Brassóban az UTE számára nagyobb a tét

   

A két csapatot egymástól elválasztó 25 pont ellenére sem számíthat könnyű estére a Brassó az UTE ellen. Már csak a tradíciók miatt sem.

A barcaságiak a korábbi évek légiósok nélküli Újpestje ellen is mindig megszenvedtek, idén pedig egyenesen csak 50%-os eddig a mérlegük a lilákkal szemben. A helyzet ráadásul az, hogy az élbolyban a Miskolc és a Dab.Docler szökésben van, a vesztett pontokat illetően a Brassó hátránya 6, illetve 8 meccsel a vége előtt 8 pont, így az egyhetes extra pihenőt érő első két hely elúszni látszik. Ugyanakkor a Debrecen elleni 17 pontos előny, ami a vesztett pontokat nézve 20 pontnyi, több mint megnyugtatónak látszik.

Azt mondhatjuk, a Brassó szinte be van betonozva a negyeddöntőkben pályaelőnyt jelentő 3–4. helyek egyikére, valami elképesztő csodának kellene történnie, hogy akár lefelé, akár fölfelé elmozduljon a csapat. Így aztán Brassóban alighanem akkor járnak el a legokosabban, ha az alapszakasz hátralevő részét a rájátszásra való felkészülés jegyében a játék csiszolásával töltik el, természetesen nem szem elől tévesztve az eredményességet. Ebben persze nem is lehet sok hiba, amióta Jerry Andersson csiszolgatja Mihály Árpádék játékát, meccsről meccsre észrevehető, hogy fejlődik a csapat.

UTEBRA

Fotó: Rózsa Zoltán

Újpesten egészen más a helyzet, a társaságnak még küzdenie kell a rájátszásba jutásért. A Ferencváros Dab.Docler elleni meccseit követően egy kis lélegzethez jutottak Virág Csabáék, de nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire fontos lenne számukra egy sikeres erdélyi túra. Az eddigi eredmények alapján ez nem is tűnik lehetetlen küldetésnek, hiszen például a Brassót is sikerült már legyőzniük saját pályáján. A lilák legnagyobb gondja a borzasztó sok kapott gól. Ebben Ales Sila érkezésével talán valami változás történhet, hiszen a kapusteljesítmény magabiztosabbá vált, de a szlovén kapus eddigi két meccsén azért kapott 5 gólt a csapat, azaz vannak egyéb gondok is hátul. Ilyenek például a menetrendszerűen előforduló hátvédhibák. Nem is kell messzire menjünk, a Csíkszereda ellen Lindgren, a Debrecen ellen Hegyi ajándékozott gólt az ellenfélnek, tehát a rutinos védőknél is időnként megcsappan a koncentráció. Brassóban ezen mindenképpen változtatni kell, ha győzni szeretne a csapat, maximális odafigyelésre lesz szükség ahhoz, hogy az UTE érvényesíthesse a Ferencvárossal szembeni előnyét az alapszakasz végén is.

“Az elmúlt hétvégén két nagyon erős, nagyon gyors csapat ellen játszottunk – értékelt Jerry Andersson, a Brassó edzője. – Nagyon magas színvonalú mérkőzések voltak ezek, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy ellenfeleink szintjére felzárkózzunk. Rengeteget tanultunk abból a két mérkőzésből, sok tapasztalatot szereztünk. Azt hiszem, csak akkor fejlődhetünk, ha képesek vagyunk elfogadni, hogy időnként az embernek vannak rossz napjai. Nyolc meccsünk van még az alapszakasz végéig. Arra fogjuk ezt felhasználni, hogy felkészüljünk a rájátszásra és visszaszerezzük a győzelemre törő attitűdünket. Újra meg kell találjuk a fegyelmezettségünket, és újra tudnunk kell hinni önmagunkban. Két meccs jön a hétvégén, két olyan ellenféllel, akik még a rájátszásért küzdenek. Az UTE és a Debrecen egész más stílusú hokit játszik. Az újpestieknek van egy kiemelkedő soruk, amelyik pontosan tudja, mit kell tennie azért, hogy gólra váltsa a fölényét. A Debrecen fiatal játékosai nagyon jól korcsolyáznak és nagyon fegyelmezettek. Az elmúlt napokban sokat gyakoroltuk a védekező játékunkat, mert ez nagyon fontos lesz most. Újra hinni akarunk magunkban és felkészülni a folytatásra.”

“Kemény erdélyi túra elébe nézünk, két jó ellenfél vár ránk – mondta Szilassy Zoltán, az UTE vezetőedzője. – Egyelőre csak a Brassó elleni mérkőzésre koncentrálunk. Minden pontnak nagy jelentősége van a rájátszásba jutás szempontjából, ezért nagyon keményen kell dolgoznunk. A legfontosabb az, hogy keveset legyünk emberhátrányban. Ehhez sokat kell korcsolyáznunk, és azt tudnunk is kell, mert jó erőben vagyunk.”

Brassó–UTE 2-3

   

Ha nem is a sírból, de kétgólos hátrányból hozta vissza a meccset az UTE. A harmadik harmadban egyenlített, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezte. A Brassónak három másodperc hiányzott a három ponthoz, egy lett belőle.

Az első harmad enyhe újpesti fölénnyel telt, többet lőttek kapura ebben a periódusban Mihalikék. Nagy különbség mindazonáltal nem volt a csapatok között. Az edzők feje különösen az emberelőnyös játékok miatt főhetett, az UTE és a Brassó négy-négy percet játszhatott fórban, ám ennyi idő is kevés volt a gólszerzéshez, így 0-0-s döntetlennel mentek az első szünetre a csapatok. A második harmadban a kiállítások száma kettővel csökkent, a góloké ellenben kettővel nőtt. Petres a 26., Mihály a 28. percben talált be Sila hálójába, a hazaiak két és fél perc alatt szinte a semmiből kétgólos előnyt építettek fel. Az UTE-nak nem maradt más választása, a záró húsz percre úgy kellett kijönnie, hogy lehetőleg minél előbb gólt szerezzen. Ez sikerült is, Tapio a 43. percben minimálisra csökkentette a különbséget. Izgalmas játék következett, előbb az UTE játszott két percet előnyben, majd a harmad felénél a Brassó játszhatott négy percet folyamatos emberhátrányban, az előnyök megjátszása azonban továbbra is akadozott. Márpedig mindkét csapatnak fontos lett volna a gól, a liláknak az egyenlítéshez, a hazaiaknak pedig a biztonságos távolság megtartásához. Ezzel a semleges nézők jártak a legjobban, gólt ugyan nem láthattak, cserébe viszont kaptak egy éles és izgalmas, playoffba illő végjátékot, sok-sok hűha-élménnyel, szebbnél szebb támadásokkal és védekezésekkel.

A dolog természetéből adódóan az UTE dominált, a Brassó többnyire védekezett és életveszélyesen kontrázott. Az idő azonban vészesen fogyott, Szilassy Zoltán 58:22-nél kikérte idejét, majd fél perc múlva kapusát is lehozta. Kis híján visszafele sült el a húzás, ugyanis a Brassó korongot szerzett, el is mentek a kapuig, ám a játékvezetők már korábban megakasztották a támadást, mert Molnár Zsolt testre ütött. Aztán jött a meccsek óta roppant agilisan játszó Karol Csányi és nagyon okos gólt szerzett: a kapu mögül lőtte rá Polcra a korongot, ami így védhetetlenül vágódott a kapuba. Fontos momentum volt ez, hiszen már csak 3 másodperc hiányzott a rendes játékidőből. A hosszabbítás az UTE fantáziáját mozgatta meg jobban, továbbra is ők domináltak, de Silának is komoly bravúrokat kellett bemutatnia ahhoz, hogy meccsben tartsa csapatát. Kiss Dániel aktívan segítette a támadásokat, ezzel komoly zavarokat tudott okozni, az egész meccs egyik legjobbja volt. A meccset azonban mégsem ő, hanem Jozef Mihálik döntötte el. A kiváló szlovák légiósról csak egy pillanatra maradt le a védője másfél perccel a vége előtt, azonnal lövésre szánta el magát és óriási góllal döntötte el a mérkőzést.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1350 néző. Játékvezetők: Iliescu, Toparceanu, Siko, Trandafir.
Polc: 90,9% (Fülöp)
K
Sila: 94,1% (Pleszkán)
Filip, Obsut, Fodor, Saluga, Klouda
1
Hegyi, Durák, Mihálik, Tapio, Elomo
János, Hietamaki, Molnár, Mihály, Virág Csanád
2
Zalavári, Kiss, Tóth, Turbucz, Csányi
Imecs, Nagy, Antal, Zsók, Petres
3
Garbacz, Sommer, Dömötör, Virág Csaba, Gágyor
Márton, Bálint, Péter Zs., Mátyás
4
Lindgren, Reiter, Pichler
Andersson Jerry Bjorn, Nygren Hakan
E
Szilassy Zoltán, Baróti Zsolt
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 25:07 BRA Petres
2-0 27:22 BRA Mihály
2-1 42:57 UTE Tapio Mihálik Durák
2-2 59:57 UTE PP Csányi Tapio Mihálik
2-3 63:27 UTE Mihálik
34 Kapura lövések száma 32
12 Kiállításpercek 12

A Brassó–UTE képei

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
október 19., csütörtök
U18 14:45 DHKMAC 2-3 BVÉGE
U18 16:00 PEFMIS 4-2VÉGE
U18 17:05 GEPVAS 0-15VÉGE
U20 17:20 ETOAVS 5-7VÉGE
U18 17:40 AVSSCC 6-0VÉGE
U18 18:00 ZEGUTE 1-5VÉGE
U18 19:00 SZDETO 0-12VÉGE
U20 19:00 UTEVAS 1-2VÉGE
október 20., péntek
KK 13:30 TXUMIS 0-5VÉGE
U20 16:50 SLLKMH 2-3VÉGE
KK 17:30 BRACZB 8-4VÉGE
EL 18:00 DABMAC 3-6VÉGE
EL 18:00 UTEVC2 4-0VÉGE
EBEL 18:30 ZNOAVS 2-3 HVÉGE
EL 18:30 TITFTC 1-2 BVÉGE
U20 20:00 HDJMAC 2-1VÉGE
október 21., szombat
U18 12:30 ZNOAVS 2-7VÉGE
U20 12:40 VSVKMH 5-0VÉGE
KK 13:30 MISCZB 4-1VÉGE
U20 14:45 G99DHK 1-3VÉGE
U20 15:50 SLLMAC 1-3VÉGE
EWHL 17:30 SKPKMH 0-4VÉGE
KK 17:30 BRATXU 4-1VÉGE
U18 18:00 ETOKMH 7-1VÉGE
U18 18:30 MACMIS 5-0VÉGE
U18 19:00 UTEVAS 3-2VÉGE
október 22., vasárnap
U20 09:40 VSVMAC 
U18 12:45 VSVKMH 
U20 12:50 HDJKMH 
EWHL 13:00 KMHNEH 
KK 13:30 CZBTXU 
KK 17:30 MISBRA 
EBEL 17:45 AVSEHL 
    • M4 SPORT
EL 17:50 VC2DAB 
EL 18:00 FTCMAC 
U20 18:00 VICVAS 
EL 18:30 UTETIT 
október 24., kedd
U18   AVSMAC 
október 25., szerda
MK 18:00 FTCTIT 
MK 18:40 VASMIS 
október 26., csütörtök
U18   MISVSV 
U18   PEFDHK 
U20   ZNOMAC 
EBEL 16:00 RBSAVS 
U18 17:30 SZDGEP 
U20 19:00 UTEAVS 
U20 19:25 KMHDHK 
október 27., péntek
U18 15:40 VASOKR 
U18 17:10 KMHVIC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:00 FTCUTE 
EL 18:30 TITMIS 
EL 19:00 MACSCC 
U18 19:10 UTEKAC 
EBEL 19:15 DECAVS 
október 28., szombat
U18 12:40 AVSZNO 
U18 13:10 KMHKAC 
U18 14:00 MACVIC 
U18 16:10 UTEOKR 
U18 16:40 VASOKW 
EWHL 19:00 BOZKMH 
   H I R D E T É S
Partnerünk