Az alapszakasz legfontosabb mérkőzése

   

A Ferencváros ősi riválisát, az UTE-t fogadja szerdán. A két csapat egész szezonon keresztül vívta életre-halálra szóló párharcát a rájátszásba kerülésért, ami ugyan most sem fog eldőlni, de a legtöbb kétségkívül az aktuális derbi végkimenetelén múlik. Megkezdjük a párharc felvezetését.

A MOL Liga új lebonyolítási rendszerének következtében, valamint a DAB és a Miskolc kiemelkedő teljesítményének köszönhetően, az alapszakasz hajrájában nem az élmezőnyben történnek a legfontosabb dolgok. Természetesen fontos az is, hogy ki nyeri az alapszakaszt, egyrészt a dicsőség, másrészt a Bíró László Vándordíj, harmadrészt a rájátszásra szóló pályaelőny, negyedrészt a magyar bajnoki cím miatt. Mégis az élcsapatok számára ritkán jelent nagy dicsőséget az alapszakasz megnyerése, a lényeges kérdések számukra csak ezt követően, a rájátszásban kezdődnek el. Az alsóház csapatainak azonban az első és legfontosabb cél a playoffba kerülés, ami utána jön, már-már bónusz, teher nélkül lehet hajtani a további bravúrokat. Az UTE és a Ferencváros számára most éppen ez a tét.

Minden idők legizgalmasabb MOL Ligájában az alapszakasz végére érdekes párok alakultak ki. Ha a hátralévő öt meccs alatt földcsuszamlás erejű változások nem következnek be a tabellán, a Dab.Docler és a Miskolc az első két helyért verseng, az Érsekújvár és a Brassó a 3–4. pozícióért, a Debrecen ötödik helye biztosnak látszik, míg a folytatást jelentő utolsó, azaz 6. helyért éppen a magyar jégkorong legnagyobb hagyományával rendelkező párharcot láthatjuk majd az UTE és Ferencváros között. Mint említettük, ez a duett a szezon legnagyobb részét végigkísérte, egy-egy győzelem vagy vereség után azonnal a másik csapat eredményeit figyelték a szurkolók, nőtt-e vagy csökkent-e a különbség.

FTCUTE 11

Fotó: Mudra László (jegkorongblog.hu)

Az UTE mellett szól, hogy szinte az egész szezonban a Fradi előtt járt egy-két lépéssel. A két csapat az ötödik fordulóban mérkőzött egymással először, addig felváltva vezettek. Ezt követően azonban a lilák előnye végig megmaradt, bár mértéke természetesen változott. A két csapat párharcairól egy-egy mérkőzés kivételével mindig elmondható volt, hogy eredménytől függetlenül közönségszórakoztató játékot hoztak, kiegyenlített erőviszonyokkal, szoros eredményt. Az eddigi öt mérkőzés egyértelmű nyertese az UTE, amely hazai pályán háromból háromszor három pontot érően tudott győzni a Fradival szemben, míg idegenben is aratott egy hárompontos diadalt, egy emlékezetes mérkőzésen, 1000 szurkoló, telt ház előtt, 3-2-re nyerve. A Fradi egyetlen győzelmét november közepén jegyezte, amikor az UTE-ból sérülés miatt Tapio, eltiltás következtében pedig Elomo játékára nem számíthatott Szilassy Zoltán vezetőedző. Két harmadig még ekkor is jól tartotta magát a lila-fehér csapat, hiszen 40 perc játék után csak 3-2-re vezetett Szakács Ferenc együttese, a vége azonban sima lett, 6-3-ra nyert a Ferencváros. A legnagyobb arányú újpesti sikert az október 9-i Megyeri úti rangadó hozta, akkor a zöldektől hiányoztak meghatározó légiósok, Novak és Cerny, a vége így 4-1 lett.

A 2014/15_ös szezonban lejátszott 5 FTC–UTE mérkőzés:

2014.09.28.  UTE–FTC 5-3
2014.10.05.   FTC–UTE 2-3
2014.10.19. UTE–FTC 4-1
2014.11.16. FTC–UTE 6-3
2014.11.28. UTE–FTC 5-4

A két gárda az utóbbi időben hasonló formát mutat. A Ferencvárosnál nem hivatalosan új időszámítást kezdtek a DAB elleni két mérkőzéssel kezdődő héten, amelyen ugyan csak egy pontot sikerült szerezni a liga, mint később kiderült, legjobb formában lévő csapata ellen, de több tényező is arra utal, hogy a vereségek ellenére van miben bízni Pesterzsébeten. Egyrészt a dunaújvárosiak elleni meccsek előtt és után oda-vissza verték a címvédő Érsekújvárt, ami mindenképpen nagy fegyvertény. Másrészt a Dab.Docler elleni mérkőzéseken is szemmel látható volt, hogy megvan a csapatban az a morális plusz, ami a nagy tettek végrehajtásához elengedhetetlen. Mindkétszer hajszálon – ebből egyszer büntetőkön – múlt a győzelem. Ha ezt a szellemiséget sikerül konzerválni a hátralévő öt meccsre, az bármire elég lehet. Külön figyelemre méltó erény, hogy nagyon jól bírják fizikailag a meccseket is, a harmadik harmadokra sem fáradnak el, ha kell, még fokozni is tudják a tempót a zöldek.

FTCUTE 10

Az UTE szintén biztató formában várja a derbit. Már a január eleji, Miskolc elleni meccsen is voltak ennek jelei, amikor öt gólt ütöttek a borsodi csapatnak. Ez a győzelemhez ugyan nem volt elég, de még így is hárommal több találat volt, mint az azt megelőző négy meccsen szerzett gólok száma együttvéve. Ezt a Debrecen elleni két siker követte, amelyeken mindkét alkalommal hátrányból fordították meg az állást. A csúcspont a Brassó idegenbeli legyőzése volt, amikor Csányi három másodperccel a lefújás előtt egyenlített, majd a hosszabbításban a pluszpontot is sikerült elhozni. A HSC otthonában nem sikerült pontot szerezni, de aggodalomra semmi ok, a csapat feltehetően így is túlteljesítette az előzetesen célul kitűzött pontszámot.

Jelenleg öt pont a különbség a két csapat között, ennyivel áll jobban a szerdai vendégcsapat. A mostani találkozást követően mindkettejüknek még öt meccsük lesz hátra az alapszakaszból, a Ferencváros eggyel többször játszik idegenben, értelemszerűen az UTE eggyel többször otthon. Mindkét csapat ellátogat még Miskolcra, a Fradinak hátra van még egy erdélyi túrája, viszont játszik még otthon is a HSC-vel. Az UTE még egyszer fogadja a Dab.Doclert, ezen az FTC már túl van. Az eddigi eredmények fényében – amelyek persze korántsem biztos, hogy irányadónak tekinthető a végjátékban is – a Ferencvárosnak valamivel jobban fekszik a hátralévő sorsolás, bár az erdélyi túra az ő esetükben is sok meglepetést tartogathat. Ráadásul a hátralévő meccseket 11 napba kell besűríteni, az utazás mindenképpen negatívan befolyásolja majd a teljesítményüket. Igaz, ugyanez elmondható az UTE-ról is, ők hétfőn érkeztek haza, nagy kérdés, mennyire sikerült kipihenniük magukat.

Ha tehát rendes játékidőben nyer a Fradi, akkor két pontra csökken a különbség, kézzelfogható közelségbe kerül a hatodik hely megszerzése, míg egy újpesti diadallal gyakorlatilag lemondhatnak álmaikról Szakács Ferenc játékosai. A pontosztozkodás inkább csak növeli a kiszámíthatatlanságot, de természetesen alapvetően az UTE-nak kedvez. Óriási mérkőzés lesz, az biztos.

FTCUTE 12

Az UTE és a Ferencváros alapszakasz-mérkőzései a derbi után

BRA DAB DHK NZÁ HSC MIS Pont/meccs
UTE otthon otthon idegenben otthon idegenben 40/5
FTC idegenben otthon o/i idegenben 35/5

Megjegyzés: A táblázat utolsó oszlopában a csapatok pontszáma látható a szerdai mérkőzésük előtt, illetve a még hátralévő meccseik száma a derbi után.

Ferencváros–UTE 4-2

   

Izgalmas, érdekes, férfias és sportszerű mérkőzésen szép számú közönség előtt győzte le a Ferencváros az újpestieket, ezzel két pontra csökkentve hátrányát a hatodik helyen álló lilákkal szemben. Az FTC mellett a meccs másik legnagyobb nyertese a budapesti jégkorong volt.

Nagy érdeklődés övezte a meccset, a lelátó hazai oldala teljesen megtelt. A helyszínen nézte meg a játékot Rob Pallin, a Fehérvár EBEL-csapatának edzője is. Újoncot avatott a Ferencváros a derbin, a szlovák Peter Lichanec csatlakozott a csapathoz. A 22 éves csatár mögött máris változatos pályafutás áll, megfordult a cseh és szlovák ifi- és junior bajnokságokban, a Slovanban néhány Extraliga-meccsre is nevezték, majd két évet Kazahsztánban töltött a VHL-es Szariarka Karagandában és a kazah bajnokságban játszó Berkut Karagandában. Ebben az idényben Pöstyénben az ottani extraligás csapatban játszott, összesen 16 meccsen jutott szóhoz.

Jó iramú, változatos első 20 percet láthatott a közönség, a Ferencváros kezdett jobban, az első cserében kétszer is eljutott a zöld-fehér csapat Sila kapuja elé. Aztán fordult a kocka, egy saját harmadból előrepasszolt korongot Gágyor ért el, tőle Dömötörhöz került a pakk, aki átcsúsztatta azt a bal oldalon teljesen egyedül érkező Virág Csaba elé. A lilák 26-osa előtt szabad volt az út Marton kapujáig, ő pedig a bedobópont közeléből pontosan lőtte ki a hosszú sarkot (0-1). Nem sokkal később az első vendég emberelőny is megérkezett, de ezt különösebb veszélyhelyzet nélkül megúszta a Fradi. Továbbra is a lilák maradtak támadásban, így tulajdonképpen váratlanul érkezett az egyenlítés. Szétszakadt az UTE, hárman támadtak, a két védő lemaradt, így egy korongszerzést követően Kiss Gábor és Kiss Ákos szabadon tudott lefordulni. A két vendég védő bizonytalan volt, hogy mire figyeljen, így Kiss Ákos biztosan lőhetett a hálóba (1-1). Folytatódott a kissé fejetlen rohanás, a következő percben előbb Elomo hagyott ki egy szólót, miután már megcsinálta a nehezét, az ellentámadásnál 2 az 1 ellen mehetett a Fradi, Kiss Ákos lövését védte bravúrral Sila. Aktívabb lett a Ferencváros, átvette az irányítást, de csak helyzetekig jutott. Közben a lilák is többször veszélyeztettek. A szünetig hátralevő időben a legnagyobb helyzet Kiss Gábor előtt adódott, nagy helyzetben lépett ki, de Sila jól védett.

Ha megérdemeltnek nevezhettük a döntetlent az első 20 perc után, akkor legalább ennyire megérdemelt volt az, hogy a második harmadban megszerezte a vezetést a Ferencváros. Az első pillanatoktól kezdve aktívabbak voltak Szakács Ferenc tanítványai, úgy tűnt, mintha az első harmad rohanása sok erőt vett volna ki a vendégcsapatból. A hazaiak támadásépítése sokkal magabiztosabb volt, tudatosabb játékot mutatta ellenfelüknél. A liláknál többször is szükség volt Sila bravúrjaira. Előbb Papp Csaba szólójánál, majd Dubek lövésénél. A hazaiak három alkalommal is gyakorlatilag mattolták az újpestieket, egyszer a vasról jött ki a korong, egyszer a fekvő Sila mamutjában akadt el, egyszer pedig Sila ugyan védett, de a korong a kapu felé csorgott le róla, mázlijára ismét a vas segített rajta. A 38. percben aztán jött a jól megszolgált hazai vezető gól. A Fradi gyakorlatilag betolta a kapujába az újpesti védelmet, aztán egy sarokból visszatett passzt Galló bombázott be egészen közelről a hálóba (2-1). A harmad záró eseménye Tapio Cerny elleni szabálytalansága volt, amely 2+2 percet ért. Az első két perc egy komolyabb lehetőséget leszámítva viszonylag zavarmentesen pörgött le lila szempontból, de a szünet után még 1 perc 49 másodperc hátrány várt a vendégekre.

Érdekes módon az előny dacára sem folytatódott a hazai lendület a harmadik harmadban, a Ferencváros energiatakarékosabb üzemmódra váltott, szemmel láthatóan kivárásra játszott. A lehetőség hamar el is érkezett, az UTE elcserélte magát, kiállítás után jött tehát az újabb. Álmos volt az előnyjáték, de lehet, hogy ez csak csel volt, nem sok hiányzott, hogy kivédekezze az UTE, amikor a Ferencvárosiak teljesen kibillentették az újpesti védőnégyszöget és Sila kapust is. Jobbról Galló passzolta a korongot a középen hátul helyezkedő Cernynek, aki balra Kiss Ákoshoz tette. Ő egyből vissza a túloldalra Gallónak, aki előtt gyakorlatilag ajtó-ablak lehetőség adódott, és ő nem is hibázott, a bedobókör tetejétől bombázott a majdnem teljesen üresen maradt kapuba (3-1).  Az UTE sokat használta első két sorát, futott az eredmény után, de nem lehetett érezni az átütőerőt bennük. Egy újabb ferencvárosi előnyben lehetett először érezni, hogy kezdenek ébredezni a lilák, majd Mihalík amúgy teljesen felesleges kiállítása hozta a bizonyosságot. Szinte végigtámadta az újpesti négyes a két percet, ám eredménytelenül. Majd az 58. percben Kiss Gábort állították ki, Szilassy Zoltán időt kért, lehozta Silát. A buli után Mihalík elvesztette az ütőjét, a pillanatnyi zavarban Dubek fülelt le egy passzt és az üres kapuba lőtt (4-1). Eldőlni látszott a meccs, ám kisvártatva Rafaj is a kiállítás sorsára jutott, a kettős előnyt pedig az ismét Sila nélkül játszó lilák kihasználták, Mihalík lőtt lehetetlen szögből a hálóba (4-2). Az utolsó percben újabb gól már nem esett, csak nagy küzdelem volt a jégen. A Ferencváros teljesen megérdemelt győzelmet aratott, és két pontra megközelítette a lilákat, nyílttá téve kettejük rájátszásért folytatott harcát. A szép számú közönség ezen az estén az Erzsébeten szokásosnál sokkal többet szurkolt, végre ismét remek hangulatú, jó meccset láthattunk a két budapesti csapat előadásában.

Megértették, hogy oda kell tenni magukat

   

Edzői értékelések az örökrangadó után

Szakács Ferenc (vezetőedző, Ferencváros): “Egy nagyon kemény mérkzőést játszottunk, egy jó ellenfél ellen. A fiúk megértették, hogy oda kell tenni magukat, és ezt meg is tették, taktikailag is jók voltunk. Gratulálok a fiúknak, megmaradt a reális esélyünk így a rájátszásra. Papíron talán kicsit könnyebb sorsolásunk van az alapszakasz végére, de mi pont ezeken a meccseken buktunk eddig sokszor, emiatt is kell kínlódnunk most, viszonylag könnyű pontokból sokat veszítettünk. Mennünk kell tovább úgy, ahogy az utóbbi meccseken.”

Szilassy Zoltán (vezetőedző, UTE): “Sajnos ma elég enerváltak voltunk, nem volt bennünk megfelelő energiaszint és tűz, hogy ezt a meccset behúzzuk. Az ellenfél pedig élt ezzel a lehetőséggel, gratulálok nekik, úgy gondolom megérdemelték ezt a győzelmet. Mi nem tettünk bele annyit ebbe a meccsbe, ami egy ilyen hőfokú mérkőzéshez kell, a Ferencváros pedig meg tudta oldani ezt, be is húzták a három pontot. Éles lett a verseny így a rájátszásért, ennek nyilván nem örülünk, ma tehettünk volna azért, hogy nyugodtabban mehessünk tovább, de ezt nem tudtuk megtenni. Gyakorlatilag már nem szabad hibázni. Semmi gond, előre kell nézni, mint mindig, levonjuk a konzekvenciákat holnap, és pénteken nyerni kell a Brassó ellen.”

MOL Liga, Pesterzsébet Jégcsarnok , 610 néző. Játékvezetők: Halassy, Nagy, Bedő, Soós.
Marton: 94,1% (Budai)
K
Sila: 85,0% (Pleszkán)
Moravec, Guren, Dubek, Novák, Rafaj
1
Hegyi Á. Z., Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
Hegyi Á., Cerny, Galló, Kiss G., Kiss Á.
2
Zalavári, Kiss D., Tóth, Turbucz, Csányi
Lencsés, Lévai, Pál, Papp, Lichanec
3
Garbacz, Sommer, Dömötör, Virág Cs., Gágyor
Géczi, Revák, Hardi, Németh, Farkas
4
Lindgren, Reiter, Pichler
Szakács Ferenc, Orbán György
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 01:57 UTE Virág Cs. Dömötör Gágyor
1-1 07:50 FTC Kiss Á. Hegyi Á. Kiss G.
2-1 37:10 FTC Galló Rafaj Novák
3-1 44:51 FTC PP Galló Kiss Á. Cerny
4-1 58:05 FTC SH Dubek
4-2 59:11 UTE PP2 Mihálik Csányi Tapio
21 Kapura lövések száma 17
10 Kiállításpercek 12

Az FTC–UTE képei

   

Az FTC–UTE gólösszefoglalója

   

Cimkék: , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
január 15., vasárnap
EBYSL 12:10 MACRBS 3-4 HVÉGE
EBYSL 14:30 MZAAVS 2-3 HVÉGE
EBYSL 16:20 VSVDMJ 3-2VÉGE
EBYSL 16:40 VASSLL 1-2VÉGE
EBEL 17:00 AVSG99 1-5VÉGE
EBYSL 17:00 HKBZNO 1-5VÉGE
MOL 17:00 GALMAC 1-7VÉGE
MOL 18:30 DHKTIT 4-3VÉGE
január 16., hétfő
U18 17:15 MISPEF 10-2VÉGE
MOL 17:30 BRAMAC 0-3VÉGE
MOL 18:00 UTEDAB 4-1VÉGE
    • M4 SPORT
január 17., kedd
MOL 17:00 GALSCC INFO
MOL 18:30 MISFTC INFO
január 18., szerda
NHL 00:55 BOSNYI 
    • SPÍLER TV
NHL 04:05 ANATBL 
    • SPÍLER TV
KHL 15:00 MMGAVG 
    • SPORT 2
U20 16:50 KMHMIS 
U20 19:30 MACZEG 
január 19., csütörtök
EBYSL   AVSVIC 
NHL 01:35 MTLPIT 
    • SPÍLER TV
NHL 04:30 LAKSJS 
    • SPÍLER TV
U18 15:30 DHKPEF 
U18 16:00 AVSUTE 
U18 16:00 ETOMIS 
EBYSL 17:40 VASMZA 
MOL 18:00 DABBRA 
U18 18:10 VASMAC 
január 20., péntek
EBJL   HKBMAC 
NHL 01:05 CBJOTT 
    • SPÍLER TV
U20 14:30 DHKAVS 
MOL 18:00 UTEBRA 
MOL 18:30 TITSCC 
MOL 19:00 FTCGAL 
január 21., szombat
NHL 01:05 BOSCHI 
    • SPÍLER TV
EBJL 12:40 HKBVIC 
EBYSL 14:30 RBSHKB 
EBJL 15:00 UTEEHL 
EBJL 16:10 MACOHC 
EBYSL 17:00 DMJOLL 
EBYSL 18:00 EHLMAC 
MOL 18:00 MACGAL 
EBJL 18:30 MRBDMJ 
MOL 18:30 MISSCC 
EBJL 18:55 VSVAVS 
NHL 21:05 WINSTL 
    • SPÍLER TV
január 22., vasárnap
EBJL   ZASVAS 
EBYSL   SLLAVS 
NHL 04:00 CGYEDM 
    • SPÍLER TV
EBYSL 12:00 RBSMAC 
EBJL 15:30 RBSETO 
EBYSL 15:40 VASTRK 
EBYSL 15:40 ZNOHKB 
MOL 18:00 BEOTIT 
MOL 18:00 FTCBRA 
MOL 18:30 MACUTE 
NHL 21:05 PITBOS 
    • SPÍLER TV
január 23., hétfő
MOL 18:00 BEODAB 
MOL 18:00 DHKSCC 
    • M4 SPORT
MOL 18:30 MISGAL 
január 24., kedd
U20 18:40 AVSKMH 
   H I R D E T É S
   H I R D E T É S
Partnerünk