Pénteken be lehet jutni a rájátszásba

   

Hat nap alatt másodszor találkozik egymással az Innsbruck és a Fehérvár. A magyar csapatnak egyetlen pont a felsőházat és a biztos rájátszást jelenti. A házigazdák a minél jobb alsóházi kiindulási pozícióért játszanak.

A két csapat eddigi mindhárom meccsén fehérvári győzelem született, egyedül a legelső összecsapáson tudott az Innsbruck egy pontot elvinni azért, mert túlórába kényszerültek a csapatok. A Fehérvár nem kezdte túl acélosan az alapszakasz utolsó etapját, Innsbruckba azonban már újra 3 győzelemmel a hátizsákjukban érkeznek a fehérvári játékosok. Egy pontra nem lehet hajtani a hokiban, de szerencsére az utóbbi fordulókban stabilizálódni látszik a fehérvári védelem. A legutóbbi 3 meccs egyikén sem kapott 2 gólnál többet a Fehérvár, ilyenre a szezonban eddig csak egyszer volt példa. Mivel ezeken a meccseken rendre három gólig jutott a csapat a támadásokban, ezért megnyugtató három győzelmet számláló szériával érkezik a csapat a tiroli tartományi székhelyre. A Fehérvár 5. helyezettnél jobb már nem lehet, így a felsőházi szakaszt mindenképpen 0 bónuszponttal, viszont a biztos rájátszás édes tudatával kezdhetné a csapat, amelyik Michael Boivin játékára nem számíthat.

SAE_3817

A házigazdák számára is van tétje ez összecsapásnak, hiszen jelenleg a 11. helyen állnak a cápák, akik ezzel bónuszpont nélkül vágnának a középszakasznak. Ugyanakkor a jelenleg 10. Dornbirn csupán 1, a 9. helyen álló KAC pedig 3 pontra van tőlük, így elvben akár 2 bónuszpont is állhat még induláskor a csapat neve mellett. Ehhez viszont négy pontot kellene szerezni a hátralevő 2 meccsen. Az Innsbruck visszatérése óta stabilan az alsó régiók lakója, de nem mondott le a playoffról, így egyáltalán nem mindegy, hogy milyen kiindulási helyzetből várja az utolsó esélyt jelentő 10 meccsét. Motivációban tehát nem lesz hiány a Roland Kaspitzot nélkülözni kénytelen házigazdáknál, így csak kemény munkával szerezhetik meg a fehérváriak az áhított pontot-pontokat.

“A legutóbbi meccseken tökéletesen sikerült megvalósítanunk az eltervezetteket – mondta Rob Pallin. – Nagyon jó volt a védekezésünk, és ebből gyors ellentámadásokat vezettünk. Ezen kívül rengeteg lövést blokkoltunk. Hogy Innsbruckban eredményesek lehessünk, ugyanígy kell folytatnunk a játékot, tehát jó védekezés kell, jó kapusteljesítmény, és a speciális egységek jó teljesítménye, hiszen az Innsbruck mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy két pontot szerezzen, mert így akár bónuszponttal mehetne a rájátszásba. Rendkívüli erőfeszítésekre lesz szükség minden játékosomtól, hogy elérjük a célunkat.”

“Mindent meg fogunk tenni, teljes erővel állunk bele a csatába – mondja Alexander Höller, az Innsbruck csatára. A bónuszpontokért folytatott csatában csak a győzelmek segítenek rajtunk. A legfontosabb az, hogy jobban használjuk ki a lehetőségeinket, mint legutóbb Magyarországon.”

Innsbruck–Fehérvár 1-4

   

Rájátszásba jutott a Fehérvár. Rob Pallin vezetőedző szeptember elején megígérte, hogy Sille Tamás edző segítségével az első hat helyre vezeti a Fehérvár AV19-et. Tartotta a szavát. A magyar EBEL-csapat a 44 mérkőzés során két komoly hullámvölgyből is kimászott, ezenkívül végig nagyszerű teljesítményt nyújtott.

A Fehérvár a pontszerzés igényével utazott Innbruckba, a biztonság kedvéért már csütörtökön útra kelt a magyar EBEL-csapat. Ahogy írtuk, Tokajira és Boivinre továbbra sem számíthat a Volán, Rob Pallin végül is hat hátvédet nevezett a mérkőzésre.

A találkozó úgy indult, ahogy álmodni lehetett róla. Emberelőnybe kerültünk, amit egy perc után Sikorcin Ladislav révén használt ki a Fehérvár. Nagy kedvvel és jól játszottak Bartalisék, rengeteg támadást vezettek. Egy újabb kétperces előnyt kaptunk, de Munro vezérletével megúszta a hazai csapat újabb kapott gól nélkül. Tiroli támadásra kevés energia maradt, az első harmad után 0-1 állt a táblán, a kapura lövések aránya 18:5 volt a Volán javára.

Fehérvár AV19 2014/15

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

A második harmad végén fél perc alatt eldőlt a mérkőzés. De ne rohanjunk előre, hiszen a 29. percben Kovács Csaba szezonbeli 17. góljával vette el igazán az innsbruckiak maradék játékkedvét is, Bartalissal vezetett akciója végén 2-0-ra növelte a vendégelőnyt. A meccs felénél kaptuk az első hátrányt, három hazai kiállítás után egy szavunk nem lehetett, és szerencsére jó munkával kivédekeztük. A 38. percben Sarauer egy az egyben megvert egy védőt, a harmadik gólunkat ragasztotta Adam Munrio kapujába, 35 másodpercre rá Varga Arnold is bevette a Fehérvár egykori kapusának kapuját. 0-4 után joggal éreztük, hogy kezünkben a rájátszásba jutás, meglesz az a nagyon vágyott 6. hely. Ez akkor sem változott volna, ha négy gólt kapunk a záró 20 percben. Az egyetlen igazi kérdés az volt ekkor, hogy meglesz-e Engstrand shutoutja.

Erre nagyon gyorsan választ kaptunk, a 41. percben Beech betalált, 4-1-re szépített. Munrónak elege lett az esti korcsolyázásból, Machreich állt a helyére erre a harmadra. Folyattuk az időt, csak a biztos védekezés volt a fontos ebben a harmadban, és ezt a feladatot rutinosan oldotta meg az Engstrand irányította védelem.  A hátvédek magabiztosak voltak, a csatárok besegítettek, ahogy kell. Nagyon okosan meccseltünk, az első harmadbeli sortűz után a második és a harmadik harmadban alig-alig, mégis 3 gólt és a végén 3 gólos győzelmet szereztünk. Ráadásul a mérkőzés mind a négy magyar gólját válogatott kerettag játékos lőtte.

Mivel a Znojmo behúzta a hazai meccsét, megszerezte az 5. helyet, így végleges, hogy a Fehérvár az alapszakasz 6. helyén zárt. Minden elismerést megérdemel a csapat.

Nem nekem, csakis a srácoknak jár az elismerés

   

Rob Pallin, a Fehérvár AV19 vezetőedzője értékelte a pénteki mérkőzést és az EBEL-alapszakaszt.

“Innsbruckban, akárcsak az ezt megelőző három mérkőzésen, bőven túlteljesítettek a fiúk. Az elmúlt négy meccsen csak öt gólt kaptunk, a védekezésünk az utóbbi időben kiváló volt, nagybetűs csapatként a játékosaim egymásért harcoltak, ennek köszönhető a siker. Már a szezon előtt is azt mondtam, képesek vagyunk az első hatban zárni az alapszakaszt. Akkor sokan mosolyogtak ezen, és lám, most mégis sikerült. Csodálatos érzés, hogy elértük a kitűzött célt, de ezért nem nekem, csakis a srácoknak jár az elismerés.”

Forrás: albavolanhockey.hu

EBEL, 1200 néző. Játékvezetők: Gebei, Pardatscher, Soos.
Munro: 84,0% (Machreich: 100%)
K
Engstrand: 96,3% (Rajna)
Ross, MacAulay, Schennach, Beech, Siddall
1
Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Banham
Pedevilla, VanBallegooie, Huber, Valdix, Ulmer
2
Orbán, Reiter, Kovács, Bartalis, Marino
Pittl, Stern, Höller, Olsson, Mössmer
3
Ejdepalm, Varga, Benk, Sikorcin, Vincze
Saringer, Hörtnagl, Steinacher, Schramm
4
Németh, Erdély, Magosi
Christer Olsson, Pierre Beaulieu
E
Palin Rob, Sille Tamás
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 02:50 FHA PP Sikorcin Sarauer
0-2 28:31 FHA Kovács Bartalis
0-3 37:27 FHA Sarauer Banham
0-4 38:02 FHA Varga Sikorcin Benk
1-4 40:43 HCI Beech MacAulay Siddall
27 Kapura lövések száma 30
8 Kiállításpercek 6

Így jutott rájátszásba a Volán

   

Az innsbrucki győzelem góljai.

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 6-0VÉGE
EL 17:30 SCCGYE 4-5VÉGE
KK 17:30 RIGBRA 3-4 HVÉGE
EL 18:30 DABUTE 2-5VÉGE
EL 18:30 MISDEB 2-1VÉGE
EL 18:40 BJAFHA 5-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSPUS 6-1VÉGE
AL 21:00 WRMOHA 4-5 BVÉGE
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 5-6VÉGE
KK 17:30 FTCBRA 4-5 HVÉGE
AL 18:00 ETOZEG 14-0VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 2-5VÉGE
AL 20:30 VASSZG 8-10VÉGE
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 
október 24., csütörtök
AL 19:40 LHLIKO 
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FTCDEB 
ICEHL 19:15 KACAVS