Végre győzött a Toronto

   

A Maple Leafs története legrosszabb sorozatát zárta le, nagy verést kapott a Pittsburgh, őrségváltás keleten.

11 elvesztett meccs után tudta begyűjteni a pontokat a juharfaleveles gárda, amely az Edmontont győzte le. A Leafs simán abszolválta a sikert, már öt góllal is vezetett a mérkőzésen, az Oilers mindössze három másodperccel a vége előtt szerezte a becsületgólját elrontva, ezzel Reimer estélyét.

A Kings győzni tudott délkeleten és ezzel megszakította a Tampa franchise-rekordját. A Bolts elmúlt tíz hazai meccsét megnyerte, de most esélye sem volt a sorozat folytatására, a bajnok az első szünetre már háromgólos előnnyel mehetett pihenni. A folytatásban felzárkózott a Lightning egy találatra, de a találkozón másodszor eredményes Justin Williams eldöntötte a mérkőzést a 48. percben.

A Detroit kihasználta a Tampa vereségét. Győzni tudott Phoenixben és ezzel pontszámban nemcsak befogta, de kevesebb lejátszott meccsének köszönhetően megelőzte a keleti listavezetőt. A Red Wings szurkolói Tomas Tatarnak köszönhetik a konferencia vezető helyét, aki mindhárom vendégtalálatból kivette a részét két assziszttal és győztes góllal.

A bostoni Tuukka Rask egy hajszállal jobban teljesített, mint tavalyi helyettese, Chad Johnson, aki jelenleg az Islanderst szolgálja, ez pedig elég volt a Bruinsnak a sikerhez. Az összecsapást egy gyors gólváltás vezette fel, Tavares és Bergeron talált be fórból. A folytatásban mindkét kapus parádézott, azonban az 53. percben Loui Eriksson betalált a New York kapujába, ez pedig eldöntötte a meccset.

Jhonas Enroth és Chris Stewart vezetésével győzött a Buffalo a Dallas ellenében. A Sabresben az első és a második harmad fordulóján, Stewart bő hét perc alatt három gólpasszt osztott ki. A folytatásban a hazaiak svéd kapusán volt a sor, aki két gólt kapott ugyan, de összességében 38 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Hiába játszott végig fölényben a Rangers Nashville-ben, nem tudott pontot szerezni alapemberei, Lundqvist és Stepan nélkül Music Cityben. A mérkőzést a két kapus közti különbség döntötte el, míg a hazai oldalon Rinne 93,8%-kal védett, a vendégeknél Talbot csak 87%-ot hozott. A Rangers csak azt vigasztalhatja, hogy Nash ismét betalált, már 33 gólos és pillanatnyilag vezeti a góllövőlistát.

A hajrában vált fölényessé a Montreal győzelme a New Jersey ellen. A Canadiens nyolc perccel a vége előtt még csak egy góllal vezetett, ám kihasználta a vendégek pillanatnyi megingását, amit két góllal büntetett fél perc alatt. A megroggyant vendégek bő két perc múlva kaptak még egyet, így a Habs végül sima győzelmet könyvelhetett el.

Mind az öt találat a záró harmadra maradt Ottawában, ahol a vendég Blue Jackets játékosai örülhettek a végén. A gólcsendet Cam Atkinson törte meg a 45. percben, amit Nick Foligno toldott meg még eggyel kisvártatva. A Senators szépített ugyan és mindent megtett az egyenlítésért, de a Columbus az utolsó kettő percben két gólt is szerzett, amivel végleg lezárta a mérkőzést.

Devan Dubnyk kilencedik meccsét játszotta a Minnesota színeiben és negyedik alkalommal húzta le a rolót. A Wild kapusa most a Coloradót nullázta 18 védéssel. Dubnyk teljesítménye mellett a hazai jégen játszó Wildnak mindössze egy találata is elég volt a sikerhez, amelyet Charlie Coyle szerzett az első harmad derekán.

Nagy verést kapott a Penguins Vancouverben, a Canucks egy ötöst hintett és gólt sem kapott. Ryan Miller karrierje 35. shutoutját szerezte meg, amelyhez 31 védésre volt szüksége. A mezőnyjátékosok közül tíz szerzett pontot, csak Burrows és Vrbata zárt két ponttal.

Nagy meccset nyert a Carolina San Joséban. A Hurricanes egy majd két góllal is vezetett a SAP Centerben, de a Sharks mindkétszer egalizálni tudott. A záró etap hajrájában a vendégek ismét elléptek két góllal, ám a hazaiaknak nem sikerült harmadszor is egyenlíteniük. 55 másodperccel a vége előtt feljöttek ugyan egy gólra, de a fennmaradó időben nem tudták kiharcolni a hosszabbítást.

NHL, 2015. február 7.:

Nashville?NY Rangers 3-2 (videó)
G.: Josi, Weber, Ribeiro ill. Nash, McDonagh

Tampa Bay?Los Angles 2-4 (videó)
G.: Kucserov, Hedman ill. Toffoli, Williams, Doughty, Williams

Boston?NY Islanders 2-1 (videó)
G.: Bergeron, Eriksson ill. Tavares

Buffalo?Dallas 3-2 (videó)
G.: Myers, Ennis, Girgensons ill. Seguin, Eakin

Toronto?Edmonton 5-1 (videó)
G.: Pánik, Kessel, Rielly, Santorelli, Holland ill. Gazdic

Montreal?New Jersey 6-2 (videó)
G.: Plekanec (2), Weise (2), Markov, Eller ill. Cammalleri, Josefson

Ottawa?Columbus 1-4 (videó)
G.: Condra ill. Atkinson, Foligno, Hartnell, Letestu

Minnesota?Colorado 1-0 (videó)
G.: Coyle ill. ?

Arizona?Detroit 1-3 (videó)
G.: Ekman-Larsson ill. Sheahan, Tatar, Helm

Vancouver?Pittsburgh 5-0 (videó)
G.: Burrows, Horvat, Matthias, Kassian, D. Sedin ill. ?

San José?Carolina 4-5 (videó)
G.: Hertl (2), Couture, Marleau ill. E. Staal, Nestrasil, Lindholm, Sekera, Rask

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum