A Brassó nem tud nyerni legjobb játékosai nélkül

   

Márpedig az utóbbi időben mindenki egyszerre maradt adós az igazán jó teljesítménnyel. Vasárnap a Debrecen ellen csak akkor lehet esélyük a győzelemre, ha ezen tudnak változtatni.

A Brassó vasárnap a Debrecent fogadja a MOL Ligában. A két csapat között a tabellán egy egység, a ponttáblázaton azonban 15 a különbség. Ráadásul a két csapat egymás elleni párharcaiban kevés babér termett Ladányiéknak. A két erdélyi mérkőzésen mindössze egyszer jutottak el a hosszabbításig, de hazai pályán is mindössze két pontot gyűjtöttek be a megszerezhető kilencből. Összesítve eddig ötször játszottak egymással, két alkalommal tudtak pontot szerezni, egyszer büntetőkkel nyertek, egyszer hosszabbításban kaptak ki. A papírforma egyértelmű hazai győzelmet ígér. Van azonban néhány körülmény, amely mégis a Debrecen mellett szól. Először is, a Brassó számára a hazai pálya valamiért nem akkora előny, mint a többi csapatnak általában. 18 hazai mérkőzésükön csak három ponttal szereztek többet, mint például a hatodik helyen álló UTE. Másodszor, mindkét csapat játszott szombaton, a Debrecen nyert Csíkszeredában, míg a Brassó kétgólos előnyt pocsékolt el.

Különösebb tétje nincs a találkozónak. Ha a tabellán a jelenlegi állapotokhoz képest nem történik változás, akkor a két csapat egymással játszik a negyeddöntőben az elődöntőbe jutásért, ami a Brassónak kedvezőbb. A Debrecen vasárnapi ellenfelét már nem foghatja be, az UTE viszont még veszélyes lehet rá nézve. Ha az alapszakasz eddigi mérkőzéseiből indulunk ki, akkor ez nem is lenne akkora baj, hiszen a Brassóval sokkal nehezebben boldogul, mint az Érsekújvárral szemben. Korántsem biztos azonban, hogy az alapszakasz végére a Brassó és az Érsekújvár nem cserél helyet és akkor teljesen feleslegessé válik minden korábbi számolgatás, így nyilván mindkét csapat azon lesz, hogy a lehető legjobb formában várja majd a playoffot és leendő ellenfelét.

A Debrecen csapatában nem találunk kiemelkedő egyéni teljesítményt, legponterősebb játékosuk Daniel Kaszkov, aki a tízedik helyen áll a liga kanadai táblázatán, 36 meccsen szerzett 42 pontjával. A csapat legjobb helyezést elérő magyar játékosa Berta Ákos, aki szintén 42 ponttal a 12. Ez azonban nem könnyíti meg az ellenfelek dolgát. Éppen ellenkezőleg a DHK egyik erőssége, hogy viszonylag egyenletesen szóródnak a pontok, bárki bármikor képes meccset eldöntő teljesítményt nyújtani. A csapat kapitánya, Ladányi Balázs őszi sérülése után bombaformában vette fel a fonalat, első meccsén három asszisztot adott, majd az azt követő öt mérkőzésen nyolcat. Azóta ugyan kissé megtorpant a pontok termelésében, de most újra hárommeccses pontszerző szériában van, ekkora rutinnal nyilván pontosan tudja, mikor és hogyan kell csúcsformában lennie. A Brassóban hasonlóan szórt teljesítményeket találunk, érdekesség, hogy a Cenk alján a pontkirály Martin Salugának szintén 42 pontja van, igaz, ő két meccsel kevesebbet játszott Kaszkovnál. Náluk az lehet a vasárnapi győzelem kulcsa, ha a topjátékosok visszatalálnak a pontszerzés útjára. Jerry Andersson együttesében ugyanis éppen a legjobb játékosok mondtak csődöt az utóbbi időben: Saluga, Mihály, Klouda, Virág és Molnár sem volt képes az utolsó három meccsen egy pontnál többet termelni.

Brassó–Debrecen 3-4

   

Két napon belül másodszor adott el kétgólos előnyt a Brassó, a Debrecen büntetőkkel verte Mihályékat.

Óvatos kezdést és kiegyenlített játékot hozott az első harmad, amelynek során mindkét oldalon volt egy-két lehetőség, de Polc és Borogyin stabilan álltak a lábukon. A hazaiak részéről Klouda és Fodor, a vendégek oldaláról Kaszkov és Hári veszélyeztetett. A 16. percben emberelőnybe került a Debrecen, de nem tudott élni a lehetőséggel, majd a Brassó is megkapta a lehetőséget, de az is kimaradt. A második harmadot nagyon dinamikusan és főleg eredményesen kezdte a Brassó, 53 másodperc elteltével Virág Csanád kotort be egy kipattanót, majd másfél perccel később az addig is nagyon veszélyesen játszó Klouda talált be fonákkal, miután szép cselekkel tisztára játszotta magát. A kétgólos vezetés után a Brassó akár el is dönthette volna a mérkőzést, Klouda és Filip helyzeténél Borogyin tartotta meccsben a csapatát. A 27. percben némiképp előzmény nélkül szépített a Debrecen. Kuriljuk lövése után nem takarítottak elég hatékony a brassói védők a kapu előtt, Kaszkov jutott lövéshez közelről, Polc tehetetlen volt. Tíz perccel később nagyon szép, gyors, egyérintős passzok után Dancsfalvi fejezett be góllal egy akciót, amivel elillant a hazaiak kétgólos előnye.

A harmadik játékrész elején előnybe került a DHK, ám ebből a Brassó szerzett gólt. Egy kivágott korong Mihályt találta meg, aki kilépett és nagyon szép szólóját góllal fejezte be, visszaszerezve a vezetést csapatának. A hazai vezetés visszaszerzése után kissé kapkodóvá vált a játék, itt is, ott is akadtak helyzetek, de túl sok volt a pontatlanság ahhoz, hogy az eredmény is változzon. Egészen az 53. percig, amikor Ladányi és Könczei párban szlalomoztak végig a pályán, előbbi passzából utóbbi volt eredményes, másodszor kiegyenlítve az állást. A hosszabbításban hatalmas lehetőséghez jutott a Brassó, Szagyikov kétperces kiállítást kapott, így 4-3 elleni játék következett. A Debrecen önfeláldozóan védekezett, míg a Brassó kissé körülményesen szövögette a támadásokat, így nem sikerült kihasználni a fórt. Mivel a későbbiekben sem született gól, így jöhettek a büntetők, amelyben a vendégek voltak jobbak. A Brassó két napon belül másodszor kapott ki kétgólos előnyről.

Erste Liga, Patinoarul Olimpic Brasov, 1300 néző. Játékvezetők: Gergely, Mathe, Siko, Trandafir.
Polc: 82,6% (Fülöp)
K
Borogyin: 91,9% (Tőke)
Filip, Obsut, Fodor, Saluga, Klouda
1
Jemeljanov, Csíki, Ladányi, Hári, Könczei
János, Hietamaki, Molnár, Mihály, Virág
2
Szagyikov, Voronov, Berta, Kaszkov, Sijka
Imecs, Nagy, Antal, Zsók, Petres
3
Prakab, Tőkési, Kuriljuk, Dancsfalvi, Vaszjunyin
Márton, Bálint, Péter Zs., Mátyás
4
Wéber, Okos, Barabás
Andersson Jerry Bjorn, Nygren Hakan
E
Muhin Jevgenyij, Razov Igor
Gólok Idő Csapat Típus Gól Passz Passz
1-0 20:53 BRA Virág Molnár János
2-0 22:11 BRA Klouda Fodor Saluga
2-1 26:35 DHK Kaszkov Kuriljuk Jemeljanov
2-2 38:00 DHK Dancsfalvi Barabás Vaszjunyin
3-2 41:08 BRA SH Mihály Obsut
3-3 52:30 DHK Könczei Ladányi
3-4 65:00 DHK GWS Ladányi
37 Kapura lövések száma 23
4 Kiállításpercek 6

A Brassó–Debrecen képekben

 
Cimkék: , ,

Nem lehet hozzászólni.

Eseménynaptár
szeptember 17., vasárnap
ROM 10:30 SCCSPO 18-0VÉGE
EWHL 12:15 MEMKMH 3-4 HVÉGE
EBYSL 13:40 AVSVSV 5-0VÉGE
EBYSL 14:00 ETOSLL 5-3VÉGE
U20 16:00 MISVAS 1-3VÉGE
EBEL 17:45 AVSZNO 1-2VÉGE
EL 18:00 FTCDAB 5-1VÉGE
EL 18:30 UTEMAC 1-5VÉGE
szeptember 18., hétfő
U18 14:35 GEPSCC 0-0 VVÉGE
EL 20:00 MISVC2 7-1VÉGE
    • M4 SPORT
szeptember 19., kedd
ROM 17:30 PROSCC 2-7VÉGE
U18 18:40 KMHSCC 0-17VÉGE
U18 19:00 DHKVAS 5-1VÉGE
szeptember 21., csütörtök
U18 14:20 UTESCC INFO
KHL 15:00 AVGSZK 
    • SPORT 2
U20 15:40 KMHZNO 
U18 16:00 PEFAVS INFO
U20 17:40 AVSETO INFO
U20 17:40 VASDHK INFO
U18 17:45 SZDKMH INFO
U18 18:00 ZEGMIS INFO
U20 18:30 UTEMAC INFO
szeptember 22., péntek
U18 15:40 RBSMAC 
U18 15:40 VSVETO 
U18 16:30 PEFSCC 
EL 17:50 VC2BRA 
EL 18:30 MISSCC 
EL 18:30 TITUTE 
EL 19:00 MACFTC 
U18 19:00 EHLMIS 
U18 19:00 ZASAVS 
szeptember 23., szombat
U18 12:40 VSVMAC 
U18 12:40 ZASETO 
KHL 13:00 BAADMO 
    • SPORT 2
U18 16:00 EHLAVS 
U18 16:00 KACVAS 
U18 16:00 RBSMIS 
ROM 17:30 GALSST 
U18 18:00 VICUTE 
U18 18:55 OHWKMH 
EBEL 19:15 HCIAVS 
szeptember 24., vasárnap
U20   DHKAVS 
U18 09:15 VSVAVS 
U18 09:15 ZASMIS 
ROM 10:30 GALSST 
U20 12:10 KMHVAS 
U18 12:30 EHLMAC 
U18 12:30 RBSETO 
U20 12:40 ZNOUTE 
U20 14:40 MACETO 
EL 17:00 DABVC2 
EL 17:30 TITMIS 
EBEL 18:00 HCBAVS 
EL 18:00 FTCBRA 
EL 18:30 UTESCC 
szeptember 25., hétfő
EL 18:00 DABSCC 
EL 20:00 MACBRA 
    • M4 SPORT
szeptember 27., szerda
MK   KMHVAS 
U20   ETOMIS 
U20   KMHPEF 
MK 18:00 UTEMAC 
MK 18:30 MISFTC 
MK 18:30 TITDAB 
szeptember 28., csütörtök
U18   AVSMAC 
U18   DHKSZD 
U18   ETOVAS 
U18   ZEGPEF 
   H I R D E T É S
Partnerünk