A harmadik helyért csatáznak a tavalyi döntősök

   

Tabellaszomszédok csatáznak a harmadik helyért Érsekújváron.

A vasárnapi UTE–Érsekújvár és Ferencváros–Debrecen mérkőzésekkel rengeteg minden eldőlt a MOL Liga alapszakaszában. A mezőny párokra bomlott, az első két helyen biztosan a Miskolc és a Dunaújváros, a következő kettőn pedig az Érsekújvár és a Brassó végez. Hogy milyen sorrendben, az viszont még kérdéses, és mindenhol úgy számolnak, nem is mindegy, mennyire elől tud végezni a csapat. Jelenleg 2 pont a MOL Liga címvédőjének előnye az alapszakasz harmadik helyéért folytatott csatában. Ez annál is kevésbé mindegy, hiszen egyelőre nem tudni, ki lesz az ellenfele a harmadik, és ki a negyedik helyen végzett klubnak. Újváron eddig mindkétszer túlóráztak a felek, váltakozó sikerrel.

Két teljesen eltérő karakterű társaság csap össze hétfő este. Az Érsekújvárnak van a legjobb 4 csapat közül a legtöbb 0 pontos meccse, ugyanakkor a Brassó a hosszabbításos mérkőzések specialistája, eddigi fellépéseinek közel egyharmada nem ért véget 60 perc alatt. Míg az előző idényekben mindkét csapat a kiállításairól is híres volt, idén jó fiúk lettek a játékosok, az Érsekújvár a 2., a Brassó a 3. legkevesebb büntetéspercet szedte össze.

NZABRA 5

Ha kajánkodni szeretnénk, azt is mondhatnánk, mi sem bizonyítja jobban, hogy azonos képességű csapatokról van szó, mint az a tény, hogy az elmúlt napokban mindketten háromgólos vereséget szenvedtek Újpesten. Az Érsekújvárnak a vereség mellett egy Dab.Docler elleni győzelem, a Brassónak viszont egy miskolci  vereség jutott még osztályrészül. Mindkét gárdának van mit csiszolnia a játékán, a címvédőnél azért, mert új edző, a kiváló csatár Lubomir Hurtaj állt a cserepad mögé, és az új edző elképzeléseivel még össze kell csiszolódnia a csapatnak. Brassóban eleve azzal indultak az utolsó túrára, hogy az a playoffra való felkészülés jegyében fog eltelni. Ennek megfelelően Újpesten például kísérleti összeállításban láthattuk őket. Igaz, a Miskolc ellen már a jelenlegi legjobb csapat vette fel a harcot, ám úgy tűnt, a játékosok még sokszor csak keresik a helyüket.

Brassóban mindenesetre már nincs sok alkalom csiszolni a játékon, hiszen a toruni EIHC-tornára beugró romániai válogatottban valószínűleg sok játékos fog helyet kapni közülük. Így aztán előbb-utóbb el kell jutni addig, hogy kijöjjön a csapatból az a tudás, amelyet az elmúlt fellépéseken elrejtettek a közönség elől. Az újváriaknak van még idejük, de közben azért gondolniuk kell a közönségükre is.

Érsekújvár–Brassó 5-2

   

A HC Nové Zámky megerősítette 3. helyét a MOL Liga tabelláján.

Az első harmad nyílt játékot hozott Érsekújváron, a két csapat összesen 30-szor lőtt kapura, ebből 1 gól született, a 15. percben Saluga szerezte meg a vezetést a Brassónak. A második játékrész elején szinte azonnal egyenlített a HC Nové Zámky, a 33. másodpercben Podstavek talált be Polc kapujába. Négy perccel később Klouda újra a brassóiakat juttatta előnyhöz, majd a 34. percben egyenlíthettek volna a hazaiak büntetőből, ám kihagyták.

Akárcsak a második húsz percet, a harmadikat is remekül kezdték az érsekújváriak. A 43. percben Bednárik 2. mérkőzésén megszerezte 1. gólját, ezzel egyenlítettek a zöld-fehérek, majd két percre rá Faith találatával már vezettek. A harmad közepén Frolík kétgólosra növelte a HC Nové Zámky előnyét, a végén pedig 6 a 4 ellen támadhatott a Brassó, de nem talált be, sőt 4 másodperccel a vége előtt Dubec beállította az 5-2-es végeredményt. Győzelmével az Érsekújvár a 3. helyért folyó küzdelemben 5 pontra növelte előnyét a Brassóval szemben.

Lubomir Hurtaj, vezetőedző, Érsekújvár: “Minden elismerésem a csapatomé. Ma nagyot küzdöttek a fiúk. A tegnapi meccs után nehezek voltak a lábak, ezért nehezebben lendültünk bele. A harmadik harmadunk olyan volt, amilyet még itt Érsekújvárott eddig nem éltem meg- Erre a csapatszellemre építhetünk majd a jövőben. Bizonyos vagyok benne, hogy még javulni fogunk.”

Jerry Andersson, vezetőedző, Brassó: “A mai mérkőzésen látszott a játékosaimon a fáradtság. Többen is sérüléssel vagy betegséggel bajlódnak. A húsz emberből csak a fele rendelkezik megfelelő erőnléttel. A második és a harmadik bekapott gólunk lepattanó korongból született, itt hiányzott a bekkjeink frissessége. Nem örülök annak, hogy erről a kiutazásról nulla ponttal utazunk haza, de próbálunk már a rájátszásra koncentrálni és megmutatni, hogy erősebbek is tudunk lenni.”

Erste Liga, Érsekújvár, 685 néző. Játékvezetők: Varjú, Kincses, Berger, Pálkövi.
Krajcovic: 93,5% (Cikánek)
K
Polc: 91,7% (Fülöp)
Huba, Durco, Frolík, Weissmann, Faith
1
Filip, Obsut, Fodor, Saluga, Klouda
Kowalczyk, Siska, Podstavek, Stefanka O., Dubec Marek
2
János, Hietamaki, Molnár, Mihály, Virág
Baron, Hrudík, Brandis, Stefanka M., Tábi
3
Imecs, Nagy, Antal, Zsók, Petres
Lesko, Král, Dubec Martin, Klobucnik, Bednárik
4
Mátyás, Bálint, Péter Zs., Márton
Hurtaj Lubomir, Udvardy Peter
E
Andersson Jerry Bjorn, Nygren Hakan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 14:08 BRA Saluga Klouda Filip
1-1 20:33 NZÁ Podstavek Stefanka O. Stefanka O.
1-2 24:07 BRA Klouda Saluga Fodor
2-2 42:55 NZÁ Bednárik Siska
3-2 44:41 NZÁ Faith Hrudík Frolík
4-2 50:21 NZÁ Frolík Weissmann Faith
5-2 59:56 NZÁ EN Dubec Marek Weissmann Baron
49 Kapura lövések száma 31
16 Kiállításpercek 18

Az Érsekújvár–Brassó fotógalériája

 

Az Érsekújvár–Brassó összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum