

Perreault négygólos estéje
Óriási ruhát kapott a Wild és a Panthers, 39 éves sorozatot tört meg az Islanders, a Sabres bevonta Hasek 39-es mezét.
Egy Mathieu Perreault volt a különbség a Winnipeg javára a Florida elleni meccsen, ahol a hazaiak meg sem álltak nyolc találatig. A Jets centere lett az Atlanta/Winnipeg franchise történetének harmadik játékosa, aki négy gólt tudott ütni egy mérkőzésen. A 27 éves center mellett Dustin Byfuglien villogott aki hátvéd létére három pontot, közte két gólt és egy győztes találatot kapart össze.
David Pastrnak ott folytatta, ahol abbahagyta. A Boston 18 éves újonca egymás után a második meccsén is duplázni tudott, sőt győztes gólt szerzett, ezzel pedig alaposan kivette a részét a Tampa elleni sikerből. Az ifjú balszélsővel a vendégek részéről csak Steven Stamkos tudta tartani a lépést, aki szintén kétszer volt eredményes, amivel már 25 találatnál jár és csak eggyel van lemaradva a lista élén álló Seguin, Nash duótól. A Boston több mint két hónap után tudott ismét négyes győzelmi sorozatot építeni.
A már említett páros mindkét tagja jégre lépett ma hajnalban, de egyikük sem talált be. Nash csapata, a Rangers városi rangadót bukott hazai jégen az Islanders ellenében úgy, hogy még gólt sem tudott ütni. A Szigetlakók mindhárom góljukat a második etapban szerezték és a 27 lövést hárító Jaroslav Halaknak köszönhetően több mint 39 év után nullázták le a Rangerst a Gardenben.
Ünneprontónak bizonyult a Detroit, amely nem tisztelte Dominik Hasek mezének visszavonultatási ceremóniáját Buffalóban. Kyle Quincey kétszer szolgálta ki a társait, míg a kezdő kapusnak előlépő Petr Mrazek 25 lövést védett.
Hatalmas verést kapott a Minnesota Pittsburghben. A Pingvinek egy hetessel küldték haza az egyre mélyebbre süllyedő vendégeket. A Pensben 12 játékos szerzett pontot, ketten hármat is, a főpingvin három asszisztot osztott ki, David Perron pedig egy dupla mellett egy gólpasszt is jegyzett. A Minnesota zsinórban hatodik alkalommal kapott ki és utolsó 14 meccséből mindössze kétszer hagyta el győztesen a jeget.
A nap egyetlen szétlövését a Carolina?Colorado meccs hozta, ahol végül a hazaiak örülhettek. A Hurricanes kétgólos előnnyel várhatta a záró húsz percet, de az Avs két góllal kiharcolta a hosszabbítást. Az extra öt perc nem hozott gólt, így jöhettek a rávezetések, ahol Victor Rask és Elias Lindholm sikeres kísérletével győzni tudtak a hazaiak.
Nem jelentett gondot a St. Louis számára az Edmonton legyőzése a Scottrade Centerben. A Blues már hárommal is vezetett a mérkőzésen, Benoit Pouliot két gólja csak a kozmetikázásra volt elég a vendégek részéről. Ken Hitchcock a hazaiak mestere 684. győzelmét aratta az NHL-ben, ezzel befogta a lista ötödik helyén álló, novemberben elhunyt Pat Quinnt.
Megállíthatatlanul megy előre a Nashville, amely most a Vancouvert kapta el, de a győzelem sokba került. A Vezina-trófea legnagyobb esélyese, Pekka Rinne ugyanis megsérült és a harmadik harmadban le kellett cserélni. A találkozót egyébként a hetek óta bombaformában játszó Colin Wilson döntötte el, a center most 2+2-t rakott a közösbe és ezzel utolsó 11 meccsén összesen 17 pontot szerzett.
Hiába vezetett az Ottawa az első harmadban kétszer is két góllal Dallasban, végül pont nélkül kellett távoznia Texasból. A Stars a második harmadban négy gólt szerzett, amiből John Klingberg kettőt vállalt magára és ezzel nemcsak megfordította a mérkőzést, de meg is nyerte. A záró etapban a Senatorsnak már csak a szépítésre futotta.
A játéknap utolsó meccsét Phoenixben játszották, ahol a San Jose lépett fel. A második szünetig mindkét csapat egyszer-egyszer vezetett, a döntés az utolsó etapra maradt, ahol a szezonban először eredményes Brenden Dillon gólja döntött a Sharks javára.
NHL, 2015. január 13.:
Boston?Tampa Bay 4-3 (videó)
G.: Pastrnák (2), Marchand, Lucic ill. Stamkos (2), Callahan
Buffalo?Detroit 1-3 (videó)
G.: Weber ill. Helm, Nyquist, Tatar
NY Rangers?NY Islanders 0-3 (videó)
G.: ? ill. Lee, Kuljomin, Nielsen
Pittsburgh?Minnesota 7-2 (videó)
G.: Perron (2), Goc, Kunitz, Sutter, Martin, Letang ill. Brodin, Fontaine
Carolina?Colorado 3-2 (videó)
G.: J. Staal, Dwyer ill. Duchene, Mitchell
St. Louis?Edmonton 4-2 (videó)
G.: Taraszenko, Backes, Schwartz, Steen ill. Pouliot (2)
Nashville?Vancouver 5-1 (videó)
G.: Wilson (2), Smith, Forsberg, Fisher ill. Edler
Winnipeg?Florida 8-2 (videó)
G.: Perreault (4), Byfuglien (2), Harrison, Kane ill. Bolland, Boyes
Dallas?Ottawa 5-4 (videó)
G.: Klingberg (2), Hemsky, Daley, Cole ill. Hoffman, MacArthur, Cowen, Michálek
Arizona?San José 2-3 (videó)
G.: Bödker, Doan ill. Pavelski, Hertl, Dillon
További cikkek
- McDavid megelőzte Jari Kurrit
- Hughes-party volt Vancouverben
- Ilyen sorozat sem volt még az NHL-ben
- Kucserov volt november legjobbja az NHL-ben
- 3000. alapszakaszmeccsét nyerte a Rangers
- Itt a New York Rangers új meze
- Zadorov azonnal bosszút állt
- Először nyert vendégként a San José
- Kapusgóllal győzött a Pittsburgh