A szezon utolsó erdélyi rangadója következik

   

Keddre egyetlen mérkőzést írtak ki a MOL Ligában, ezen a HSC fogadja a Brassót. A találkozó legnagyobb tétje a presztízs: a HSC idén még pontot sem tudott szerezni a ligában keddi ellenfelétől. Ha ez a sorozat folytatódik, akkor a Brassó, aki idén még nem járt a dobogón, öt meccsel az alapszakasz vége előtt feljöhet a harmadik helyre.

A HSC ugyan már elköszönt a rájátszás matematikai esélyétől is, hiba lenne azonban lebecsülni őket, bárkire veszélyesek lehetnek hazai pályán. Jól mutatja ezt, hogy idei hét győzelmükből hatot a Vákárban szereztek Papp Szabolcsék. Igaz, hárompontos győzelmet eddig csak a Fradi, az UTE és a Debrecen ellen sikerült aratniuk, de a DAB-ot hosszabbításban, a Miskolcot büntetőkkel múlták már felül. Kiszámíthatatlanságukban is bárkire veszélyesek lehetnek tehát. A Brassó annál is kevésbé számíthat könnyű mérkőzésre, hogy legnagyobb riválisa saját otthonában eddig még csak pontot sem tudott szerezni ellene, sőt, a szezon eddigi öt találkozójának egyikén sem távozott ponttal Christer Dreberg együttese. Az utolsó lehetőséget minden bizonnyal meg fogják ragadni a kékek, hogy ezen változtassanak, örömet szerezve szurkolóiknak.

A Brassó kisebb hullámvölgyben van, a hétvégén két hazai mérkőzése egyikén sem tudott nyerni, annak ellenére sem, hogy mindkétszer két góllal is vezetett már. Ezzel négy meccsre nyújtották meg nyeretlenségi szériájukat. Külön szerencséjük, hogy az Érsekújvár sincs sokkal jobb passzban, ők is éppen négy meccse képtelenek nyerni, így egy keddi győzelem esetén a két csapat akár helyet is cserélhet a tabellán. Ehhez azonban mindenképpen rendes játékidőben kellene nyernie Mihály Árpádéknak, ugyanis két pont a különbség a felvidékiek javára, az egymás elleni eredmény pedig pontegyenlőség esetén a Zámky felé billentené a mérleget. A rendes játékidős győzelem tehát azt jelentené a csapat számára, hogy öt meccsel az alapszakasz vége előtt az idényben először felléphetne a dobogóra. Ráadásul már csak kétszer játszik hazai pályán a Brassó, és mivel a ligában egyedülálló módon erősebb az idegenbeli teljesítménye a hazainál, ezért akár meg is tarthatja azt. A keddi mérkőzés fontos lesz tehát, azonban borítékolhatóan nem az egyszerűbbek közül való.

HSC Csíkszereda–Brassó 1-4

   

A szezon utolsó erdélyi rangadóját a brassóiak nyerték egy sportszerű, barátságos hangulatú találkozón.

A mérkőzés 42. másodpercében megszerezte a vezetést a Brassó, Saluga, Klouda és Fodor kijátszották a csíkszeredai védelmet, utóbbinak már csak a kiszolgáltatott Ruczuj kapujába kellett betalálnia (0-1). A korai gól után változatos játék zajlott, mindkét csapat előtt adódott lehetőség. A meccsen érződött, mindkét csapat felszabadultan, eredménykényszer nélkül játszik, ami jót tett a támadójátéknak és a sportszerűségnek. A 14. percben viszont teljesen váratlanul összeverekedett Salonen és Zsók. A harmad közepétől egyértelműen a HSC akarata érvényesült, nyomtak a hazaiak, emberelőnyben is játszhattak, de eredménytelenül.

A 22. percben elcserélte magát a Brassó, a csíkszeredaiak pedig ha nehezen is, de felálltak, végül pedig Spady góljával egyenlítettek (1-1). A folytatásban is nyílt küzdelem folyt, amiből a vendégek jöttek ki jobban. A 31. percben Obsut lövése jutott be a kapuba Ruczuj válla fölött (1-2). A harmad második felében a brassóiak támadtak többet. A 36. percben nagyon peches gólt kapott a HSC. Ruczuj hiába védte Mihály Árpád lövését, az alatta lévő korongot egy védő alá akarta piszkálni, ehelyett azt a kapuba tuszkolta (1-3).

A harmadik játékrész elején is emberelőnybe került a HSC, Saluga bottal akasztotta Salonent. A csíkszeredaiak becsülettel küzdöttek, hiába, az 53. percben Obsut belőtte a Brassó negyedik gólját (1-4). A találat után nem sokkal HSC-emberelőny következett, majd 45 másodpercen keresztül 5 a 3 ellen játszhattak a hazaiak, de gólt nem szereztek. A Brassó 4-1-re nyert, így feljött a 3. helyre, a HSC matematikailag is elbúcsúzott a rájátszás lehetőségétől.

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): “A mai meccsen az egyik sorunknak nem igazán ment. Az első harmadban egy rossz korongátvétel miatt kaptunk egy gólt. A másodiknál Papp botja eltört, míg a harmadikat mi hoztuk össze. Ha levonjuk a gólokat, akkor azt mondhatjuk, hogy méltó ellenfele voltunk a Brassónak. Jól játszottunk, a fiúk nagyon küzdöttek, jól mentek a passzok. Sajnos a számtalan lehetőség közül csak egyet tudtunk kihasználni.”

Jerry Andersson (vezetőedző, ASC Corona Brassó): “A két hosszabbítás után elveszített hazai mérkőzés után nagyon fontos volt, hogy behúzzuk a győzelmet. A fiúk megdolgoztak ezért a sikerért, bár a hazai csapat is nagyon küzdött annak ellenére, hogy nem volt tétje számukra.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 800 néző. Játékvezetők: Lascar, Gergely, Butucel, Mathe.
Ruczuj: 86,7% (Kozuch)
K
Polc: 97,0% (Fülöp)
Spady, Nagy I., Sátek, Molnár Zsombor, Farkas
1
Filip, Obsut, Fodor, Saluga, Klouda
Papp, Bíró O., Salonen, Bíró G., Bíró M.
2
Imecs, Nagy Cs., Molnár Zsolt, Antal, Petres
Salló, Gecse, Heffernan, Mihály E., Tranca
3
János, Hietamaki, Mihály Á., Zsók, Virág
Rokaly, Molnár Z., Geréb
4
Márton, Mátyás, Bálint, Péter Zs.
Dreberg Christer, Gál Sándor
E
Andersson Jerry Bjorn, Nygren Hakan
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 00:42 BRA Fodor Klouda Saluga
1-1 23:10 SCC PP Spady Molnár Zsombor Nagy I.
1-2 30:29 BRA Obsut Virág Mihály Á.
1-3 35:08 BRA Mihály Á.
1-4 52:30 BRA Obsut Fodor Saluga
33 Kapura lövések száma 30
14 Kiállításpercek 14

A HSC–Brassó galériája

   

A HSC–Brassó góljai

 

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
október 24., vasárnap
EL 14:15 MISTIT 1-5VÉGE
KK 15:00 OLRFTC 1-3VÉGE
EL 17:30 DABMAC 3-9VÉGE
ICEHL 17:30 AVSKAC 2-3 HVÉGE
    • DIGI SPORT 2
EL 18:30 DEBETO 2-5VÉGE
KK 18:30 KIJTAR 9-4VÉGE
október 26., kedd
ICEHL 19:15 VSVAVS 2-3 HVÉGE
október 28., csütörtök
EL 18:00 MISGYE 
EL 19:00 ETOSCC 
október 29., péntek
EL 18:00 DABUTE 
EL 18:40 TITSCC 
ICEHL 19:45 HCBAVS 
október 30., szombat
EL 17:00 MISDEB 
EL 18:00 MACGYE 
ICEHL 19:15 DECAVS 
október 31., vasárnap
EL 14:05 FTCTIT 
EL 17:00 DABSCC 
november 1., hétfő
EL 17:00 MACSCC 
EL 18:00 DEBGYE 
Partnerünk
Archívum