A Kiss testvérek a pályán kívül nem rivalizálnak

Bár a szezont a Fehérvár és a DAB játékosaiként kezdték, szerdán mégis a Ferencváros?UTE meccsen játszottak egymás ellen. Ráadásul Kiss Ákos és Kiss Dániel mellett a harmadik testvér, Kiss Roland is jégkorongozó.

A testvéreknél sokszor előfordul, hogy követik egymást a választott pályán, nincs ez máshogy a jégkoronggal sem. Magyarországon is számos testvér játszott és játszik, így Vas János és Vas Márton ? Vas Mátyás már játékvezető ?, Hetényi Zoltán és Hetényi Péter, Hári János és Hári Norbert, Tóth Adrián és Tóth Gergő, Vincze Péter és Vincze Gergő, és a sort még hosszan folytathatnánk. Az már ritkább, hogy egy családból három testvér is profi hokis legyen, ahogy a Kiss-családban is történt.

A 26 éves Kiss Ákos a Ferencváros, a 23 éves Kiss Dániel az Újpest, a 15 éves Kiss Roland pedig az ifj Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és az U16-os válogatott játékosa. Velük beszélgettünk arról, milyen az, amikor a rokonokkal is meg kell küzdeni.

Kezdjük a legfrissebb élménnyel. Átfut az agyukban meccs előtt, hogy a testvérük ott lesz az ellenfél csapatában. Van na most adok egyet az öcskösnek, bátyusnak gondolatuk egy ilyen  meccs előtt?

Kiss Dániel: A csapatot mindenképp le akartam győzni, de Ákost ilyenkor nem veszem kivételnek, ellenfelek vagyunk. Szerintem ő is így gondolja.

Kiss Ákos: Nem szoktam eldönteni a meccs előtt, hogy én majd Danit jól leütközöm, vagy lebombázom, de a meccs hevében azért előfordul ilyesmi. De tudom jól, hogy kemény gyerek, úgyis kibírja majd, amit adok neki, különben is, én vagyok a bátyja, le kell nyomnom, nincs mese.

Kiss Dániel. Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

És utána egymás orra alá dörgölik viccből, hogy jól megvertünk titeket?

KÁ: Nem, nem szoktuk. Tudom, hogy mindent megtesz Dani a csapatáért, és én is megteszek mindent. Most nekem jött ki jobban a lépés, és az én csapatomnak. Tudjuk, mi a feladatunk a saját csapatunkban, inkább azzal foglalkozunk, ilyen szinten nem rivalizálunk egymással.

Hogyan került be a jégkorong a családba?

KÁ: Bejött az iskolánkba Kercsó Árpi bácsi, kivitt a jégpályára, és azt mondta, hogy onnantól kezdve ki kell járni. Danit is Árpi bácsi akarta megnézni, Rolinál pedig már egyértelmű volt, hogy ezt választja majd. Roliról azt kell tudni, hogy ő már hamarabb tudott korcsolyázni, mint járni, jobb is a korcsolyatudása, mint nekünk, rendesen megtanulta a technikát.

KD: Én sokáig úsztam is, egyszerre csináltam a két sportot, de édesapám egy idő után azt mondta, most már választanom kellene, és mivel a jégkorong jobban tetszett, az maradt.

Nem kevés munka a szülőknek sem, ha komolyan jégkorongozik egy gyerek a családban, akkor meg főleg, ha három van, nem is csak egy. Hogy bírták az igénybe vételt?

KD: Amikor még csak mi voltunk Ákossal, könnyebb volt, mindig jött a mama, nálunk még annyira nem volt vészes szerintem. Aztán pedig Rolihoz mi is jártunk az oviba sokszor, akkor már tudtunk segíteni.

KÁ: Igen, egy idő után már egymásnak segítettünk, ennyi könnyebbség volt a szülőknek. Bár az, hogy három gyerekre kellett megvenni minden szerelést, az azért nem kevés anyagi terhet rótt rájuk.

Hová mentek, mennek a szülők, ha egy időben több helyen játszanak a gyerekeik?

KÁ: Ez még most is nehéz, sőt most a legnehezebb döntés. Régebben még úgy voltak vele, hogy jó, akkor a kisebbikkel menjünk, de most már sok helyen játszunk. Féltékenység viszont sosem volt ebből közöttünk. Most még ki kell alakulnia a dolognak, mert ketten is Budapesten vagyunk, másik csapatnál, és nagyjából ugyanakkor vannak a meccsek. Nem is tudom, mikor voltak utoljára Fehérváron Rolinál.

Kiss Roland: Valamikor év elején talán, de igazán nem zavar, hogy nem jönnek olyan sűrűn.

KÁ: Meg ők egyébként is megvernek mindenkit, és az nem olyan izgalmas.

Dániel, Ákos, Roland

Mennyire rivalizálnak egymással a pályán és azon kívül?

KD: A pályán kívül egyáltalán nem, a pályán természetesen igen, de csak annyira, mint bármelyik másik ellenféllel.

KÁ: Kiskorunkban sem volt ez annyira jellemző, én csatár voltam, Dani hátvéd, tehát más poszton játszottunk, bár régen elég ponterős volt.

KD: Igen, pontkirály is voltam. Meg tudtam emelni a korongot, a többiek meg még nem. Roli pedig már egy más korszakban kezdett el játszani, mint mi.

KÁ: Most ráadásul egymás ellen játszunk Danival a MOL Ligában, ilyen még nem volt, de nincs közöttünk különösebb rivalizálás. Még ki kell alakulniuk a dolgoknak.

A családi ebédeknél más is szóba kerül, mint a jégkorong?

KÁ: Otthon nem is nagyon téma a hoki.

KD: Azért esik szó róla bőven.

KÁ: Jó, igen, a család többi tagja általában arról kérdez minket, de mi egymás között nem nagyon szoktunk róla beszélni, elég nekünk belőle annyi, amennyit itt a pályán kapunk. Otthon másról szeretnénk inkább beszélgetni.

És kinek a képéből lóg a legtöbb a családi házban?

KD: Roliéból, bár még a kiskori képei is kint vannak.

KÁ: Igazából amikor apu képet csinál rólunk, akkor mindig úgy csinálja, hogy mindhárman rajta legyünk. Soha nem éreztük, hogy egyikünket jobban szeretnének, vagy máshogy bánnának velünk.

Kiss Ákos. Fotó: Mudra László (dabdocler.hu)

Legkisebb testvérként kér tanácsot a bátyóktól, vagy inkább megy a feje után?

KR: Van, hogy kérek tőlük tanácsot, de mindenképpen túl akarom szárnyalni őket.

KD: Csak szerényen.

KÁ: Na, igen, ő a legversengőbb, de nem is baj, ezt mindig a legfiatalabbtól várják el. Egyébként az a jó, hogy amit csinál, azt rendesen csinálja, tehát nem kell őt noszogatni, meg egyébként sem olyan, akit szabad. Ő akarja ezt nagyon, nem volt nála még olyan helyzet, hogy abba akarná hagyni, vagy nagyobb nehézsége lenne, amikor segíteni kell neki.

KR: Én örülök annak, hogy a két tesóm is hokizik. Ha ők nem jégkorongoznának, talán én sem ezt a sportot választottam volna, úgyhogy azért is fontos ez.

Egy-egy nehezebb helyzetben mennyire kérik ki egymás segítségét?

KD: Mostanában főleg, sportolóknál ez fontos. Reméljük, Roli is tőlünk kér majd tanácsot, hiszen mi már azért átmentünk sok dolgon a jégkorongban.

KÁ: Igen, például ha egy szerződést készülünk éppen kötni, azt meg szoktuk beszélni egymással. Roli még nincs abban a korban, de majd ő is meglátja, hogy mennyire nehéz ez.

Úgy látom, jó a viszony egymás között, ez mindig is így volt?

KD: Régen nehéz volt, de most már azért alakulgat. Az összejárásban viszont gyengék vagyunk sajnos.

KÁ: Egyre jobb, így, hogy idősebbek lettünk. Most már Roli is kezd komolyodni. Mondjuk keveset találkozunk, mindhárman máshol vagyunk, távol az otthontól.

Roland volt az első, aki eligazolt Dunaújvárosból, majd Dániel követte Székesfehérvárra. Hogy jött az elhatározás?

KR: Elég sok mindent ígérték nekem anno Dunaújvárosban, hogy lesz csapat, de aztán meguntam a várakozást, és édesapám is amellett volt, hogy próbáljam meg Székesfehérváron.

KÁ: Abszolút támogattuk, kicsit féltünk mondjuk tőle, mert egy kicsit anyámasszonykatonája volt, de már az első időszakban kellemesen csalódtunk benne.

KR: Az elején féltem, de most már nagyon jól érzem magam.

KÁ: De nem voltál egyedül, sok dunaújvárosi volt ott már az elejétől kezdve.

KR: Mindenkit ismertem, és most is teljesen külön vagyunk, majdnem az egész csapat koleszos.

KD: Engem abban a szezonban hívtak, amikor Roli már ott volt, és úgy voltam vele, hogy én is megpróbálom. Anyuék meg örültek, mert legalább ott voltam Rolival. Bár úgy alakult, hogy annyira azért nem találkoztunk sokat. A végén átjött mondjuk hozzánk többször, de mivel más volt a napi beosztásunk, nem tudtunk túl sokat együtt lenni.

Ákos nem akarta követni a családot Fehérvárra?

KÁ: Nem mondom, hogy nem volt ilyen elképzelésem, de lehetőségem igazából sohasem volt. Meg olyan nagyon nagy vágyam sem. Akkor még el sem tudtam képzelni, hogy eljövök Dunaújvárosból, aztán most már látjuk, hogy mégis eljöttem.

Örülnek, hogy a családból többen is benne vannak a jégkorongos világban?

KD: Persze, és így legalább belelátunk egymás életébe, és tudjuk, kinek milyen a helyzete.

KÁ: Megtapasztaljuk a dolgokat, és komolyabb tapasztalatot szerzünk minden téren. És így mindig van kihez fordulni. Egy csomó dologban azért a szülők nem tudnak tanácsot adni, mindent ők sem tudnak, hogyan működik. Mi viszont tudjuk egymást segíteni.

Van valami közös álma a három Kiss testvérnek? Például egy csapatban játszani, akár a válogatottban?

KÁ: Lenne, de a válogatott már nem túl valószínű. Kisebb céljaink vannak.

KD: Jó lenne egyszer majd egy komolyabb csapatban hárman együtt játszani.

KR: Ebben én is benne lennék, csak nem itthon.

KÁ: Külföldön? Á, azok akkor már nagyobb célok. De ő még fiatal, még nagyobb célokat tűz ki. Mi megéltünk már ezt-azt, kisebb dolgokban gondolkodunk.