Hári és Sebők is beindult

   

Mindkét magyar csatár ponterős játékot mutatott szombaton, két-két gólpasszal járultak hozzá csapatuk sikeréhez. Nyertek Nagy Gergőék és Szélig Viktorék is.

A svéd elitligában az utolsó helyen álló Modo az ötödik helyezett Linköping csapatát fogadta. Negyven percen keresztül izgalmas, fordulatos meccset játszott a két csapat, amiből a hazaiak jöttek ki jobban, hiszen 4-3-as vezetéssel mentek ki a záró húsz percre. Az utolsó harmadban a vendégek mindent megtettek az egyenlítésért, 20 perc alatt 17 kaput eltaláló lövésük volt, ám semmi nem sikerült. A vendégek viszonylag korán lehozták a kapust, ebből azonban Hári Jánosék szereztek gólt, beállítva az 5-3-as végeredményt. Hári a második és harmadik találatnál adott passzt, mindkétszer egyenlő létszám mellett, jelentős részt vállalva a sikerből. A meccs összefoglalója, benne Hári szemet gyönyörködtető gólpasszaival az alábbi linken tekinthető meg. Igazából adott még többet is a 62-esben játszó Hári, de többek között a képen 87-esben látható veterán NHL-es, Brashear nem értékesítette a lehetőségeket. A Modo továbbra is utolsó a bajnokságban, de legnagyobb ellenfelei közül a Leksands kikapott, így hátránya csökkent, bár helyzete továbbra is elég kilátástalan.

HAri Brashear

Rangadót játszottak a finn másodosztályban, ahol a Hokki közvetlen riválisához, a JYP Akatemia csapatához látogatott. Nem indult jól a találkozó a vendégek számára, hiszen a az első tíz percben a JYP két gólt is szerzett. A második játékrészre azonban sikerült rendezni a sorokat és két emberelőnyös góllal egyenlített a Hokki. Sebők Balázs mindkét találatnál asszisztos volt. A Hokki nem állt le, még ebben a periódusban a vezetést is átvette, majd az utolsóban újabb két előnyös góllal 5-2-re megnyerte a mérkőzést. A második volt Sebők idei 20. gólpassza, ami egészen kitűnő statisztika, emellett még nyolc gólt is szerzett. A Hokki harmadik a tabellán.

Erről a mérkőzésről még nem tudunk összefoglalót mutatni, megvannak viszont a pénteki 6-2-es győzelem legfontosabb jelenetei, Sebők csodás gólja 2:50-től látható.

Péntek után szombaton is megmérkőzött egymással az ECHL keleti konferencia északi divíziójának negyedik és ötödik helyezett csapata, vagyis a Kalamazoo Wings ismét a Wheeling Nailerst fogadta. Ismét szoros meccset játszottak a csapatok, de a végeredmény most a Nagy Gergőéknek volt kedvező. Az első két harmadban felváltva vezettek a csapatok, a záró húsz percnek 3-3-as döntetlennel álltak neki. A 44. percben a Kalamazoo gólra váltott egy emberelőnyt és ez döntőnek bizonyult, ugyanis a maradék bő negyedórában több gól már nem esett. 4-3-ra nyert a Wings és a két csapat helyet cserélt a tabellán, Nagyék kevesebb meccset játszva is már a negyedikek.

A Briancon az első két játékrészben egy-egy gólt lőve magabiztosan győzte le az Epinalt. A hazaiak szempontjából a legjobb pillanatokban születtek a találatok, az első harmad utolsó percében emberelőnyből voltak eredményesek, majd a mérkőzés felénél egyenlő létszám mellett duplázták meg az előnyt. Az Epinal mindent megtett az egyenlítésért, összesen 37 kaput eltaláló lövésük volt a meccs folyamán, de gólt nem sikerült szerezniük, így 2-0-ra nyertek Széligék. Győzelmével a Briancon továbbra is tapad az élmezőnyre, jelenleg az ötödik helyen áll, lemaradása az első Grenoble-tól mindössze hét pont.

Büntetőkkel nyertek Láday Tamásék a Medicine Hat Tigers ellen. Az első harmadot a Spokane nyerte 1-0-ra, a másodikat a hazaiak 2-1-re, míg a záró húsz perc 1-1 lett. A hosszabbítás nem hozott eredményt, a szétlövésben pedig a Spokane volt jobb, így nyert 4-3-ra. Láday pontot nem szerzett.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 21 9 11 20
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 42 5 14 19
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 4. 38 0 3 3
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 4. 21 4 10 14
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 37 8 20 28
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 39 7 8 15
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 24 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 42 6 6 12
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 4. 41 6 21 27

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 2-1VÉGE
    • DUNA WORLD
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
április 21., vasárnap
NVB 15:00 HUNKOR 
    • AMC MIKRO
április 22., hétfő
NVB 12:30 HUNNED 
    • SPORT 1
április 24., szerda
NVB 12:30 HUNNOR 
    • SPORT 2
április 26., péntek
NVB 20:25 HUNAUT 
    • AMC MIKRO
április 27., szombat
NVB 16:00 HUNFRA 
    • AMC MIKRO
Partnerünk
Archívum