A DAB az elődöntő előtt alapoz és játszik

   

Novákot nem engedi el a Ferencváros. Mindenki örül a csütörtöki felkészülési mérkőzésnek.

Ahogy jeleztük, 18 órakor Dunaújvárosban lép jégre az FTC. Előbbi a MOL Liga-elődöntőbeli ellenfelére vár, utóbbi kiesett a ligából, már csak a Magyar Kupa-selejtező van hátra a zöld-fehéreknek.

A Ferencvárosnál Galló és Rafaj influenzás volt, ők minden bizonnyal kihagyják ezt a mérkőzést, mindenki más viszont jégre lép. A MOL Liga-kerethez képest Václav Novák hiányzik. A cseh támadó a délelőtti hírek szerint a Progymhez igazolt. Este azonban az FTC a Jégkorongblognak jelezte, nem járul hozzá Novák átigazolásához. Mint kiderült, feltételekkel engedte el a csapat, de a veterán cseh ezeket a feltételeket nem teljesítette.

A zöld-fehérek fogadkoznak, hogy számukra még nem ért véget az idény, készülnek a Magyar Kupára, ahol terveik vannak. Az MK négyes döntője még képlékeny, jelenleg három kiadó hely van, csak a Fehérvár biztos elődöntős. Hozzá csatlakozhat az az egy vagy két magyar csapat, aki döntőbe jut a MOL Ligában. Tehát a végén 1, 2 vagy 3 induló számára lesz hely a döntőben a selejtezőből indulva, de ezt most még nem lehet tudni.

“Örültem, amikor felvetődött a lehetősége egy felkészülési mérkőzésnek, hiszen enélkül több mint két hétig kizárólag edzésekkel tudtunk volna készülni, míg ellenfelünk kőkemény tétmeccsekkel hangol az elődöntőre – mondta Don MacLean, a Dab.Docler vezetőedzője a csapathonlapnak. – Az elmúlt időszakban komoly munkát követeltünk meg a játékosoktól, nem ritkán két jeges edzés mellett egy konditermi mozgás is a program része volt. Úgy érzem, jó munkát nyújtott mindenki a rövid alapozás alatt, szerencsére minden sérültünk visszatért, betegeink is gyógyulnak, s a válogatott játékosok is kipihenhették a fáradalmakat. Komolyan készülünk a lehetséges ellenfelekből, izzanak a videóelemző programok, próbálunk minél jobb taktikát kidolgozni. Mivel minden csapat más, így igyekszünk kitapogatni azt, hogy ki miben erős és miben gyenge, ennek tükrében állítjuk majd össze a csapatot és a struktúrát. A játékosok készen állnak a kihívásokra, biztos vagyok benne, hogy mindenki meg akarja majd mutatni, mi vagyunk a legjobbak.”

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 4-2VÉGE
U18 12:45 VSVKMH 11-0VÉGE
U20 12:50 HDJKMH 4-5VÉGE
EWHL 13:00 KMHNEH 7-0VÉGE
KK 13:30 CZBTXU 2-3 HVÉGE
KK 17:30 MISBRA 3-0VÉGE
EBEL 17:45 AVSEHL 1-4VÉGE
EL 17:50 VC2DAB 0-3VÉGE
EL 18:00 FTCMAC 4-3VÉGE
U20 18:00 VICVAS 0-3VÉGE
EL 18:30 UTETIT 5-2VÉGE
október 24., kedd
U18 18:40 AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 16:00 PEFDHK 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
október 29., vasárnap
U20   DHKVIC 
U20   OHCVAS 
U18 10:10 UTEOKW 
EWHL 11:30 BOZKMH 
U20 12:40 MACMIS 
U18 13:10 KMHOKR 
U18 13:40 VASVIC 
U20 15:20 UTEG99 
EL 17:00 DABVC2 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
EL 19:00 MACTIT 
október 30., hétfő
EL 18:30 TITBRA 
EL 20:00 MISSCC 
    • M4 SPORT
   H I R D E T É S
Partnerünk