Sofron gólt lőtt, Nagy gólpasszt szerzett

 

Vas Mártonék és Sebőkék nyertek, Vas Jánosék viszont kikaptak.

A magyar válogatott csatára már a harmadik percben betalált, a meccs felénél pedig véglegest kapott. Nagy Gergő kéthetes kihagyás után gólpasszal tért vissza. Lássuk sorban.

Rangadót játszottak Krefeldben, hiszen Sofron Istvánék a harmadik helyezett Hamburgot fogadták. 150 másodperc után robbant a közel 5500 szurkoló, ugyanis a magyar válogatott csatára emberelőnyből megszerezte a vezetést csapatának. Mint később kiderült, ez az előnyök meccse volt, a hazaiak a 23. percben szintén speciális játékhelyzetből növelték kettőre az előnyt. A középső játékrész végén azonban a vendégek előbb kettős, majd szimpla előnybe kerültek, és mivel mindkettőből betaláltak, így 2-2-es állással ért véget a rendes játékidő. A hosszabbításban nem született kiállítás, a Krefeld viszont 4-4 ellen is eredményes tudott lenni, így 3-2-re megnyerte a mérkőzést. Sofron fontos gólt szerzett, amelyet erre a linkre kattintva nézhetnek meg, a Krefeld nyert, de továbbra is 11. helyen áll a tabellán.

Adler Mannheim  vs. Krefeld Pinguine

Kisebb sérülés miatt két hetet volt kénytelen kihagyni Nagy Gergő, aki pénteken gólpasszal tért vissza az ECHL-be, ahol a Kalamazoo fogadta a Cincinnatit. A hazaiak az első két harmad mindegyikét 2-1-re nyerték, majd az 50. percben egy újabb találattal biztosították be az 5-2-es győzelmet. Nagy Gergő az utolsó gólnál volt első asszisztos. A Kalamazoo ötödik a keleti konferencia északi divíziójában.

Vas Mártonék a Starbulls Rosenheim csapatát fogadták Frankfurtban. A mérkőzés az emberhátrányos gólokról szólt, ebben pedig a Löwen volt a jobb. Az első két harmad után ugyanis egy ilyenből szereztek vezetést, majd a 42. percben szintén hátrányból növelték kettőre az előnyt. A Rosenheim hátrányból szépített, ezt követően az 51. percben a meccs egyetlen egyenlő létszám mellett elért találata követett, ezt ismét a frankfurtiak szerezték. 31 másodperc hiányzott ahhoz, hogy a 15 emberelőnyös szituáció gól nélkül teljen el, ekkor azonban Vasék végre beverték a nyolcadik alkalmat, egyben beállítva a 4-1-es végeredményt. Vas pontot nem szerzett, a Löwen a harmadik helyen áll a DEL2-ben.

Jól kezdett Vas János csapata, a Slavia a cseh Extraligában, hiszen az első két harmad után 2-0-ra vezettek a Brno otthonában. Az előnyt a 33. percig sikerült megtartani, előbb szépítettek, majd egyenlítettek a hazaiak. A döntés a záró felvonásra maradt és ekkorra a Brnónak határozottan több ereje maradt, ugyanis három góllal terhelték meg Vasék hálóját és 5-2-re nyertek. Vas János pontot nem szerzett, a Slavia utolsó a bajnokságban.

Ismét nyerni tudott a Hokki, igaz, Sebők ezúttal nem szerzett pontot. Az ellenfél az egy hellyel Sebőkék mögött álló Leki csapata volt, amelyet hazai pályán győzött le a Hokki. Mindezt ráadásul sikerült fél óra alatt lerendezni, hiszen a 29. percben már 4-0 volt az állás a hazaiaknak. Több gól már nem is esett, így ez maradt a végeredmény is. Sebők pontot nem szerzett, a Hokki továbbra is ötödik a bajnokságban.

Gólzáporos első harmadot produkáltak a csapatok a WHL-ben, ahol az Everett a Spokane-t fogadta. Két gól esett egyenlő létszámban, kettő emberhátrányban, egy pedig emberelőnyben. Sajnos mindebből Ládayék jöttek ki rosszul, így 4-2-vel fordulhattak a második játékrészre. Ebben sikerült egyre csökkenteni a hátrányt, de az Everett a 43. percben kihasznált egy emberelőnyt, beállítva az 5-3-as végeredményt. Láday pontot nem szerzett, a Spokane harmadik a nyugati konferencia amerikai divíziójában.

Magyar légiósok a hokivilágban, 2014/15:

Név Csapat Liga H M G A P
Fekete Dániel VEU Feldkirch INL (AUT-2.) 4. 16 8 9 17
Hári János Modo SHL (SWE-1.) 12. 38 5 11 16
Láday Tamás Spokane Chiefs WHL 3. 32 0 3 3
Nagy Gergő Chicago Wolves AHL 5. 6 0 3 3
Nagy Gergő Kalamazoo Wings ECHL 11. 14 4 6 10
Sebők Balázs Hokki Mestis (FIN-2.) 5. 32 7 18 25
Sofron István Krefeld Pinguine DEL (GER-1.) 11. 37 7 7 14
Szélig Viktor Briancon Ligue Magnus (FRA-1.) 6. 19 0 2 2
Briancon Kupa és Ligakupa (FRA) - 10 0 3 3
Vas János Slavia Praha Extraliga (CZE-1.) 14. 36 4 5 9
Vas Márton Löwen Frankfurt DEL2 (GER-2.) 3. 37 5 21 26

Jelmagyarázat: H=a légiós csapatának pillanatnyi helyezése a bajnokságban (a liga létszáma), M=mérkőzések, G=gólok, A=gólpasszok, P=pontok száma. A kapusok esetében a P a védési hatékonyságot jelöli, százalékban kifejezve. Dőlt betűs név=már nem légiós.

Cimkék: , , , , , , , , , , , ,

Te mit gondolsz?

Eseménynaptár
október 15., kedd
MK 17:10 JJAÚJA 2-2VÉGE
MK 18:00 SZGFRB 3-3VÉGE
BL 18:30 AVSGSE 2-5VÉGE
    • SPORT 2
MK 18:30 ETOLHL 6-3VÉGE
október 18., péntek
KK 13:30 FTCENE 6-0VÉGE
EL 17:30 SCCGYE 4-5VÉGE
KK 17:30 RIGBRA 3-4 HVÉGE
EL 18:30 DABUTE 2-5VÉGE
EL 18:30 MISDEB 2-1VÉGE
EL 18:40 BJAFHA 5-0VÉGE
ICEHL 19:15 AVSPUS 6-1VÉGE
AL 21:00 WRMOHA 4-5 BVÉGE
október 19., szombat
KK 13:30 ENERIG 5-6VÉGE
KK 17:30 FTCBRA 4-5 HVÉGE
AL 18:00 ETOZEG 14-0VÉGE
AL 19:30 SPCFTC 2-5VÉGE
AL 20:30 VASSZG 8-10VÉGE
október 20., vasárnap
KK 13:30 RIGFTC 5-2VÉGE
ICEHL 15:30 LNZAVS 1-3VÉGE
EL 17:00 UTEBJA 1-3VÉGE
EL 17:30 FHAMIS 4-3 BVÉGE
EL 17:30 GYESCC 3-1VÉGE
KK 17:30 BRAENE 6-3VÉGE
EL 18:30 DEBDAB 7-6 HVÉGE
október 22., kedd
ICEHL 19:15 AVSVSV 
október 24., csütörtök
AL 19:40 LHLIKO 
október 25., péntek
EL 17:30 BRAUTE 
EL 17:30 GYEMIS 
EL 17:30 SCCFHA 
EL 18:30 DABBJA 
EL 18:30 FTCDEB 
ICEHL 19:15 KACAVS