Megtesszük, ami tőlünk telik

   

A Debrecen saját kezében tartja a sorsát, a biztos rájátszásba kerüléshez nem kell más, mint a hátralevő 7 mérkőzésen legalább 7 pontot szereznie.

A jelenleg rájátszást nem érő helyen állók közül a HSC Csíkszereda már nem érheti utol az újonccsapatot, a Ferencváros pedig 7 meccsel, 21 megszerezhető ponttal a vége előtt 14 pont és rosszabb egymás elleni eredmény hátrányban van. Ha tehát Ladányiék szeretnék rövidre zárni a történetet, akkor a 7-ből igyekeznek minél többet megszerezni erdélyi túrájukon. Szombat délután viszonylag kellemes ellenfelet kapnak az első lépés megtételéhez, a szoros meccsek tömkelegét elbukó HSC Csíkszereda ellen kell játszaniuk a Vákár Lajos-jégcsarnokban.

HSCDHK

Fotó: Pál Zoltán

Éppen a sok utolsó harmadban szorosan elbukott meccs miatt a HSC sorsa megpecsételődni látszik. Matematikai esélye ugyan még van a rájátszásra, de erre más egyetlen fogadóirodában sem vennének fel fogadásokat. 8 meccsel a vége előtt 20 pont a hátránya a még éppen továbbjutást érő helyen álló újpestiekkel szemben, ami azt jelenti, hogy ha szombaton a Brassóban játszó UTE akár csak egyetlen ponttal többet szerez, mint a csíkiak a Debrecen ellen, akkor a HSC február 1-jén befejezi az idei MOL Liga-szezont, és készülhet a román bajnoki helyosztókra, amelyet március végén kell majd lejátszania. A közbenső majdnem két hónap hasznos eltöltése minden bizonnyal komoly fejtörést okoz majd a klubvezetőknek. Azonban a HSC-nek mindenképpen van egy komoly feladata, tisztességgel, becsülettel kell befejeznie a szezont, bármikor is ér az véget a számára. Az utóbbi mérkőzéseken rendre ennek megfelelően játszik Christer Dreberg csapata.

A romániai sporttévé és a román bajnoki forduló miatt  kora délután kerül sor az összecsapásra, magyar idő szerint fél 3-kor dobják be a pakkot. Mivel a HSC meccse után Progym–Galati rangadóra kerül sor a román bajnokságban, elképzelhető, hogy sok gyergyói szurkoló is megnézi majd a HSC–DHK találkozót.

“Megyünk előre – nyilatkozta Christer Dreberg, a HSC svéd trénere. – Nem gondolkodunk azon, hogy mi lesz később. A legfontosabb feladat mindig a következő mérkőzés, jelen esetben a szombati, a Debrecen elleni. És így szép sorjában. Megint kiesett egy hátvédünk, ezúttal Bors Huba, de már megszoktuk, hogy ebben az idényben szűkösebb kerettel kellett nekivágjunk a mérkőzéseknek. Matematikailag ugyan még van esélyünk, de mostantól a becsületünkért is kell játszanunk.”

“Nehéz hétvége elé nézünk, szombaton és vasárnap egyaránt kemény mérkőzés vár ránk – mondta Jevgenyij Muhin, a Debrecen edzője. – A Brassó képzett, kiváló erőkből álló csapat, a Csíkszereda pedig otthon mindig képes a meglepetésre. Mindenképpen pontot, pontokat kell szereznünk, de nagyon nehéz dolgunk lesz. Megtesszük, ami tőlünk telik.”

HSC Csíkszereda–Debrecen 1-4

   

A debreceniek a második harmad végén döntötték el a három pont sorsát. A csíkszeredaiak megnyerték a harmadik harmadot.

A mérkőzést jól kezdte a HSC, viszont a 3. percben váratlanul emberhátrányba került, miután Gecse Hugót kiküldték. A lehetőséggel élt a Debrecen, Hári talált be közelről Raitums kapujába (0-1). Nem sokkal később Sijkát kiállították, a csíkszeredaiak támadtak, eredménytelenül. A 8. percben elcserélték magukat a debreceniek, majd 37 másodperccel később Kaszkovot büntették durva játékért, így majdnem másfél percen át kettős emberelőnyben játszhatott a HSC, ám nem éltek a lehetőségekkel. A harmad közepén kimaradt egy debreceni emberelőny, majd a játékrész hátralévő részében sok hibával tarkított játék folyt.

A második harmad elején kihagyott egy emberelőnyt a Debrecen, majd gyenge iramú játék zajlott. A 35. percben viszont Ladányi Balázs villant egyet, becselezte magát a kapu elé, majd bevágta a korongot (0-2). 49 másodperccel később Kaszkov ment át könnyedén a HSC védelmén, akcióját góllal fejezte be (0-3). A játékrész utolsó előtti percben megszületett a negyedik vendéggól, Berta Ákos zárt sikerrel egy debreceni akciót (0-4).

A záró húsz percben sem vezettek sok veszélyes támadást a csapatok, viszont sok tilos felszabadítást ütöttek. A 47. percben Tranca előtt adódott a legnagyobb lehetőség, de nem lőtte be a korongot a fekvő Borogyin mellett. Két perccel később megszületett a szépítőgól, Farkas Tamás talált be a debreceni kapuba (1-4). A gól után aktívabbá vált mindkét csapat játéka, viszont több találat nem esett. A Debrecen 4-1-re nyert, a HSC gyakorlatilag elbúcsúzott a rájátszástól, hátránya 20 pont a 6. helyhez képest és már csak 7 mérkőzése van hátra.

Christer Dreberg (vezetőedző, HSC Csíkszereda): “Az első két harmadban nagyon rosszul játszottunk. A harmadikban valamelyest sikerült javulnunk, de ez is kevés volt. Az Újpest ellen minden szinten jobb játékot kell mutassunk.”

Jevgenyij Muhin (vezetőedző, Debreceni HK): “Mindkét csapat előtt több jó lehetőség adódott. Mi ezekkel sokkal jobban tudtunk gazdálkodni és ennek köszönhetően megnyertük a mérkőzését. Sok hiba is volt ezen a meccsen, ezeket holnapra ki kell javítanunk.”

Erste Liga, Vákár Lajos Műjégpálya, 800 néző. Játékvezetők: Lascar, Butucel, Csata, Mathe.
Raitums: 85,2% (Ruczuj)
K
Borogyin: 96,0% (Tőke)
Spady, Nagy, Salonen, Sátek, Molnár Zs.
1
Jemeljanov, Csíki, Ladányi, Hári, Könczei
Salló, Papp, Heffernan, Tranca, Farkas
2
Szagyikov, Voronov, Berta, Kaszkov, Sijka
Gecse, Bíró O., Mihály, Bíró G., Bíró M.
3
Prakab, Tőkési, Kuriljuk, Dancsfalvi, Vaszjunyin
Molnár Z., Geréb, Rokaly
4
Wéber, Okos, Barabás
Dreberg Christer, Gál Sándor
E
Muhin Jevgenyij, Razov Igor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
0-1 03:25 DHK PP Hári Kuriljuk Kaszkov
0-2 34:11 DHK Ladányi Berta
0-3 35:00 DHK Kaszkov Jemeljanov
0-4 38:50 DHK Berta Csíki Könczei
1-4 48:20 SCC Farkas
25 Kapura lövések száma 27
20 Kiállításpercek 8

A HSC–Debrecen góljai

   

Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
április 11., csütörtök
U18 16:30 DENHUN 4-7VÉGE
április 12., péntek
NŐI 16:40 HUNAUT 1-0VÉGE
AL 18:00 LHLETO 4-5 HVÉGE
VÁL 18:00 POLHUN 5-2VÉGE
április 13., szombat
NŐI 15:00 HUNAUT 1-2 HVÉGE
VÁL 15:45 POLHUN 6-2VÉGE
AL 19:00 SZGFTC 4-5 HVÉGE
április 14., vasárnap
VB18 16:30 HUNDEN 1-4VÉGE
AL 18:30 ETOLHL 5-1VÉGE
április 15., hétfő
VB18 13:00 GERHUN 8-2VÉGE
április 17., szerda
VB18 13:00 AUTHUN 6-5 BVÉGE
április 18., csütörtök
VB18 13:00 HUNUKR 
április 19., péntek
VÁL 18:30 HUNNOR 
április 20., szombat
VÁL 16:00 HUNNOR 
VB18 16:30 JPNHUN 
Partnerünk
Archívum