Jegesmedve-farsang és Ganxsta-buli

   

Több különleges programmal is várják a Jegesmedve-szurkolókat az elkövetkező hetekben.

“Az elmúlt két évben nagy sikert aratott a Jegesmedve-farsang, így ez az év sem múlhat el ilyen program nélkül ? áll a miskolci klub sajtóközleményében. ? A Macik január 30-án, pénteken este 7 órától az Újpest ellen játszanak. Akik erre a mérkőzésre bármilyen jelmezben érkeznek (egy álarc nem elég, legalább a felsőruházatnak jelmeznek kell lennie!), azok ingyen tekinthetik meg a találkozót. Sőt a jelmezes szurkolókat lefényképezzük, és a Jegesmedvék játékosai kiválasztják a nekik legjobban tetszőt, és a legtöbb szavazatot kapó három fanatikus külön ajándékban is részesül.

A február már a MOL Liga rájátszásáról szól majd. Ennek felvezetésére ? kapcsolódva az éppen akkor zajló Kocsonya Farsang rendezvénysorozatához ? február 7-én, szombaton délután 2 és 4 óra között a 2. jégpályán különleges bulit tartunk. Ezen részt vesznek a Jegesmedvék felnőtt csapatának tagjai, a sztárvendég pedig Ganxsta Zoli és a Kartel lesz. Lesznek közös játékok, kis pályás hokimeccs, amelyekre a szurkolók közül bárki benevezhet a helyszínen. A program végén együtt lehet korcsolyázni a játékosokkal, aláírásokat kérni, fotókat készíteni. A program ingyenes, aki pedig jégre is szeretne lépni, ne hagyja otthon a korcsolyáját.”

keresdamedvet150207

Cimkék: ,

Nem lehet hozzászólni.

   H I R D E T É S
Eseménynaptár
december 5., kedd
ICEHL 19:15 AVSVOR 5-4VÉGE
AL 21:00 IKOWRM 4-1VÉGE
december 6., szerda
AL 19:40 FTCSZG 9-2VÉGE
AL 20:00 VASLHL 4-8VÉGE
december 7., csütörtök
EL 17:30 BRADAB 3-2VÉGE
december 8., péntek
EL 17:30 GYEDAB 3-6VÉGE
EL 18:30 MISDEB 3-4 BVÉGE
EL 18:40 BJAFTC 3-2 HVÉGE
ICEHL 19:15 AVSASI 4-2VÉGE
AL 20:30 LHLOHA INFO
AL 20:45 WRMETO INFO
december 9., szombat
AL   DBFASP 
AL 19:00 SZGIKO 
AL 19:30 SPCFTC 
december 10., vasárnap
ICEHL 16:00 PUSAVS 
VB20 16:00 HUNKAZ 
EL 16:30 BRAGYE 
EL 17:00 UTEDEB 
EL 17:30 SCCDAB 
EL 18:00 MISFTC 
december 11., hétfő
VB20 19:30 HUNAUT 
Partnerünk
Archívum