A Miskolc bebiztosíthatja alapszakasz-győzelmét

   

A Dab.Docler viszont idén még nem kapott ki hazai pályán Majoross Gergely tanítványaitól. A MOL Liga első két helyezettje hétfőn este tévés rangadót vív. Igazi presztízscsatát várunk.

Ugyanakkor szombati vereségével a Dab.Docler igen messze került az alapszakasz megnyerésétől. Három meccsel az alapszakasz vége előtt a Miskolc előnye öt pont, vagyis ha nyer, akkor már matematikailag is lehetetlen lesz megelőzni. Nagy valószínűséggel egy vereség esetén sem lesz már második a borsodi alakulat, hiszen az utolsó két fordulóban ugyanazzal a két csapattal mérkőznek a DAB-bal, mindketten utaznak Debrecenbe, míg a Miskolc hazai pályán, a DAB idegenben játszik az UTE-val. A két csapat párharcának múltjára való tekintettel azonban az effajta számolgatás mindkét oldaltól távol áll, hatvan percen keresztül tartó kőkemény küzdelemre lehet számítani. Bár a HSC elleni vereség, melynek során az utolsó 77 másodpercben három gólt benyelve kétgólos előnyről kaptak ki, demoralizáló lehetett a Dab.Docler számára, a két csapat múlt heti, miskolci meccse előtt sem voltak kedvezőek az előjelek az újvárosiak számára, mégis nyerni tudtak Gröschl Tamásék idegenben is.

DABMIS

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A Miskolc a hétvégén előbb a Ferencváros ellen parádézott és nyert 9-2-re, majd a Brassót gyűrte le. Mindkét meccsen akadtak gondjai a csapatnak, a Fradi ellen az ex-miskolci Rafaj Attila egymaga több gólt is üthetett volna az első harmadban, hazai szempontból mindenképpen könnyebbséget jelentett, hogy végül megállt egynél. S hogy így alakult, ezért dicséret illeti Bálizs Bencét is. Ezzel együtt a kilenc lőtt gól önmagáért beszél, a miskolci csapat egyik legnagyobb erénye, hogy soha nem áll le, ha egyszer megérzi a vérszagot, igyekeznek talpig gázolni benne, ezt jelzi az impozáns gólkülönbsége is. Látható, Majoross Gergely nem engedi a lazítást vezetés esetén sem. Mindazonáltal messze nem kizökkenthetetlen gárdáról van szó. Jó példa erre nem csak a DAB 8 nappal ezelőtti győzelme, de a Brassó szombati szereplése is. Beczéék ismét ellenállhatatlanul kezdtek, elhúztak 3-0-ra, azonban a Brassó a harmadik harmad elején 68 másodperc alatt lőtt két gólt, amivel egyszeriben szorossá tette a meccset és nem állt messze az egyenlítéstől sem.

Nagy kérdés, hogy melyik csapat mennyit volt képes tanulni a hétvégi leckéből, illetve mennyire tudja felszívni magát a hétfői rangadóra. Külön motivációt jelenthet a Miskolc számára, hogy idén még nem tudott nyerni Dunaújvárosban, az első alkalommal 4-1-re, másodszor 2-1-re kapott ki. Nyilvánvalóan jót tenne a csapat önbizalmának, ha ezen még azelőtt sikerülne változtatni, hogy igazán élesbe fordulnának a dolgok. A hazaiaknál nagy kérdés, mennyire jöttek rendbe a sérültek. Az egyértelműen vékonyabb kispaddal rendelkező Dab.Docler legutóbbi meccsén Pavuk Attila és Kovács Viktor hiányzott, más-más feladattal, de mindketten fontos láncszemei MacLean mester gépezetének. Szintén fontos tényező lesz, hogy ki áll majd a kapuban, de minden bizonnyal a liga két kiemelkedően legjobb kapusa, Janis Kalnins és Bálizs Bence kezd. A mérkőzés fél hétkor kezdődik, a találkozót a Digi Sport2 élőben közvetíti.

Donald MacLean (vezetőedző, Dab.Docler): Nagyon régóta a jégkorong körül forog az életem, de egyszer sem éltem át olyan rövidzárlatot, mint a Csíkszereda elleni meccs utolsó másfél percében. A sport azonban ilyen, nincs időd megállni, nem tudod magadban túl sokáig értékelni az eseményeket, hiszen a következő kihívás már itt kopogtat az ajtódon. A legfontosabb most, hogy elfelejtsük, ami történt, és visszataláljunk arra a kilencmeccses győzelmi szériára, amin a hétvége előtt voltunk. Nyilván ez nem lesz a legegyszerűbb, hiszen a liga élcsapata érkezik. A szezonban ötször találkoztunk, háromszor mi, kétszer ők győztek, legutóbb is megmutattuk, ha koncentráltan játszunk, kihasználjuk a helyzeteinket és hátul is odafigyelünk, akkor képesek vagyunk föléjük nőni. Továbbra is az az érzésem, hogy hiába van a többi csapatnak jóval több légiósa, ha a mieink a legjobb tudásuk szerint játszanak, s ha ragaszkodnak a taktikához, akkor bárkit megverünk.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Egy-két megingástól eltekintve jó teljesítményt nyújtottunk szombaton a Brassó ellen. Az első játékrészben nem tetszett a védőharmadbeli játékunk, de később ez is feljavult. Az emberelőnyös játékunk nagyon jó volt, ennek köszönhetően húztunk el a Brassótól, és szerencsére ezt a különbséget megtartottuk a végéig. Úgy gondolom, hogy az egész szezonban a Dunaújvárossal más kaliberű mérkőzéseket játszottunk, és ezek mind magas színvonalúak voltak. Hasonlóra számítok most is: mindkét csapatnak nehéz lesz helyzetbe kerülnie a jól záró védelmek miatt. Éppen emiatt nagyon lényeges lesz az emberelőnyös és emberhátrányos játék. A Brassó elleni találkozó tapasztalatai alapján azt mondhatom, hogy ismét a munkás góloknak lehet nagy szerepük, és sokat kell majd azért dolgoznunk, hogy eredményesek lehessünk.

Dab.Docler–Miskolc 4-3

   

Rájátszásmérkőzés-szerű rangadót játszott a MOL Liga első két helyén álló csapat. A túlnyomórészt színvonalas párharc kiegyenlített játékkal is párosult, izgalmas meccs végén, büntetőkkel nyertek a hajrában egyenlítő hazaiak.

A szokásos módon a Miskolc vendégségben is számíthatott lelkes táborára. Ugyanakkor a hazaiak Pavuk Attilára, a vendégek pedig Nagy Krisztiánra nem számíthattak az alapemberek közül. Ha lehetett a DAB-nak előzetes rövid távú célja, akkor az mindenképpen úgy szólt, hogy ne szerezzen hamar vezetést a Miskolc, mert akkor nagyon jól tudja játszani a saját játékát. Ehhez képest Dansereau az első cserében, 46 másodperc elteltével betalált Kalnins kapujába (0-1). A kanadai légiós így már 8 gólosra növelte előnyét a góllövőlista élén, 40. meccsén a 32. gólját szerezte. A Dab.Docler azonban nagyon gyorsan egyenlíteni tudott. Kettős előnybe kerültek, és végül Szappanos Dávid lőtt egy keresztpasszt szépen vissza a hosszú oldalra, Bálizs Bence nem védhette (1-1). A harmad felénél megállapítható volt, hogy a játékvezetők a szabálykönyvet fújják, azaz a hokirajongók által kedveltnél könnyebben adnak kiállítást. Viszont egy szó nem érhette a meccset végig jól vezető zebrákat, jól tartották a szintet, aki fölé került, két percre leült, megfogták, majd kézben tartották a meccset. Az első játékrész szórakoztató, jó hokit hozott, nyílt sisakos küzdelem zajlott a jégen.

Szappanos DABMIS

Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

A második harmadban sajnos csökkent a színvonal. A Miskolc felesleges kiállításokkal büntette magát, a DAB pedig elég gyengén játszott emberelőnyben. Öt az öt ellen sem alakult ki igazán dögös hoki, rengeteg tilos felszabadítás, rossz lövés és egyéb apróság szaggatta a játékot. Kicsit többet birtokolta a korongot a dunaújvárosi csapat, és meglepő módon egy egyszerű svájci figura elég volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést. A szezon során egyre jobban és hatékonyabban játszó Szepessy Máté indult el a kapu mögé a 33. percben, Boyle követte, de a visszatett korong egyedül találta a kapu előtt Somogyi Balázst, mert egy kőkemény légiós bekk az üres térben mozgott a hosszú oldalon, minden bizonnyal Szepessy érkezésére várva. Somogyi türelmesen oldotta meg a helyzetet, elvitte keresztben, és megvárta, míg Bálizs mellett el tudta lőni. A miskolci kapus ismét kiszolgáltatott helyzetben kapott gólt (2-1). Megzavarodott a Miskolc, összekuszálódtak a szálak, a DAB pedig vérszemet kapott, nagyon komoly perceket produkált Bálizs kapuja előtt. A Jegesmedvék kapusa minden tudását mozgósította, ennek köszönhetően ment le 2-1-es eredménnyel a második harmad.

Ritmust tudott váltani a Miskolc a harmadik etapra, Majoross Gergely alaposan felpörgette játékosait a második szünetben. A csapat erejét két sorba koncentrálta, a legjobbak szinte folyamatosan jégen voltak, elsősorban a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hátvéd, Sagert esetében volt ez feltűnő. Hajós Rolanddal és Tóth Adriánnal nem tudták tartani a lépést a DAB-bekkek, és előbbi kiváló súlypontáthelyezése alapozta meg az egyenlítő találatot. Szélvészgyorsan hozta fel a korongot, körbekorizott a kapu mögött, keresztpassza után Sagert bombázott kapura, a kipattanót Tóth tuszkolta rá, ez még nem volt elég Kalnins mattolásához, viszont Dansereau előtt harmadjára már üres volt az út (2-2). Elöl maradt a Miskolc, nagy erőt adott az újabb gól megszerzésébe. Két perccel később Becze mozgékony centerezését Pozsgai keménységgel még hatástalanította, de a korong a kibillenthetetlen oszlophoz, Cohenhez került, akit már nem tudtak felborítani, fordulás után megszerezte a vezetést a vendégek számára (2-3). Komoly erőket vetett be a győzelem érdekében a Miskolc, a DAB után ő is megérdemelten fordított. Csak ezt követően kaptak pihenőt a sárga-fekete vezérek, egyszer-egyszer jöhetett a harmadik sor is. 13 perc kellett a DAB harmadbeli első momentumához, ekkor Bálizsnak komoly szerencséje volt, a lába között elment a korong, de a kapu mellett is. Megélénkült a hajrára a meccs. Az 54. percben Becze-szóló után a felső vas csilingelt, majd kontrából két nagy hazai helyzet következett. Egy perccel később egy szokatlanul nagy vendéghiba után Somogyi jutott lehetőséghez, aki szétlőtte a felső saroknál a vasat. Egy percre rá a miskolci kapus korongot vesztett a kapuja mögött, de a DAB fölé lőtt a szinte üres kapus szituációban. Megnőtt a hibaszám a rohanásban, de ezek javarészt kikényszerített, nyomás alatti vétségek voltak. Ismét csak megszolgált fordulat következett 2,5 perccel a vége előtt, Mestyán belőtt korongjába tanárian ért bele Peterdi, ami így védhetetlenül vágódott a kapuba (3-3). Az utolsó percre is jutott nagy helyzet még mindkét oldalra. Folyamatos, gyors harmad volt ez, olyan, amiből minél többet szeretnénk látni a rájátszásban és ahhoz közeledve. Semleges nézőpontból dicséretes ötöst érdemelt mindkét gárda ezért a húsz percért. Jöhetett a hosszabbítás.

Kétpercnyi oda-vissza rohanás után Martine szabálytalankodott Beczével szemben, aki lábbal a palánknak esett, szerencsére nem sérült meg. Járt a két perc és adták is a bírók. Az első percben kapáslövésekkel próbálkoztak Dudasék, de a blokk és Kalnins mentett. A sorcsere után Dudas a technikás játékát vette elő, kétszer is szépen került helyzetbe, de pontatlanul célzott, megúszta a 4 a 3 elleni helyzetet a DAB. A maradék másodpercek lepörögtek, büntetővel dőlt el a találkozó.

A nyolcból csak egy sikeres kísérletet láttunk, az első hat rávezetésből nem lett gól, így ment tovább az első hibáig a játék, és a negyedik párban el is dőlt a meccs: Somogyi góljával a DAB jutott a már meglévő mellé még egy ponthoz. A hazaiaknál Azari, Somogyi, Galanisz és Somogyi, a vendégeknél Tóth , Dansereau, Metcalfe és Becze kísérletezett.

Nyitott kérdés maradt tehát, hogy ki lesz az alapszakaszgyőztes a MOL Liga 2014/15-ö szezonjában.

Donald MacLean, vezetőedző, Dab.Docler: “Nagyon örülök, hogy a szombati meccs után ilyen teljesítményt tudtunk nyújtani. Néhány megingást leszámítva úgy érzem, végig nagyon fegyelmezetten és koncentráltan játszottunk. Mint eddig mindig, most is nagy tempó jellemezte a Miskolc elleni meccset, élvezetes mérkőzést láthattak a szurkolók, a hoki minden fűszeréből volt egy kicsi. Nagyon örülök, hogy hatból négyszer nyertünk a tabella jelenlegi első helyezettje ellen.”

Majoross Gergely, vezetőedző, Miskolc: “Érdekes, jó hangulatú meccs volt, ahol hol erre, hol arra dőlt el a mérleg nyelve. Nem volt ma este szerencsénk, de ennek a vereségnek így az alapszakasz vége felé már nem volt túl nagy jelentősége.”

Erste Liga, Dunaújvárosi Jégcsarnok, 550 néző. Játékvezetők: Németh, Gangel, Abonyi, Székely.
Kalnins: 94,4% (Sevela)
K
Bálizs: 94,4% (Adorján)
Pozsgai, Hüffner, Galanisz, Azari, Szappanos
1
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Becze
Martine, Mestyán, Eskelinen, Gröschl, Peterdi
2
Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau
Nagy R., Erdélyi, Somogyi, Szepessy M., Papp
3
Vojtkó, Dósa, Popovics, Láda B., Miskolczi
Hruby, Dörök, Magosi, Léránt
4
Szilágyi, Budai, Roczanov, Ritó, Fliszár
MacLean Donald, Lefebvre Marc
E
Majoross Gergely, Eerme Mart
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:46 MIS Dansereau Tóth Sagert
1-1 02:49 DAB PP2 Szappanos Martine Azari
2-1 32:46 DAB Somogyi Szepessy M. Papp
2-2 44:20 MIS Dansereau Hajós Tóth
2-3 47:59 MIS PP Cohen Dansereau Becze
3-3 57:18 DAB Peterdi Mestyán Gröschl
4-3 65:00 DAB GWS Somogyi
55 Kapura lövések száma 54
8 Kiállításpercek 10

A DAB–Miskolc képei

   

A fotógaléria ide kattintva nyílik.

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE 
EL 18:30 FTCSCC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum