Nagy Gergő újra asszisztos volt

   

A Kalamazoo a hosszabbításban szenvedett vereséget. Fekete Dánielék Jesenicében kaptak ki. A válogatott hétvégi tornája miatt légiósaink vasárnapi meccseiről csak egy nappal később számolunk be.

Két 1+1-es meccs után Nagy Gergőnek legutóbb nem jött össze a pont, de nem tartott sokáig a ponttalanság, az Indy Fuel csapata ellen ismét első asszisztos volt. Az Indiana Farmers Coliseumban 5100 néző előtt lejátszott mérkőzésen a hazaiak szereztek vezetést a 32. Percben, amit a Kalamazoo az 53-ban tudott kiegyenlíteni. Mivel a rendes játékidőben több gól már nem született, így jöhetett a hosszabbítás, amelyben 27 másodperccel a vége előtt az Indy eldöntötte a pluszpont sorsát és 2-1-re nyert. Veresége után a Kalamazoo visszacsúszott a negyedik helyre a keleti konferencia északi divíziójában, de Nagy Gergőnek nagyon jól megy, idei 26. ECHL-meccsén 20. pontját szerezte, hat gólja mellett 14 alkalommal szerzett asszisztot.

Fekete Dániel csapata, a Feldkirch Jesenicébe utazott és bár a mérkőzés legnagyobb részében egyenlő ellenfelei voltak a szlovén házigazdáknak, a vége mégis háromgólos vereség lett. A Feldkirch szerzett vezetést a 8. percben, amire azonban a Jesenice a második harmad végéig három góllal felelt, a harmadikat 5 másodperccel a második szünet előtt szerezték. A záró húsz percet a Feldkirch kezdte hasonlóan ellenállhatatlanul, három perc alatt kiegyenlítették az állást. A vendégek sorsát a fegyelmezetlenségek pecsételték meg, az 53. percben kettős előnybe került a Jesenice és ebből két gólt szereztek. A végén a Feldkirch lehozta a kapust, de ebből is a hazaiak szereztek gólt, beállítva a 6-3-as végeredményt. Fekete pontot ezúttal nem szerzett, a Feldkirch negyedik a tabellán, az élmezőny állása roppant szoros.

A Löwen Frankfurt magabiztos, 7-2-es győzelmet aratott a Kaufbeuren ellen. A pénteki, Rosenheim elleni vereség után Tim Kehler vezetőedző némileg átvariálta a sorokat, az idén már 44 meccsen pályára lépő és ezzel csapatában az egyik legtöbbet foglalkoztatott Vas Márton pedig kapott egy kis pihenőt a ligautolsó ellen. Mint az eredményből is kitűnik, ez is bőven belefért. A Löwen 77 pontjával az ötödik helyen áll a tabellán.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 21 9 11 20
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 42 5 14 19
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 7. 41 0 4 4
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 3. 26 6 14 20
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 37 8 20 28
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 40 7 8 15
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 24 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 43 6 6 12
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 5. 43 6 22 28

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI ÉLŐ
AL 19:30 FTCVAS 
AL 19:30 ÓHADBF 
AL 20:00 LHLIKO 
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum