

Zuhanórepülésben a Buffalo
A Sabrest korábbi kapusa lökte tovább a lejtőn, lenullázták a ligaelsőt, megvan Iginla 1200. pontja, Sharp négy gólpasszt osztott ki.
A Vancouver kapusa Ryan Miller először került szembe egykori csapatával, a Buffalóval, ahol sikert sikerre halmozott. A 34 éves hálóőr győzelme most sem maradt el, alaposan megforgatva ezzel a szablyákat a buffalói szurkolókban. A Canucks könnyed háromgólos sikert aratott, Millernek mindössze 20 alkalommal kellett közbeavatkoznia. A Sabres 14-szer kapott ki zsinórban.
Kínkeserves győzelmet szerzett hosszabbítás után a Penguins New Jerseyben. A vendégek hiába nyerték a 40-13-ra a lőpárbajt a rendes játékidőben, Cory Schneider kapujában csak bő három perccel a befejezés előtt Kunitz révén találtak be, amely az egált jelentette a mérkőzésen. A Devils védelem a további nyomást már nem bírta a ráadásban, Simon Despres lövésénél kapitulált, ami a vendégeknek jelentette a plusz pontot.
Az NHL tabelláját vezető Nashville meglepetésre még gólt sem tudott ütni, így sima vereséget szenvedett Denverben. A meccs legjobbja a Colorado kapusa, Szemjon Varlamov volt, aki 23 védéssel szezonbeli negyedik hibátlan meccsét szállította. A második gólt szerző Jarome Iginla 1200. pontját szerezte a góljával, amivel befogta az örökranglista 46. helyén álló Dino Ciccarellit.
A játéknap egyetlen szétlövését a Carolina?St. Louis találkozó hozta, ahol az extra pontot végül a vendégek kapták. A Blues már a három és fél perc után kettővel ment, de innentől kezdve nem tudott a Hudobint váltó Ward kapujába találni. A Canes a második harmad végére dolgozta le hátrányát, beállítva a végeredményt a rendes játékidőre és a hosszabbításra. 65 perc után jöhettek a büntetők, ahol Kevin Shattenkirk egyetlen gólja döntött a Zenészek javára.
Simán hozta a nyugati rangadót a Chicago, amely az Anaheim otthonából hozta el a pontokat. A meccs két legjobbja a két Patrick volt, Sharp és a Kane, előbbi négyszer szolgálta ki a társait, utóbbi csak egyszer, de emellett kétszer is a Ducks kapujába talált. A hazaiak becsületét Rickard Rakell mentette meg a záró harmad közepén.
NHL, 2015. január 30.:
New Jersey?Pittsburgh 1-2 (videó)
G.: Bernier ill. Kunitz, Despres
Carolina?St. Louis 2-3 (videó)
G.: Faulk, Murphy ill. Reaves, Backes
Colorado?Nashville 3-0 (videó)
G.: Talbot, Iginla, Landeskog ill. ?
Vancouver?Buffalo 5-2 (videó)
G.: Horvat, Weber, Bonino, Higgins, Vrbata ill. Stewart (2)
Anaheim?Chicago 1-4 (videó)
G.: Rakell ill. Kane (2), Toews, Keith
További cikkek
- Zadorov azonnal bosszút állt
- Először nyert vendégként a San José
- Kapusgóllal győzött a Pittsburgh
- Jimmy Vesey elmehetne baseballozni
- Tristan Jarry biztosította be a Pittsburgh győzelmét
- Egyelőre elmaradt Patrick Kane bemutatkozása
- McDavid lett a hét legjobb játékosa
- Patrick Kane Detroitban folytatja
- Az öltözőből jöttek vissza a Toronto hokisai