Sebők gólt szerzett, Sofron gólpasszt adott

 

A Hokki hazai pályán, a Krefeld Berlinben produkált lehengerlő harmadik harmadot. Háriék, Nagy Gergőék, Vas Jánosék és Vas Mártonék nagy csatában kaptak ki, Ládayéknak nem ment a góllövés.

Nem minden nap történik meg a DEL-ben, hogy egy csatárral tíz évet hosszabbít a klubja. Január közepén ez történt Daniel Piettával, Sofron István csapattársával. Nos, a játékosról már eddig is tudható volt, hogy megéri a pénzét, de a pénteki berlini DEL-rangadón olyat csinált, ami még tőle is szokatlan. Két gólja mellett három gólpasszt adott, szinte egy emberként tartva csapatát versenyben a fővárosiakkal szemben. A mérkőzés a záró húsz percben dőlt el, amelyet 3-0-ra nyert a Krefeld, végül 6-4-re behúzva azt. Sofron István egy asszisztot adott, csapata negyedik, egyenlítő góljánál. Győzelmével a Krefeld egy helyet feljebb lépett, jelenleg a 10. helyen áll a tabellán.

Hári Jánosék ahhoz az Örebróhoz látogattak, amely élet-halál küzdelmet vív a felsőházba jutásért. A Modo 44 percen keresztül állta a hazai rohamokat, a harmadik harmadban azonban megszerezték a vezetést és ezzel a győzelmet. A vége 1-0 lett, a győztes gólhoz Derek Ryan adta az egyik passzt. mivel előző nap a Brynas és a Leksands is kikapott, így a Modo maradt ugyan az utolsó helyen, de hátránya nem nőtt az utolsó előtti csapatokkal szemben.

Csapata 4-1-re kikapott és mínusz kettővel zárta a meccset Nagy Gergő az ECHL-ben, ahol a Kalamazoo Wings a Wheeling Nailorst fogadta. A statisztikák mögött azonban egészen más történetet találunk, mint azt elsőre sejtenénk. Az utolsó pillanatokig igen szoros mérkőzést játszott a két csapat, amelyen a vendégek vezető gólját a Kalamazoo a harmadik játékrész 14. másodpercében egyenlítette ki. Sajnos azonban nem sokáig sikerült egálon tartani az eredményt, a 45. percben érkezett az újabb vendéggól. Hiába tettek meg mindent a másodszori egyenlítésért a hazaiak, harmadbeli 17 lövésük is kevésnek bizonyult ehhez. Nem maradt más választás, az utolsó percben le kellett hozni a kapust. Ebből azonban ismét a vendégek voltak eredményesek, ráadásul kétszer is. Hiába tehát a háromgólos különbség, végig kiélezett volt a küzdelem. A mínusz kettő legnagyobb tanulsága pedig az, hogy Nagy Gergő igen fontos embere csapatának, mert mindkét üres kapura kapott gólnál jégen volt, tehát a legfontosabb szituációban is számítanak rá. Veresége ellenére a Kalamazoo maradt az ötödik helyen nyugaton.

Sokáig jól tartották magukat Vas Jánosék a Plzen otthonában. Az első harmadban a vezetést is megszerezték, amit a hazaiak hamar kiegyenlítettek, majd a második játékrész elején a vezetést is átvették. Innen még volt visszaút, a 37. percre már két góllal vezetett a Slavia. Sajnos ezt még ebben a periódusban egy másfél perces rövidzárlat követte, amely alatt a Plzen szintén kettőt lőtt és ismét eggyel ment. A harmadik harmadban a vendégek már nem tudtak újítani, a hazaiak viszont újabb gólt lőttek és beállították az 5-3-as végeredményt. Vas 15 perc jégidőt kapott, pontot nem szerzett, a Slavia továbbra is utolsó a bajnokságban.

A Hokki a Mestis egyik sereghajtóját, a Kiekko-Vantaa csapatát fogadta. A vendégek az első és a második harmadban is megszerezték a vezetést, azonban Sebőkék mindkétszer kiegyenlítettek, majd a harmadikban állva hagyták ellenfelüket és sorozatban négy gólt rámoltak be ellenfelüknek, miközben egyet sem kaptak. A vége így 6-2 lett, Sebők Balázs csapata negyedik gólját szerezte, a Hokki harmadik a finn másodosztályban.

Nem bírt egymással a Löwen Frankfurt és a Landshut a német másodosztályban. Pedig Vas Márton csapata megszerezte a vezetést az ötödik percben, amire azonban a vendégek kettővel válaszoltak. Végül az 52. percben sikerült a Löwennek is az egyenlítés, így jöhetett a hosszabbítás. Amelyben azonban hátrányba kerültek a hazaiak, amit nem is tudtak kivédekezni, a 63. percben a Landshut eldöntötte a mérkőzést, 3-2-re nyert. Vas Márton pontot nem szerzett, a Löwen negyedik a tabellán.

Láday Tamásék a Victoria Royals csapatát látták vendégül a WHL-ben. A vendégek nagyon bekezdtek, nyolc perc elteltével már 2-0-ra vezettek, amit 40 perc múlva megtoldottak még eggyel. A Spokane gólképtelennek bizonyult ezen az estén és 3-0-ra kikapott. Láday az első sorban kezdett. Veresége után a Spokane maradt az utolsó előtti helyen a nyugati konferencia amerikai divíziójában.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 21 9 11 20
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 41 5 11 16
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 4. 37 0 3 3
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 5. 20 4 10 14
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 3. 36 8 18 26
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 10. 39 7 8 15
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 5. 23 0 4 4
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 42 6 6 12
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 4. 41 6 21 27

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
szeptember 27., péntek
EL 14:30 FHAMIS 2-1 HVÉGE
EL 17:30 GYEDEB 7-3VÉGE
EL 17:30 SCCUTE 0-4VÉGE
EL 18:30 DABBRA 4-2VÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-4 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSKAC 4-0VÉGE
szeptember 29., vasárnap
EL 14:30 FTCBRA 3-5VÉGE
ICEHL 15:00 RBSAVS 3-1VÉGE
EL 17:30 FHABJA 2-7VÉGE
EL 17:30 GYEUTE 3-2 HVÉGE
EL 17:30 SCCDEB 0-8VÉGE
EL 18:00 MISDAB 5-3VÉGE
október 4., péntek
EL 17:30 BRAFHA 2-3VÉGE
EL 17:30 GYEDAB 6-1VÉGE
EL 18:00 UTEDEB 1-3VÉGE
EL 18:30 FTCMIS 1-2VÉGE
EL 18:40 BJASCC 4-3VÉGE
ICEHL 19:15 VICAVS INFO
AL 21:00 WRMFTC INFO
október 5., szombat
AL 18:30 OHAZEG 
AL 19:00 SZGETO 
AL 19:30 SPCLHL 
AL 20:30 IKOVAS 
október 6., vasárnap
EL 14:30 UTEFTC 
    • M4 SPORT+
ICEHL 16:00 AVSBOZ 
EL 16:30 BRADAB 
EL 17:30 GYEFHA 
EL 18:00 MISSCC 
EL 18:30 DEBBJA