Feláll-e a 8-ból 7 meccset bukó Brassó?

   

Ha azt írtuk, hogy a HSC–Érsekújvár meccsnek nem sok tétje van, akkor itt az ellenpélda: sorsdöntő mérkőzést játszik egymással a Brassó és a Ferencváros.

A Ferencváros kis segítséget kapott Miskolcról péntek este, hiszen a Jegesmedvék biztosan győzte le a tartalékos Újpestet. Ezzel annak az első feltétele teljesült, hogy ne dőljön el biztosan az utolsó playoffhely már péntek este. Most jön a feladat következő része, a zöld-fehéreknek rendes játékidőben kell nyerniük Brassóban. Nem lesz ez egyszerű mutatvány, hiszen a Ferencvárosnak ebben a szezonban még nem termett babér a Cenk alján, mi több, Pesterzsébeten is csak egy hosszabbításos győzelemre futotta. Ugyanakkor a Brassó szinte be van betonozva a negyedik helyre az alapszakasz végén, az öt ponttal előtte álló Érsekújvár a jelentősen kiürült, nyolc játékosát kölcsönadó és minimális létszámmal felálló HSC ellen játszik, és a papírforma alapján a negyedik helyhez szükséges pontokat meg is tudja szerezni.

Mégis lesz mi motiválja a brassóiakat is a Ferencváros elleni meccsen. Egyrészt rettenetes túrán van túl a csapat, 3 meccsből 0 pont a mérleg, ilyenre a szezonban eddig még egyszer sem volt példa. Másrészt a nemzetközi szünetben nem lesz adott a nyugodt munka minden feltétele, hiszen számos játékos a román vagy a magyar válogatottal lesz a lengyelországi EIHC-tornán, így minden percet ki kell használni arra, hogy a játékosok felpörögjenek a rájátszásra, ahol aztán nagy valószínűséggel a Debrecen ellen kell bizonyítaniuk. Jerry Andersson és Hakan Nygren tehát minden valószínűség szerint egy már playoff-fordulatszámon pörgő csapatot szeretne látni szombaton este a brassói jégcsarnok jegén.

braftcSIM_3089

Fotó: Tamási Zoltán

A Ferencváros esetében pedig egyenesen az életben maradásról van szó. Esetükben a képlet nagyon egyszerű: ha nem szerzik meg mind a három pontot, akkor elbúcsúzhatnak a rájátszástól, marad a Magyar Kupa. Ehhez képest vannak gondok a zöld-fehérek háza táján is. Az ígéretesen bemutatkozó szlovák csatár, Lichanec megsérült, és a Csíkszereda elleni hazai meccsen nem sikerült az a feszes védekezés és stabil kapusteljesítmény sem, ami az alapja lehet bármiféle reménykedésnek. Azonban számos rutinos játékos játszik a Ferencvárosban ahhoz, hogy a legfontosabb pillanatokban képesek legyenek összeszedni magukat. A lámpaláz és a vizsgadrukk nem lehet elfogadható mentség ilyen rutinos csapattól, viszont elvárás a hideg fej és a tudatos, célratörő játék.

A hazaiak kriminális formát mutatnak január eleje óta. A legutóbbi 0 pontos túra előtti meccset ugyan megnyerték Szeredában, de előtte négy hazai meccset vesztettek egy héten belül. Nagy kérdés, hogy éppen a Ferencváros ellen össze tudják-e kapni magukat Mihály Árpádék. Tegyük hozzá, a csúnya 8 meccses széria előtt éppen Pesterzsébeten nyertek, 7-1 arányban.

“A legfontosabb jelen pillanatban a csapat erőnléte – kezdte az esélylatolgatást Jerry Andersson, a Brassó vezetőedzője. – Egyre jobbak és jobbak akarunk lenni. Az elmúlt hónapok nagyon nehezek voltak, folyamatosan több játékosunk is egészségügyi problémákkal küszködött. Így volt ez a legutóbbi túránkon is. Ebben a pillanatban nemcsak a játékosok között vannak betegek, hanem Hakan Nygrennel mi ketten sem vagyunk teljesen egészségesek. Mindez azonban nem lehet kifogás, erősek akarunk lenni, és úgy akarjuk befejezni a MOL Liga-alapszakaszt, ahogy az illik, jó szellemben, jó játékkal, különösen azért, mert hazai pályán játszunk. Két jó meccset akarunk játszani, mert erősek akarunk lenni a rájátszásban. Van néhány technikai kérdés, amit finomítanunk kell még addig, elsősorban a stratégiát, taktikát illetően. De mindezek előtt a legfontosabb dolog az egészség. Tudom, hogy a csapatorvosunk mindent megtesz a fiúk érdekében. Remélhetőleg frissek és erősek lesznek a következő meccseken.”

“Az új fiú, Lichanec sajnos sérült, nem tudott elutazni velünk, Farkas Simon pedig eligazolt – nyilatkozta Szakács Ferenc, a Ferencváros vezetőedzője. – Így kevesebben megyünk kicsit, a cél az, hogy három pontot gyűjtsünk a Brassó ellen. Ez nagyon fontos lesz szombaton, mert pénteken úgy alakult az UTE-meccs, hogy megmaradtak az esélyeink a rájátszásra.”

Brassó–Ferencváros 3-2

   

Egy sérülésekkel és betegségekkel sújtott Ferencváros egy harmadra tudott méltó ellenfele lenni a legerősebb felállásában játszó Brassónak, kis híján ez is elég volt a bravúrhoz. Az UTE a hatodik résztvevője a playoffnak.

Alaposan megfogyatkozott Ferencváros állt fel a Brassó ellen, Szakács Ferenc mindössze 16 mezőnyjátékost tudott nevezni a mérkőzésre. A zöld-fehérek többek között legjobb játékosukat, Vaclav Novakot is nélkülözni voltak kénytelenek, így fordulhatott elő, hogy például Géczi Gergely csatárt játszott kényszerűségből. A gondokat tetézte, hogy Klouda révén a hazaiak már fél percet követően megszerezték a vezetést. Ez láthatóan megzavarta a Fradit, akik innentől kissé fejetlenül mentek előre. Elöl ezzel együtt sem tudtak komolyabb helyzeteket kialakítani, hátul viszont kinyíltak, a Brassó kedvére vezethette a legkülönbözőbb kombinációjú kontrákat. Már az első percekben eldönthették volna a meccset Salugáék, azonban minden helyzet kimaradt, Budai sem tűnt magabiztosnak ebben a periódusban. Aztán ahogy sorra maradtak ki a legnagyobb hazai lehetőségek, az egykori válogatott kapus teljesítménye is stabilizálódott. Olyannyira, hogy a meccs végére csapata legjobb emberévé vált, olykor teljesen kiszolgáltatott helyzetben is meccsben tartotta csapatát. A második harmadban sem sokat változott a játék képe, valamivel feljebb jött a Fradi, egy alkalommal kapuvasig jutottak. Ezzel párhuzamosan valamelyest csökkent a brassói dominancia, bár a játékrész végén Saluga így is kihagyott egy büntetőt.

Igazi változást a harmadik periódusban láthattak a nézők, amikor egy teljesen más felfogásban játszó Ferencváros korcsolyázott ki. Látszott, hogy ha ez az utolsó tétre menő harmaduk a szezonban, akkor azt nagyon meg akarják nyomni. Így is lett, a brassóiak beszorultak saját kapujuk elé, főként a Papp Csaba, Kiss Ákos és Galló Illés alkotta támadótrió okozott nagy zavarokat. Ezzel együtt gólt még emberelőnyben sem sikerült szerezni. A Brassó a harmad felénél érezte meg, hogy nem jó irányba mennek a dolgok, két villámgyors kontrájuk bármelyike bemehetett volna, de az eredmény továbbra sem változott. Pörögtek a percek, a vendégek számára egyre sürgetőbbé vált az első gól megszerzése. Ez végül öt perccel a vége előtt sikerült is, Kiss Ákos elképesztő cselsorozattal rázta le magáról védőjét, majd egy fonák emeléssel megszerezte a szezon talán legszebb találatát. Ezzel azonban még csak közelebb kerültek a célhoz, a rájátszáshoz rendes játékidős győzelem kellett. Ez azonban nagyon hamar nagyon messze került, hiszen a brassóiak legjobbja, Martin Saluga 84 másodpercen belül visszaszerezte övéinek. A Fradi azonban nem adta fel, újabb 77 másodperc elteltével ismét egyenlő volt az állás. Az utolsó percben Kiss Ákost látták szabálytalannak a játékvezetők, elúszni látszott a mérkőzés. Azonban a Brassó kék vonalánál Rafaj szerzett korongot, amivel egyedül törhetett kapura, azonban a szólót nem sikerült értékesíteni. Ráadásul újabb vendégjátékost láttak szabálytalannak a bírók, Mihály Árpád pedig egy másodperccel a vége előtt szép mozdulat végén ki is használta a dupla fórt, beállítva a 3-2-es végeredményt.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1200 néző. Játékvezetők: Lascar, Gergely, Siko, Trandafir.
Polc: 89,5% (Béres)
K
Budai: 92,3% (Marton)
Filip, Obsut, Fodor, Saluga, Klouda
1
Moravec, Guren, Hardi, Dubek, Rafaj
Piszarenko, Hietamaki, Molnár, Mihály, Virág
2
Hegyi, Cerny, Galló, Kiss G., Kiss Á.
Imecs, Nagy, Antal, Zsók, Petres
3
Lencsés, Lévai, Németh, Pál, Papp
János, Mátyás, Bálint, Péter Zs., Márton
4
Géczi
Andersson Jerry Bjorn, Nygren Hakan
E
Szakács Ferenc, Orbán György
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 00:31 BRA Klouda Fodor Saluga
1-1 55:01 FTC Kiss Á. Papp Cerny
2-1 56:25 BRA Saluga Fodor Klouda
2-2 57:42 FTC Guren Rafaj
3-2 59:59 BRA PP2 Mihály Nagy Obsut
39 Kapura lövések száma 19
12 Kiállításpercek 20

A Brassó–FTC fotói

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum