Miskolcon 8 vagy 9 meccses győzelmi széria szakad meg

   

A MOL Liga-alapszakasz első helye a tét. A Miskolc a Dab.Doclerrel csatázik, vagyis az első fogadja a másodikat. Vitathatatlanul a két legjobb formában lévő csapat találkozik a rangadón.

A MOL Liga vasárnapi teljes fordulójának rangadója a Miskolc–Dab.Docler mérkőzés lesz. A két csapat egymás elleni küzdelmeit sajátos dinamika jellemzi. A szezon elején, a két októberi dunaújvárosi találkozó a DAB-é volt. A miskolci visszavágókon azonban, november és december végén, sokkal egyértelműbb borsodi győzelem született. Ez utóbbi, december 26-i meccs volt az Acélbikák utolsó veresége, azóta sorozatban nyolc győzelmet szereztek Donald MacLean tanítványai. A Jegesmedvék veretlenségi sorozata még ennél is hosszabb és már kilenc győzelmet számlál. Két dolog tehát bizonyos: a liga két legjobb formában lévő csapata mérkőzik meg egymással és az egyik sorozat vasárnap este megszakad.

A szezon egyik legnagyobb kérdése, hogy mire lehet képes a főként a magyar játékosokból álló magra építő Dunaújváros a szezon két legerősebb sorát felvonultatni képes vendéglátók ellen. Sokak szerint éppen a meghatározó légiósok hiánya a DAB-nál okozza a legnagyobb különbséget a két csapat között, a Miskolcban még a harmadik sor csatárai is 10 pont fölött teljesítenek. A másik oldalon főként amiatt aggódnak, hogy ha a csapat ilyen ellenállhatatlan formában van januárban, mint amilyenben Majoross Gergely tanítványai, sikerül-e megőrizni ezt a játékot a playoffra is. A két csapat karaktere alapvetően különbözik, míg a Miskolc egyre-másra aratja nagy gólarányú győzelmeit, a Dab.Docler inkább brusztolós, szoros meccseket játszik, vesztett helyzetből is többször állt már talpra. Jól mutatja ezt a gólkülönbségben tapasztalható differencia is. Míg a ponttáblázaton mindössze két pont választja el egymástól a két vasárnapi ellenfelet, addig Metcalfe-ék harminccal több gólt ütöttek és majdnem hússzal kevesebbet kaptak, mint a Gröschl Tamás vezette alakulat.

A liga két éllovasának csúcsmeccsét hatalmas érdeklődés kíséri, nem véletlenül. Az alapszakaszból még hét mérkőzés van hátra, a különbség két pont, a harmadik Érsekújvár és Brassó lemaradása tíz pont. Ha tehát nagy csoda nem történik, a két csapat egymás elleni két mérkőzése dönti el, melyikük végez az élen. Jelen pillanatban ugyan a Miskolc tűnik meggyőzőbbnek, ráadásul otthon játszik, ahol mindössze kétszer tudtak nyerni ellenfelei és csak egyszer rendes játékidőben, de mint említettük, más-más stílust képviselő csapatokról van szó. A vendégek szempontjából kulcsfontosságú lehet, hogy mennyire lesz képes stabilizálni a kelleténél talán sűrűbben bizonytalankodó védelmét, míg Miskolcon a támadások pontos befejezésén múlhat majd sok minden. Az első harmad után okosabbak leszünk, ha a DAB útját tudja állni a várhatóan intenzív hazai rohamoknak az elején, lehet esélye, ha nem, úgy könnyen beleszaladhat egy újabb méretes zakóba.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): A Dunaújváros elleni mérkőzéseket extra érzelmi töltet jellemzi. A két csapat elmúlt évekbeli rivalizálása sok eseménnyel járt, amire a játékosok és a szurkolók is egyaránt emlékeznek. Nekünk azonban a saját játékunkkal kell törődnünk. Nagyon lényeges lesz, hogy pontosak legyünk, a játékosok betartsák az előre meghatározott taktikát, és mindenki elvégezze a saját feladatát. A DAB kitűnően védekezik, rájuk kell erőltetnünk a mi fizikai hokinkat, és akkor ki tudjuk alakítani azokat a helyzeteket, amelyekből eredményesek lehetünk.

Miskolc–Dab.Docler 1-3

   

A Miskolc a fantasztikus sorozatát lezáró meccsen állva halt meg, úgy, ahogy nem fájó, végig küzdve, jól játszva. A DAB megérdemelte a győzelmet, szinte végig kiválóan koncentrált.

8, illetve 9 győzelem után ki nyer, ezáltal ki áll majd a MOL Liga élén a meccs után, ez volt a tétje e mérkőzésnek.

Jó iramú, izgalmas első harmadot produkált a MOL Liga két élcsapata. A tempó magas volt és az első 15 percben kevés hiba csúszott a játékba. A Miskolc két nagy helyzettel nyitott, de Kalnins jelezte, készen áll a csatára. A másik oldalon előbb Somogyi, majd Szepessy vehette volna be Bálizs kapuját, de a magyar válogatott kapus sem akart lemaradni a lett mögött. A Miskolc a tőle idén megszokott egész pályás agresszív letámadást nyomta, a Dab.Docler felkészült erre, jól hozta ki a korongot. Ezzel együtt is a hazaiak játszottak veszélyesebben, a vendégek viszont jól kontráztak. A viszonylag jól megjátszott 2-2 emberelőny ellenére sem esett gól 20 percig, de mindkét kapu előtt intenzív élet folyt. Ha játékban nem is mindig, de az események alakulásában a DAB akarata érvényesült,az első harmadban nem került hátrányba, ez fontos kezdő lépés volt számukra.

11 másodperc kellett a vendéggólhoz a szünet után. Gröschl maradt középen egyedül, ügyesen lőtte el a balról érkező passzt Bálizs mellett (0-1). Nagyon hamar egyenlíthetett volna a Jegesmedvék, de Kalnins nyerte a csatát egy hazai szóló végén. A Miskolc játéka keményedett, Majoross Gergely csapata megpróbálta fokozni a tempót, de a Dab.Docler nagyon határozott volt ezen az estén, nem zavarta meg mindez a vendégeket. Sőt a mérkőzés 6. emberelőnyéből már gól született, Szappanos kapott nagy keresztátadást Galanisztól, és pontosan lőtte el a korongot Bálizs felett (0-2). Nagyon egybegyúrta magát a DAB erre a meccsre, minden összeállt, a fantasztikus kapusteljesítményt határozott, jó védekezés segítette. Metcalfe és Cohen tört kapura, de Kalnins ezúttal is fogta a tuti helyzetet, nem hagyott lehetőséget a hazaiak felzárkózására a lett kapus. Ahogy egy ilyen meccsen lenni szokott, a másik oldalon egy kiválóan eltalált lövéssel gyakorlatilag eldöntötte az ellenfél a pontok sorsát, Hruby Gellért bombázott a kapu bal oldalába, ezzel a 39. percben már 0-3 állt a táblán. Még mindig maradt szépítési lehetőség, de Dansereau forintos passzát Hajós a szabadon tátongó jobb oldali kapufél helyett a palánkra lőtte. Hosszú idő után újra folyamatosan magas koncentrációval játszott a dunaújvárosi együttes, így a 3-0-s vezetéshez szükséges szerencséjét kiérdemelte.

misdab

Fotó: Bán Olivér

A harmadik harmadra a Miskolc elszántan, a DAB biztonsági játékkal érkezett. Időnként hosszú időre fel tudott állni a hazai csapat Kalnins kapuja előtt, de az egész meccses törekvés csak a 47. percben hozta meg eredményét. Ekkor emberelőnyben megszületett a hazai találat, Dudas lövésébe Becze ért bele (1-3). Sorozatban érkeztek a Jegesmedvék-akciók, a vendégek fáradtabbnak tűntek, de igyekeztek nem teljesen feladni a támadások lehetőségét. Ahogy fogyott az idő, ez egyre kevésbé sikerült. Levegőben lógott a második hazai találat, Popovics kapuvasig jutott. Még 2-3 perccel a vége előtt is veszélyes lett volna a DAB győzelmére a 2. Miskolc-gól, de ez nem jött össze. Ezen a mérkőzésen a vendégeknek állt a zászló, jól pattant számukra a korong, és az utolsó 15 perc hazai fölénye ellenére is megérdemelten vitték el mindhárom pontot.

Az eredmény azt jelenti, hogy a Miskolc 9 meccses győzelmi szériája megszakadt, a Dab.Docler viszont épp ennyiszer, tehát 9-szer nyert zsinórban. A tabellán is helyet cserélt a két csapat, hetek után ismét a DAB áll az első helyen.

Mindkét csapatot dicséret illeti a látottakért, színvonalas, szórakoztató, férfias és korrekt meccset játszottak, sok ilyenre lenne szüksége a ligának.

Ez volt a szezon legjobb, legszínvonalasabb mérkőzése

   

A Miskolc–DAB két edzője alapvetően elégedett a látottakkal.

Majoross Gergely (vezetőedző, Miskolc): Ez volt az idei MOL Liga szezon legjobb, legszínvonalasabb mérkőzése, ahol két jól szervezett csapat feszült egymásnak. A második harmadban néhány fegyelmezetlenségünket góllal büntette a DAB. Ezt követően azonban hatalmas energiákat mozgattunk meg, de fejben már nem sikerült váltanunk, ezért hagytunk ki rengeteg helyzetet. Büszke vagyok a csapat teljesítményére a mérkőzés második felében, a hibákból pedig tanulnunk kell.

Donald Maclean (vezetőedző, Dab.Docler): Az első két harmadban jól játszottunk, előnyt is szereztünk. A harmadikban beszorultunk, itt szükség volt Kalnins remek teljesítményére, és időnként szerencsénk is volt. Jó érzés hosszú hetek után ismét az első helyen állni.

Erste Liga, Miskolci Jégcsarnok, 1280 néző. Játékvezetők: Gangel, Haszonits, Kis-király, Pálkövi.
Bálizs: 90,6% (Duschek)
K
Kalnins: 97,4% (Sevela)
Boyle, Dudas, Metcalfe, Cohen, Becze
1
Pozsgai, Hüffner, Galanisz, Azari, Szappanos
Gőz, Sagert, Hajós, Tóth, Dansereau
2
Martine, Mestyán, Eskelinen, Gröschl, Peterdi
Vojtkó, Dósa, Popovics, Láda B., Miskolczi
3
Hruby, Nagy R., Somogyi, Szepessy M., Papp
Szilágyi, Láda P., Roczanov, Ritó, Fliszár
4
Erdélyi, Pavuk, Magosi, Léránt
Majoross Gergely, Eerme Mart
E
MacLean Donald
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 20:11 DAB Gröschl Peterdi Eskelinen
0-2 27:14 DAB PP Szappanos Galanisz Azari
0-3 38:39 DAB Hruby Azari Szappanos
1-3 46:32 MIS PP Becze Dudas Boyle
39 Kapura lövések száma 32
10 Kiállításpercek 12

A Miskolc–DAB képes összefoglalója

   

A Miskolc–DAB videó-összefoglalója

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
március 22., péntek
EL 17:30 BRAGYE 5-3VÉGE
EL 18:30 FTCSCC 2-4VÉGE
március 23., szombat
EL 14:05 FTCSCC 6-1VÉGE
    • M4 SPORT+
EL 17:30 BRAGYE 1-2VÉGE
március 24., vasárnap
AL 16:00 ASPLHL 5-2VÉGE
AL 18:30 ETOSZG 8-4VÉGE
március 26., kedd
EL 17:30 GYEBRA 0-2VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 4-0VÉGE
március 27., szerda
EL 17:30 GYEBRA 4-1VÉGE
EL 17:30 SCCFTC 1-4VÉGE
március 29., péntek
EL 17:30 BRAGYE INFO
EL 18:30 FTCSCC INFO
március 30., szombat
AL 18:00 SZGETO 
AL 19:00 LHLFTC 
március 31., vasárnap
EL 17:30 GYEBRA 
EL 17:30 SCCFTC 
Partnerünk
Archívum