Nagyon szép gólok az Original Sixen
Szerdán nagy klasszikust rendeztek az NHL-ben, amelyen a New York Rangers a Boston Bruinst fogadta. A meccset végül a Rangers húzta be, de az első harmadban két olyan gól is esett, amely elég sokat megmutat a hoki szépségeiből.
A későbbivel kezdjük, amelynek végén Bergeron találatával a Bruins átvette a vezetést. Az egész akció onnan indul, hogy Martin St. Louis a bostoni kapu mögötti palánknál elér egy korongot, amit azonban kissé felelőtlen módon fel sem nézve lő be középre, ahol viszont nem a társak, hanem az ellenfél játékosai érkeznek. A nem extrém módon szélvészgyors ellentámadás végén Loui Eriksson megy el a szélen és valami elképesztően pontos emelt passzal hozza kihagyhatatlan helyzetbe a kaput agresszíven támadó Bergeront. Az egész jelent St. Louis rossz passzától a gólig nem több, mint 7-8 másodperc.
A második jelenet időben megelőzte az elsőt, hiszen Nash góljával először a Rangers vezetett. Ennél a gólnál a Rangers jól őrizte saját kék vonalát, ahol a Bruins korongot vesztett. A korongvesztéssel egyidőben a másik oldalon éppen Eriksson az, aki több másodpercre is őrizetlenül hagyja Nasht, és mivel az Adam McQuaid, Dennis Seidenberg hátvédpár szintén későn érkezik zárni, ez elég is ahhoz, hogy a new york-i csatár megszerezze 32. gólját a szezonban és átvegye a vezetést a góllövőlistán. Itt is villámgyorsan történik minden, a korongvesztéstől a gólig nem telik el hat másodpercnél több, nagyon fontos a helyzetfelismerés is, amivel St. Louis azonnal passzolt társához.
További cikkek
- Hosszú sorozat végére tett pontot a Montreal
- Max Jones bottal csapott hatalmasat a vonalbíró kezére
- A New York Rangers nyerte a Stanley Kupát
- Felvonták a bajnoki zászlót Floridában
- Történelmi eseményekkel rajtolt az NHL
- 32/32 - Winnipeg Jets
- 32/32 - Washington Capitals
- Véget ért a nyár szappanoperája
- 32/32 - Vegas Golden Knights