Ovecskin a góllövőlista elejére állt

   

Büntetőkkel tudott nyerni a Devils, a ritka sikert az egyre lejjebb csúszó Toronto bánta. A Capitals lenullázta a Penguinst, óriási meccsen nyert a Kings.

New Jerseyben 52 percig érintetlenül maradtak a hálók, a gólcsendet a vendégek részéről James van Riemsdyk törte meg. Adam Larsson kevesebb mint három perccel a befejezés előtt egyenlített, így jöhetett a ráadás, ami nem hozott döntést, majd a büntetők. Az utóbbi években a szétlövésekben nem jeleskedő Devils két kísérletét is gólra váltotta, a Leafs viszont egyet sem, így a hazaiak kapták a plusz pontot. A vereséggel a Toronto 50% alá ment, pedig egy hónappal ezelőtt még 20 győzelme és 13 veresége volt 3 döntetlen mellett.

Sidney Crosby látványosan és gyorsan gyógyult fel abból a sérüléséből, ami miatt kihagyta az All Star-meccset, de ez sem segített a csapatán, a Pittsburgh simán kikapott a fővárosban. A Washington Alekszandr Ovecskin duplájának és Braden Holtby hibátlan teljesítményének köszönheti a győzelmet. Az orosz szélső duplázott, amivel már 29 gólnál jár és átvette a vezetést a góllövőlistán. Holtby 27 lövést fogott és a szezonban ötödik alkalommal ért el shutoutot.

ovecskin

A Chicago hiába vezetett háromszor is a bajnok otthonában, végül pont nélkül kellett távoznia a Staples Centerből. A Kings nyerőemberének Jeff Carter és Jake Muzzin bizonyult. A center csapata első három találatából két góllal és egy gólpasszal vette ki részét, míg a bekk győztes gólt szerzett a befejezés előtt alig több mint három perccel. A Los Angeles csapatában nem volt ott a farmcsapatba száműzött Mike Richards, aki a Kings elmúlt 224 meccs mindegyikén jégre lépett.

NHL, 2015. január 28.:

New Jersey?Toronto 2-1 (videó)
G.: Larsson ill. van Riemsdyk

Washington?Pittsburgh 4-0 (videó)
G.: Ovecskin (2), Fehr, Green ill. ?

Los Angeles?Chicago 4-3 (videó)
G.: Carter (2), Toffoli, Muzzin ill. Kane, Sharp, Shaw

Cimkék:

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 4-7VÉGE
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum