Kanadai óriástornára megy a Vasas

 

Hoffmann Attila utánpótláscsapata részt vesz a 120 csapatos quebeci International PeeWee Tournamenten.

“Jövő szombaton utazunk, február 14-23-ig leszünk kint ? mondta a Vasas kölyökcsapat edzője. ? Tulajdonképpen egy U13-as tornára megyünk Quebecbe. Ez egy elég nagy volumenű torna, 120 csapat vesz részt rajta. Magyar csapat tudomásom szerint legutóbb 1992-ben volt kint, NSZE néven, ezzel a brigáddal én is részt vettem a tornán gyerekként. A Quebec Nordiques csarnokában játsszuk majd a meccseket, ez a csapat egykor az NHL-ben játszott, nagyon nagy élmény ez a gyerekeknek, hogy egy ilyen helyen játszhatnak, egy olyan arénában, amilyenek itthon egyáltalán nincsenek.

A tornát 1960 óta megrendezik minden évben, olyan játékosok játszottak itt anno, mint például Anze Kopitar. Nagy a túljelentkezés is, rengeteg országból érkeznek csapatok, mi tavalyelőtt decemberben kezdtünk el benevezni a tornára. Amellett, hogy ez egy nagyon nagy lehetőség, komoly anyagi áldozat is a szülők részéről, bár szerencsére vannak azért támogatóink, a Vasas és az Euroleasing például hozzájárult ahhoz, hogy megvalósulhasson ez a történet.”

Colisee Pepsi Quebec

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
november 28., kedd
EL 18:30 DEBGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCBRA 7-1VÉGE
EL 18:30 MISSCC 4-3 HVÉGE
ICEHL 19:15 RBSAVS 4-1VÉGE
december 1., péntek
EL 18:00 DEBFHA 2-3 HVÉGE
EL 18:30 FTCUTE 2-1VÉGE
AL 19:00 ASPETO 8-4VÉGE
ICEHL 19:15 AVSVSV 3-2VÉGE
AL 20:45 WRMSPC 5-3VÉGE
december 2., szombat
EL 15:00 DABBJA 2-4VÉGE
ICEHL 17:30 AVSHCI ÉLŐ
AL 19:30 FTCVAS 
AL 19:30 ÓHADBF 
AL 20:00 LHLIKO 
december 3., vasárnap
EL 17:00 UTEDAB 
EL 17:30 FHAMIS 
EL 18:30 DEBFTC 
Partnerünk
Archívum