Nash és Fleury is előzött

   

A Rangers csatára a góllövőlistán, a Penguins kapusa a hibátlan meccsek terén.

Original Six-rangadót nyert a Rangers a Gardenben, ahol a Boston lépett jégre. A New York kezdett jobban és a szezonban 32. alkalommal eredményes Rick Nash révén szerzett vezetést, aki ezzel maga mögé utasította Ovecskint a mesterlövészek listáján. Ám a hazaiak hiába játszottak fölényben és lőttek kétszer annyit kapura, a Bruins pontosabban célzott és előnnyel mehetett pihenni az első szünetre. A második játékrészre összekapta magát a Rangers és a fölényét két gólra váltva megfordította a találkozót. A befejező húsz perc a vendégeké volt, gólt azonban már nem tudtak ütni a remekül védő Talbot kapujába, így a Rangers kapta a 2 pontot.

A Pittsburgh hárommeccses nyugati túrájának első állomásán Edmontonban lépett jégre, ahol Marc-André Fleury volt a főszereplő. A Penguins kapusa 22 védéssel szezonbeli hetedik meccsét zárta hibátlanul, amivel megelőzte az egyaránt hat-hat shutouttal álló Holtby, Lundqvist párost. A Penguins mindkét gólját a második harmadban szerezte, az elsőt az első percben, a másodikat az utolsóban.

Második harmadbeli kiváló játékának köszönhetően tartotta otthon a pontokat a Calgary a San Joséval szemben. A Flames három gólt szerzett a második játékrészben, amivel eldöntötte a mérkőzést. A Sharks hiába lőtt majdnem háromszor annyit kapura az utolsó harmadban, csak egyszer tudta bevenni Hiller kapuját. A Flames a győzelemnek köszönhetően a szezonban másodszor áll az 50%-os mutató felett 9 meccsel.

NHL, 2015. február 4.:

NY Rangers?Boston 3-2 (videó)
G.: Nash, Brassard, Stepan ill. Lucic, Bergeron

Edmonton?Pittsburgh 0-2 (videó)
G.: ? ill. Malkin, Perron

Calgary?San José 3-1 (videó)
G.: Russell, Hudler, Raymond ill. Scott

Sorsolás
Tabella
Kanadai táblázat

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
szeptember 20., szerda
FELK 17:00 FHADAB 6-4VÉGE
FELK 18:00 MISUTE 2-3VÉGE
FELK 18:30 FTCDEB 3-1VÉGE
szeptember 22., péntek
FELK 18:00 DABFHA 1-2VÉGE
ICEHL 19:15 AVSRBS 1-4VÉGE
szeptember 23., szombat
SZK 18:00 FTCBJA 4-0VÉGE
    • M4 SPORT+
szeptember 24., vasárnap
ICEHL 17:30 KACAVS 7-3VÉGE
FELK 18:30 DEBMIS 3-5VÉGE
szeptember 26., kedd
ICEHL 19:15 AVSG99 
szeptember 29., péntek
EL 17:30 SCCGYE 
EL 18:30 AVSDAB 
EL 18:30 MISDEB 
EL 18:40 BJAUTE 
ICEHL 19:15 VICAVS 
Partnerünk
Archívum