Az év potyája
Természetesen a Toronto kapta, ki más.
Nem is tudom, mikor volt ennyire erős első hónapunk, de idén januárban már megvolt az év gólja, most pedig a Maple Leafs szállította az év potyáját is. Pedig sokáig minden olyan jól alakult, hiszen hazai pályán az Arizona ellen vezettek 1-0-ra, a harmadik harmadot pedig úgy kezdték, hogy az emberelőnyükből volt még hátra 23 másodperc. Aztán nagyon hamar elromlott minden. Tyler Bozak előre bulizott, a korong végül a vendégek hátvédjénél Ekman-Larssonnál kötött ki, aki a saját térfeléről rátette a korongot, amit a Toronto kapusa, Jonathan Bernier alaposan benézett. Emberhátrányból, öt másodperccel a harmadkezdés után egyenlített tehát a Coyotes, amely végül a meccset is behúzta 3-1-re. A gólszerző, a svédek olimpiai ezüstérmes és világbajnoki ezüst- és bronzérmes hátvédje a meccs után nagyon szimpatikusan nyilatkozott az nhl.com-nak: “Láttam, hogy 23 másodpercünk maradt az emberhátrányból, így amikor hozzám került a korong, megpróbáltam minél mélyebben belőni. A korong éppen a kapus előtt pattant le a jégre, nehéz az ilyet védeni.”
További cikkek
- Sohasem történt még ilyen az NHL-ben
- Macklin Celebrini góllal és gólpasszal debütált
- Pettersson a világból kicsúszott Lafrenière cselétől
- 3 szerződés 114 millió dollárért
- Hosszú sorozat végére tett pontot a Montreal
- Max Jones bottal csapott hatalmasat a vonalbíró kezére
- A New York Rangers nyerte a Stanley Kupát
- Felvonták a bajnoki zászlót Floridában
- Történelmi eseményekkel rajtolt az NHL