

A Miskolc két nap alatt második mumusától szabadulna
A Fradi után a Brassó érkezik Miskolcra, az egyetlen csapat a ligában, amely a szezonban eddig még mindig pontot tudott szerezni a borsodi megyeszékhelyen.
Pénteken a Miskolc alaposan helyben hagyta a szezon eddigi részében rengeteg borsot az orra alá törő Ferencvárost. 13 perc alatt négy gólt rámoltak be volt kapusuk, Budai Krisztián hálójába, a meccs felénél pedig az ellen oldali kapuscsere ellenére is 6-1-re vezettek, majd 9-2-vel zárták a gólparádét. Szombaton máris itt a lehetőség, hogy egy másik nehéz ellenfélnek mutassák meg, számukra sem terem sok babér a Népkertben. Az a Brassó érkezik ugyanis, amely eddigi két miskolci mérkőzésének egyikéről sem távozott pont nélkül, ez pedig rajtuk kívül még senkinek sem sikerült. Mindkét találkozón csak a büntetők döntöttek, egyszer Hajósék, egyszer Salugáék javára. Utóbbi játékos azonban Polccal együtt hiányzott pénteken a Megyeri útról. Ha Miskolcon sem lépnek jégre, jelentősen csökken a Brassó esélye.
Fotó: Bán Olivér
A Miskolc ezúttal már az élről várhatja az alapszakasz utolsó Brassó elleni összecsapását, hiszen a DAB kikapott Érsekújváron, így egypontos hátrányból kétpontos előnyt kovácsoltak Majoross Gergely tanítványai. Ha a hétfőn esedékes dunaújvárosi rangadót is előnyből akarja várni a borsodi csapat, akkor a Brassónak sem hagyhat levegőt. Azonban a Brassónak is kellenek a pontok, hiszen a pénteki forduló után az Érsekújvárral szemben pozíciót veszítettek a tabellán és jelenleg kétpontos lemaradásban a negyedik helyen állnak. Nem lesz könnyű dolguk, hiszen a Miskolc szemmel láthatóan ugyanúgy bombaformában van, mint volt a DAB-tól elszenvedett vereséget megelőző kilencmeccses nyerő szériája során.
Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): A Brassóval szemben azt az agresszív letámadást kell alkalmaznunk, amely eddig elég sikeres fegyverünk volt, ők ugyanis nem szeretnek ilyesfajta állandó nyomás alatt játszani. Nagyon lényeges lesz, hogy időben érjünk a kapujuk elé, figyeljünk a lepattanókra, ugyanis a Brassó ellen leginkább az ilyen munkás gólok jöhetnek össze, mert egyébként jól védekezik. Meg kell becsülnünk a helyzeteinket, és azokat ki kell használnunk, hiszen most már minden egyes pontnak nagy jelentősége lesz a végelszámolásnál.
Miskolc–Brassó 4-2
Kihasználta a Dunaújváros botlását a Miskolc és 5 pontos előnyre tett szert a Bíró László Vándordíjért folytatott csatában.
Jerry Andersson arról beszélt a Brassó utolsó túrája előtt, hogy a csapata a rájátszásra készül már. Van mit dolgozni még, hiszen a csapattársak ma sokszor hagyták cserben Polc kapust. Mind a négy miskolci gólt elképesztő védekezési lazaságok előzték meg, háromszor gyakorlatilag Polc szeme közé lőhettek a miskolci játékosok, negyedszerre pedig csak nézték a kapu előtti támadót a brassóiak. Ugyanakkor a Miskolc sem lehet büszke a kapott góljaira, viszont számukra mentség lehet a győzelem. Ugyanakkor a mindig igényes, fiatal vezetőedző, Majoross Gergely biztosan rengeteg javítani valót talált csapata játékában.
A kiegyenlített meccsen a két, rájátszásra készülő csapat közötti legnagyobb különbség az emberelőnyök kihasználásában volt. A Miskolc a maga 6 előnyös helyzetét 3 lőtt és egy kapott góllal +2-re hozta ki, a Brassó a 3 lehetőségéből egy gólt sem szerzett, igaz nem is kapott. A Miskolc +2-es mérlege viszont a végelszámolásnál pont ekkora különbséget jelentett.
Az első miskolci gólnál Tóth Adrián, a másodiknál Keegan Dansereau korcsolyázhatott be egészen közelre Polc kapuja elé, hogy aztán mindketten kilőjék a kapuvas mellett a kaput. Harmadszorra Dudas adott egy fonák passzt a meccsre ingyenjegyet váltó brassói védekező négyes mellett, Dansereau köszönte, megint magányosan korcsolyázhatott Polc kapuja elé, és ismét jól helyezte a pakkot. A harmadik harmad elején aztán nagymértékben lazult a miskolci fegyelem, előbb Saluga lóghatott meg egy lopott koronggal emberhátrányban, és a szólót nem is hibázta el, majd a kiegészülés után Filip lőtt a kékről egy nem túl izmosat, a gyilkos lassú pedig megtévesztette Bálizst, aki bevédte a nehéznek nem mondható lövést. A végén a Miskolc tette fel a pontot az i-re. Egy hasra eső brassói védőtől Tóth lopott korongot, ő még kapuvasra ütötte a szólót, ám a kapu nem szabadult fel, kisvártatva a két védő tekintete által kísért Hajóshoz került a pakk, aki közelről bekotorta az a hálóba. Ezzel lett 4-2 a vége, a Miskolc ezzel megerősítette első helyét.
Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1025 néző. Játékvezetők: Halassy, Kincses, Soós, Berger. |
Bálizs: 94,3% (Duschek) | K |
Polc: 88,2% (Fülöp) |
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Becze | 1 |
Filip, Obsut, Fodor, Saluga, Klouda |
Gőz, Vojtkó, Hajós, Tóth, Dansereau | 2 |
János, Hietamaki, Molnár, Mihály, Virág |
Sagert, Dósa, Popovics, Láda B., Miskolczi | 3 |
Imecs, Nagy Cs., Antal, Zsók, Petres |
Ritó, Budai, Roczanov, Szilágyi, Fliszár | 4 |
Mátyás, Bálint, Péter Zs., Márton |
Majoross Gergely, Eerme Mart | E |
Andersson Jerry Bjorn, Nygren Hakan |
Gólok | Idő | Csapat | Típus | Gól | Passz | Passz |
1-0 | 13:21 | MIS | PP | Tóth | Sagert | Metcalfe |
2-0 | 25:03 | MIS | PP | Dansereau | Dudas | Cohen |
3-0 | 37:23 | MIS | PP | Dansereau | Dudas | Becze |
3-1 | 41:07 | BRA | SH | Saluga | Klouda | Obsut |
3-2 | 42:08 | BRA | Filip | Molnár | Petres | |
4-2 | 57:49 | MIS | Hajós | Dansereau | Sagert |
34 | Kapura lövések száma | 35 |
6 | Kiállításpercek | 12 |
A Miskolc–Brassó fotógalériája
További cikkek
- Mozer korongszerzése győztes gólt hozott
- Az ellenfél megérdemelt volna legalább egy pontot
- Dunaújvárosi Acélbikák–BJAHC 2-4
- Seregély jó ütemben érkezett a debreceni kapu elé
- Így döntötte el Brady a derbit
- Ezúttal Jászberényben matinézik a DAB és a BJAHC
- A második harmadban eldönthettük volna a meccset
- Meg kell találnunk az utat a gólszerzésre
- FTC-Telekom–UTE 2-1