelően kevés igazán nagy gólhelyzetet alakítottak ki a csapatok az ellenfél kapuja előtt. A mérlkőzés első gólja sem kidolgozott helyzetből esett, hanem bedobásból. Egy bulit az UTE hozott el, Lindgren pedig hátulról lőtte át a mezőnyt.

A kiegyenlített játék folytatódott a második harmadban is, a csapatok igyekeztek kevés esélyt adni a gólszerzésre az ellenfélnek. A nagyobb helyzetek az Érsekújvár előtt adódtak ebben a játékrészben, ám Pleszkán, csakúgy, mint az első meccsen, most is ihletett formában védett, minden újvári kísérletet meghiúsított. A harmadik harmad elején aztán előbb Csányi, majd rá két percre Tapio lőtt gólt, utóbbi egy emberelőny lejárta után közvetlenül, amikor még nem tudott rendeződni a hazai védelem.

UTENZA 3

 

Egyre inkább átvette az irányítást az UTE, látszott, a vendégek vannak jobb erőben. Az Érsekújvárban nem lehetett érezni azt az erőt, ami ahhoz kellett volna, hogy a háromgólos hátrányból fordítani tudjon. Két perccel a lefújás előtt aztán Juraj Faith beleérős gólja révén szépített az újvár, de hiába próbáltak meg mindent Lubomir Hurtaj fiai a csoda érdekében, fáradozásaikat csak egy 5+20 perces kiállítás koronázta. Egyenlített tehát a Pleszkán remek teljesítményével támogatott UTE, így szombaton este mindent eldöntő, harmadik meccsre kerül sor Érsekújváron.

Harmadról harmadra őröltük fel az ellenfelet

   

Így látták az edzők az Érsekújvár–UTE negyeddöntőt.

Lubomir Hurtaj, (vezetőedző, Érsekújvár): “Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogy szerettük volna. Nem voltunk elég agresszívek, gyengén korcsolyáztunk. A második játékrészben aztán belejöttünk a meccsbe. Voltak helyzeteink, amik sajnos kimaradtak. Kár a második gólért, amit fegyelmezetlenség miatt kaptunk, és a harmadikért is, amelynél úgy érzem, nem volt jogos az emberhátrányunk. Ennek ellenére még izgalmassá tudtuk tenni a meccset. Semmi sincs veszve, a továbbjutás a kezünkben van, amit holnap egy új meccsen kell kiharcolnunk.”

szilassyml_140917_085_resize

Fotó: Mudra László (jégkorong blog)

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): “Ehhez a győzelemhez komoly csapatmunkára volt szükség, no meg arra, hogy a fiúk elhiggyék, hogy a hazai, ötven perces dominancia utáni vesztes meccset követően a bajnok otthonában is lehet nyerni. Voltak az ellenfélnek erős periódusai, amelyekben erős nyomás volt rajtunk, de szervezetten védekeztünk és a kapusunk is jól védett. Úgy érzem, harmadról harmadra sikerült fizikálisan felőrölnünk az ellenfelünket, amit gólokkal is sikerült megfűszereznünk és kontroll alatt tudtuk tartani a meccset. Holnap egy új mérkőzés vár ránk, amin szintén szeretnénk nyerni.”

Erste Liga, Érsekújvár, 985 néző. Játékvezetők: Németh, Kincses, Kis-Király, Váczi.
Cikánek: 88,9% (Krajcovic: 100%)
K
Pleszkán: 97,1% (Ágoston)
Huba, Durco, Stefanka M., Frolík, Faith
1
Durák, Kiss, Mihálik, Tapio, Elomo
Kowalczyk, Siska, Podstavek, Caladi, Chrenko
2
Lindgren, Hegyi, Virág Cs., Tóth, Csányi
Baron, Hrudík, Dubec Martin, Dubec Marek, Weissmann
3
Zalavári, Garbacz, Reiter, Coleman, Pichler
Klobucnik, Král, Brandis, Stefanka O., Tábi
4
Sommer, Fekti, Turbucz, Szűcs
Lubomir Hurtaj, Peter Udvardy
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 12:12 UTE Lindgren Tóth
0-2 44:44 UTE Csányi Tóth
0-3 46:48 UTE Tapio Elomo Mihálik
1-3 58:07 NZÁ PP Faith Huba Frolík
35 Kapura lövések száma 27
37 Kiállításpercek 14

Az Érsekújvár–UTE fotói

   

Az Érsekújvár–UTE góljai

   

Cimkék: , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum