A legnagyobb kihívás, hogy ne ész nélkül másoljuk Kanadát

   

Fontos bajnokságokat nyerni, de azok főleg a játékosok érdemei, ők nyernek igazából, mi edzők pedig örülünk, hogy egy hajóban evezünk velük – mondta Björn Kinding svéd-kanadai szakember, aki Glen Williamson vendégeként járt Magyarországon a múlt heti edzőtáborokban. Három évtized alatt dolgozott többek közt Dániában, Svájcban, Ausztriában, olimpián is járt, tavaly a francia Rouennal kupát nyert, emellett több tíz évet töltött az IIHF kötelékében, jelenleg Grazban konzultációs edző. Szerinte tévútra visz, ha Európában Kanadát másoljuk, és alapjaiban változtatná meg az EBEL junior- és ifjúsági bajnokságát.

Szabadságra jött Magyarországra, vagy szakmai okok miatt láthatjuk a magyar válogatott felkészülésén?

Igazából a jégkorong az életem, úgyhogy szabadság és munka között nem látok túl nagy különbséget. Nemrég Ausztriába kerültem, az ottani munkát segítem. Glen Williamsonnal jó a kapcsolatom, megkérdezte, mit csinálok ezen a héten, amikor nemzetközi szünet van. Mondtam neki, hogy segítek egy csapatnak Ausztriában, de végül is rugalmas vagyok. Éppen Grazban ültem a jégpályán, amikor hívott, hogy másnap kezdődik egy edzőtábor itt Budapesten, és van-e kedvem eljönni, megnézni, mit csinálnak. Igent mondtam, úgyhogy tíz perc múlva már el is indultam a pályáról Budapest felé. Először is nagyon jó Glennel együtt dolgozni, sok információt tud meg az ember. Másodszor pedig hallottam, hogy Magyarországon mennyit fejlődött a hoki, és Ausztriában is le vannak nyűgözve az emberek a magyar jégkorong, azon belül is az utánpótlás feléledésétől. Mivel éppen Ausztriában dolgozom, kíváncsi voltam, hogy csak szóbeszéd-e ez, vagy tényleg meg is történtek ezek a dolgok itt, Magyarországon. Az a legfontosabb, hogy Ausztriának jó tanácsokat tudjak adni, de Budapest egy gyönyörű város és sok mindent kell itt megnézni.

Mit gondol azok után, hogy látott néhány edzést?

Az első dolog, amit megemlítenék, hogy Glen összeállított egy edzői csapatot, és ez egy nagyon nehéz feladat. Sokszor az edzők egy klubon belül is féltékenyek, egymással küzdenek. De Glen egy olyan edzői csapatot kreált, akik segítenek egymásnak, és ez az alapja annak, hogy alkossanak valami nagyot. Gyerekek százai jönnek ide, és ugyan Kanadához, Svédországhoz vagy Finnországhoz nem hasonlíthatjuk a stábok méretét, de akik itt vannak, mindent megtesznek, hogy a gyerekeknek megtanítsák, hogyan legyenek jobbak. Nagyon figyelemre méltó, amit felépítettek.

Most Grazban dolgozik, mi a feladata konzultációs edzőként?

Grazból megkerestek, és azt mondták, hogy van egy céljuk. Szeretnének minél több olyan játékost látni az EBEL-ben, aki náluk nő fel. Most sok osztrák csapatban alig van ilyen játékos, és általában ők is a negyedik sorban játszanak, vagyis inkább csak a cserepadon ülnek. Ez pedig nem jó sem a fiatal játékosoknak, sem az osztrák hokinak, sem a szurkolóknak, akik szeretnének minél több helyit látni a csapatukban. Végül Graznak és a lokális szponzoroknak sem jó, mert kellenek a saját nevelésű példaképek. Meg akarom nézni, hogy most mit csinálnak, és aztán keresek egy utat, amin elindulhatnak, hogy a játékosok képzése jobban működjön náluk. Edzéseket nézek, beszélek az edzőkkel. A klub nem tudja ezt egymaga megoldani, mert együtt kell működnie a szövetséggel, a ligával, a helyi hatóságokkal. Részben én is beszélek ezekkel az emberekkel, és néha egyszerűbb egy külsős embernek megszerezni a jóakaratukat. Sok ilyen beszélgetés már évek óta zajlik a klub és a különböző szervek között, de egy idő után már semmi nem fog változni, mert senkinek nem változik az álláspontja. Viszont ha érkezik valaki, aki kívülről nézve mondja ezeket, akkor könnyebben átgondolják és segítenek. Ez az, amit egy hónappal ezelőtt Linzben is csináltam, és amit most Grazban is végzek. Linzben 5 hetet voltam és Grazban is csak rövid időre maradok. Ha tovább maradnék, én is belekerülnék ebbe a körbe, és az én véleményem se számítana már külsősnek. Ilyen a munkám, elvégzem azt a projektet, amire szerződünk, és megyek tovább.

Bjorn Kinding 2

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a karrierje során?

Úgy ítélem meg, sok játékosnak segítettem közepes szintről professzionális hokissá válni, vagy akár válogatott szintű hokissá. Egy időben még számoltam, hogy hány junior korú játékos jött az én csapatomba, aki előtte sosem játszott profi felnőtt mérkőzésen, aztán pedig felnőtt válogatott szintű játékos lett. Az tesz büszkévé, hogy amikor segítettem valakinek ebben a folyamatban, akkor én is a részese voltam. Ha utánaszámolok, körülbelül 20 ilyen játékosom van. A hokiedzőknek általában az a feladatuk, hogy bajnokságokat nyerjenek, megtartsák a hírnevüket. Fontos bajnokságokat nyerni, de azok főleg a játékosok érdemei, ők nyernek igazából, mi edzők pedig örülünk, hogy egy hajóban evezünk velük. Viszont fiatal játékosokat az ismeretlenségből egy magasabb szintre emelni, és látni, hogy hosszú karriert futnak be, az az, ami igazán büszkévé tesz.

Mit gondol, mekkora az edző felelőssége abban, hogy a huszon-egynéhány játékosból csapatot csináljon?

Kifejezetten szeretem, hogy az edzőnek nagyon sok dolga van ezzel kapcsolatban. Mint ahogy Glen csinált egy csapatot a körülbelül húsz edzőből. Azonban a másik oldalról megközelítve, ha nem nyersz, ha nem jönnek az eredmények, akkor nem lesz meg az igazi csapatszellem. Tehát kellenek azok a játékosok, akik sikeresek tudnak lenni és győzelemre tudják vezetni a csapatot, ez is része az egésznek. Igazából a sikeres csapat létrehozása csapatmunka, amiben az edzőnek nagyon nagy része van. Nem ő nyer, viszont ő teszi könnyebbé a csapatának, hogy nyerjen.

Mennyire fontosak a vereségek egy fiatal játékosnak?

Nehéz kérdés. Azzal nem lesz jobb a csapat, ha veszít. Ha megnézzük például a profi boxot, addig tud bajnok lenni valaki, amíg először ki nem kap. Utána mentálisan nem tud elég erős lenni ahhoz, hogy visszaszerezze a címet. Erre legfeljebb az extra klasszisok képesek. Viszont az, hogy veszítettél, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem nyerhetsz soha többet. Az egész lényege, hogy ha csak reménykedsz valamiben, akkor az nem fog megtörténni. Tegyél érte, és tudd, hogy az történik, amit elterveztél. Tehát ha reménykedek benne, hogy a passzom átmegy a csapattársamhoz, vagy látom, hogy lő a társam és remélem, hogy a kipattanót beütöm, akkor az csak egy remény marad és nem fog megtörténni, vagy csak nagyon ritkán. Ha viszont tudom, hogy átmegy a passz, mert épp eleget vártam, látom a lyukat, illetve ha tudom, hogy ha a csapattársam rálövi, akkor én a kipattanót beütöm, akkor úgy is lesz. Ennek a folyamatnak a szurkolók is fontos részét képezik. Ha csak remélik, hogy nyer a csapat, majd ha mégis veszít, akkor csalódottak, akkor nem is a részei, akkor kiléptek a folyamatból. Nekik a csapat mögött kell állniuk, és ha veszít a csapat, akkor még jobban támogatni kell őt, hogy legközelebb nyerjen. Arról szól az egész, hogy mindenki együtt legyen, a szurkolókat is beleértve, akkor is, ha nyer és akkor is, ha veszít a csapat. Ha végig a csapat mögött vannak, akkor tudnak igazán a folyamat részesei lenni.

bjornkinding

Ausztriában dolgozik, átlátja az osztrák hokit. Mennyire hasznos liga az EBEL U20-as bajnoksága?

Az EBYSL egyáltalán nem alkalmas arra, hogy fejlessze a fiatalokat. Nem túl magas a színvonal, nagy a különbség a csapatok között, így nincs senki rákényszerítve arra, hogy tartósan jobb legyen. Azoknak az U18-asoknak, akik fiatalon játszanak a juniorokkal, persze jó, de ha már junior korú vagy, és egész szezonban a többi csapat ifiseivel játszol, az már korántsem elég a fejlődéshez. Az EBYSL legfőbb baja, hogy túl nagy lépcsőfokra van tőle az EBEL. Ezt a lépést alig lehet megtennie egy juniornak. Míg valaki juniorban két perc alatt lő két gólt, addig ha nagy ritkán lehetőséget is kap a nagyoknál, rettegni fog a hibáktól, és feszélyezve játszik. Ráadásul a juniorban egy húzójátékos kaphat 20-25 perc játékidőt meccsenként, az EBEL-ben pedig néhány shiftet az elején. Ez egy szörnyű kombináció, amit meg kell oldani. A jó hír az, hogy dolgoznak is ezen a problémán. Éppen egy hete prezentáltunk egy tervet, amit közösen raktunk össze.

Ez miből áll?

Azt javasoltuk, az U20-as helyett U24-es liga legyen, amely lehetne egy önálló liga, mint most az EBYSL, de lehetne akár egy integrált liga is, ahol az U24-es csapatok a környező bajnokságok csapataival játszanának. Az U18-as liga helyett pedig U19-est csinálnánk, így végül több játékos férne be a rendszerbe és könnyebb lenne az átmenet is. Persze a döntésnél az anyagi szempontokat is figyelembe veszik majd. Remélem, hogy már a következő szezonban megváltoznak a dolgok, de ahogy már mondtam, ha csak reménykedsz, akkor nincs remény. Én ebben a kérdésben csak tanácsolhatok, cselekedni nem tudok, így annyi marad nekem, hogy bízom benne, vannak, akik cselekedni fognak ez ügyben.

Milyen kihívásokat lát Európában az utánpótlás-nevelésben?

Mivel a hokiban nagyon nagy domináló szerepe van Kanadának, az európaiak egyszerűen már nem csinálnak kutatásokat, új terveket. Mindenki egyszerűen átnéz Kanadába, és készpénznek veszi, hogy ami ott van, az a legmegfelelőbb, és lemásolja a látottakat. Pedig Európában nincs 500 000 játékosunk, nem tudunk soha olyan rendszert felépíteni, mint a tengerentúlon. Kanadában megtehetik, hogy csak a játékosok kis százalékával, azaz a legjobbakkal foglalkoznak, mert ők is sokan vannak. Ott nagyon is lényeges, ki milyen gyorsan fejlődik. Nálunk ezt nem tehetjük meg, itt a normális, vagy ha úgy tetszik, az átlagos képességű gyerekekkel, akik talán kicsit lassabban fejlődnek, ugyanúgy kell foglalkozni, egészen akár 24 éves korig, annak érdekében, hogy a végén beérjenek. Európában hosszabb ez a folyamat, és nem adhatjuk fel a játékosokat, csak mert 16 évesen még nem 180 centiméter magasak és nem teljesen kifejlettek. Fontos, hogy a rendszerben tartsuk a játékosokat, mert van, aki csak 23-25 évesen jut el oda, hogy profiként is megállja a helyét. Például a meccsszám is ilyen, sokan mondják, hogy ha Kanadában 72 meccset játszanak juniorban, akkor nálunk is annyit kell játsszon egy U20-as csapat. Akik ezt hangoztatják, nem veszik figyelembe, hogy a tengerentúlon azért játszanak annyit, mert van egy tulajdonos, aki rengeteg pénzt tud azzal keresni, ha sok a meccs. Ilyenek nálunk nincsenek, itt nincs akkora reklámérték, nem akkora üzlet a játék. A legnagyobb kihívásnak éppen ezért azt tartom, hogy képesek legyünk nem ész nélkül menni Kanada után és ne fenntartások nélkül másoljuk őket minden tekintetben. Sok mindent lehet átvenni, mert jól csinálják és nálunk is működik, de korántsem igaz ez minden területre. Ők tudják, mi a legjobb nekik, de azt nekünk kell derítenünk, mi a legjobb nekünk.

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
augusztus 3., csütörtök
U20   HUN20USA18 
augusztus 10., csütörtök
PRE   ZILSCC 
PRE 18:00 MISMIC 
PRE 18:00 NZÁFTC 
augusztus 11., péntek
PRE   POPSCC 
PRE 17:00 TOPFTC 
augusztus 12., szombat
PRE 19:00 MACVIC 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk